Amerika választ – 2024. november 5-én. Azaz Szent Imre, a magyar ifjúság védőszentjének napján. Érdekes egybeesés, mondhatjuk. De talán annál egy picivel több is.
Szent Imre tisztelete az érett középkorban Európa-szerte elterjedt. Joggal feltételezhető, mert kétségkívül valószínű az, amit ugyanakkor legjobb tudomásom szerint a történettudomány még nem bizonyított minden kétséget kizáróan, hogy az a bizonyos Amerigo is az 1083-ban szentté avatott magyar herceg után (Imre, Emerich, Amerigo) kapta nevét.
Kacsa-e tehát, hogy végső soron a mi Imrénk az új kontinens névadója? Mit tudhatunk most erről biztosan? És vajon mit tudnak az éppen választási urnák elé járuló amerikaiak?
Az elismert történész, Tarján M. Tamás írja: „Az America elnevezés 1507-ben bukkant fel először egy lotaringiai térképen, és azzal magyarázható, hogy Kolumbusz élete végéig (1506) azt hitte, Indiát találta meg, és Vespucci volt az első, aki kijelentette, hogy új kontinenst talált (bár ő még Dél-Amerikát külön szigetnek hitte). Kevéssé ismert, hogy az 1512-ben, Sevillában elhunyt itáliai felfedezőt tekinthetjük a mai Venezuela (a Venezia, azaz Velence városnévből) névadójának is.” A hálás utókor tehát (konkrétan Martin Waldseemüller kartográfus) Amerigo Vespucci után nevezte el az új kontinenst.
Ez eddig biztos. De mi bizonyítja, hogy az Árpád-házi szentről kapta a nevét Amerigo?
Nyilvánvaló bizonyíték nincs, nem is reális az efféle elvárás. A feltételezés mégis jóval többre alapoz, mint etimológiai egybeesésre. Tudjuk ugyanis, hogy ebben az időszakban a magyarországi Imrének komoly kultusza volt Európa-szerte, és így Itáliában is, ahonnan Amerigo származott. Márpedig a keresztségben kapott név kérdését illetően az ilyesmi éppen perdöntő lehet. Jól illusztrálják számunkra a kultusz hatását a korszakban nagy számban íródott Szent Imre-himnuszok is, melyekből jelentékeny mennyiséget fordított magyarra a XX. század elején Kosztolányi Dezső.
Egy 2014-es publikációjában pedig a Széchenyi-díjas Hamza Gábor jogtudós (MTA-tag, tanszékvezető) is a mellett foglal állást, hogy
joggal feltételezzük Amerigo védőszentjének az Árpád-házi herceget.
„A kérdés szakértőinek tekintett neves német kutató, várostörténész, a 20. században élt Franz Laubenberger és az ugyancsak igen tekintélyes francia történész, Albert Ronsin (1928–2007) egyetértettek abban, hogy az amerikai kontinens (»új kontinens«, »Novus continens«) elnevezése, illetve neve a magyar Szent Imre herceg (Emericus dux) keresztnevére utal. A firenzei, művelt arisztokráciához tartozó, a városállam szenátusának (Signoria) nagy felelősséggel járó titkári (segretario) feladait ellátó, közmegbecsülésnek, köztiszteletnek örvendő Anastasio Vespucci nagy valószínűséggel a középkori Itáliában elterjedt Szent Imre-kultusz hatására adta fiának az Amerigo keresztnevet (olaszul: nome di battesimo).”
No, és mindez Amerikából nézve?
Jó kérdés. Az biztos, hogy nem ismeretlen ott sem ez az elmélet. Sőt, élő mivoltát bizonyítja, hogy már Tik-tok-videót is forgattak róla. Az Indiana állambeli South Bend katolikus templomának Prokop Péter (1919–2003) pap-festőművész-író által alkotott nagyméretű freskóján pedig Szent Imre herceg mint Amerika védőszentje látható, lábánál az USA és az Árpád-ház címerével. Ezzel együtt persze nem mondhatjuk, hogy az Egyesült Államok megközelítőleg 334 milliós lakosából túlságosan sokan lennének, akik államalapító királyunk szentéletű fiának közbenjárását kérnék hazájukért.
Saint Emericus Dux Hungariae – America Patronus – hirdeti az Indiana (USA) állambeli South Bend városa katolikus templomának óriási freskója – eucharisztikuskongresszus.hu
Mindenesetre magyarként érdemes legalábbis felfigyelnünk arra, hogy éppen Imre-napon tartják az Egyesült Államok nagy port kavaró elnökválasztását, ahol a leköszönő demokratapárti Joe Biden alelnöke, Kamala Harris indul a magát egy győztes, majd egy vesztes választást követően harmadszor is megmérető Donald Trump ellenében.
A kampányt is meghatározó, a legkülönfélébb politikai-gazdasági-társadalmi válságtüneteket vizionáló demagóg lózungokkal szemben
az USA azért továbbra is félelmetes világhatalom, amelynek belpolitikája is külpolitikai jelentőségű a világ minden országa számára.
Az, hogy a négyévenkénti elnökválasztás ezúttal éppen az ország „búcsú napjára” esik, egyfelől persze érdekes véletlen, másfelől viszont a katolikus hitű ember kérheti az égi patrónus közbenjárását – no nem a választási eredmény, de az amerikai nép érdekében.
Végül pedig ténylegesen az ünnepnaphoz kapcsolódóan még két adalék. Az egyik azt illusztrálja, hogy nem is oly régen, szűk 100 évvel ezelőtt milyen nagy tisztelettel ünnepeltük ifjúságunk védőszentjét. (Vajon hat év múlva, az 1000 éves évforduló is hasonlóan sok embert fog megmozgatni?) A második pedig összekapcsolja a választásokat az ünneppel: avagy hogyan viszonyult a szent férfi a politikához, országos ügyekhez, hatalomhoz?
Tehát először a visszatekintés. 1930-ban a magyar egyház Budapesten Szent Imre-évet tartott, a szent halálának 900. évfordulójára emlékezve. Az ünnepség a korszak kiemelkedő eseményének számított. Mutatja ezt az is, hogy pápai követ is érkezett Budapestre, valamint további hat bíboros és többszáz (!) püspök. Mi, léptékét tekintve, talán a magyarországi pápalátogatásokhoz vagy a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszushoz tudnánk hasonlítani.
Hogy mit tudhatunk Szent Imréről valójában, és miben lehet példa számunkra, azt egy tavalyi írásomban foglaltam össze. Egy gondolatot azonban itt külön is kiemelnék, különösen azért, mert összefüggésben van a hatalomhoz való helyes viszonyulással is – ami ezekben az órákban, mikor az akutálpolitika uralja a közbeszédet, igen aktuális.
A tudós piarista Sík Sándor így ír a herceg különösen nemes jelleméről, amely képes volt parancsolni is, de parancsot követni is – és mindeközben mindig szentelni időt az imádságra is:
„Pedig Szent Imre kétségtelenül erőteljes, férfias jelenség volt. Kétféle vér egyesül az ereiben: apai és anyai öröksége bár kétféle, de édestestvérei egymásnak. Mindkettő a hősiességnek, a hivatásnak, a heroizmusnak hagyománya. Az apai vér Árpád vére, aki maga is folytatója volt a honfoglaló ősök hősies hagyományának. Szent István hitvédő harcaiban átlelkesült, átszellemiesült ez a vér, de erejéből, bizonyos értelemben még ősi vadságából, fiatalos nyerseségéből is alig vesztett. Nem lehet kétséges, hogy az uralkodó, hadvezér, diplomata Szent István trónusának várományosát is uralkodónak, hadvezérnek és diplomatának nevelte. A hősi magyar hagyományban nevelte. A másik hagyományt az anyatejjel szívta magába: anyja Gizella, maga is szent életű Boldog, a regensburgi udvar szent levegőjéből jön, ahol már akkor egy császári szent-család él, és szenteli meg az uralkodás német hagyományait.” (Sík Sándor: Szent magyarság)
A ma ünnepelt Szent Imre tehát nem szellő futta, törékeny liliomszál volt – a királyi trónörökösök életét vállaló férfiként kemény nevelést kapott, és valószínűleg az uralkodásban is kivette a maga részét és megismerhette a hatalom ízét is. Mégsem vált életének céljává, mozgatójává a hatalom. Magában onnan, a legbensőségesebb helyről nem engedte kiszorítani Istent. És ez viszont nem jóhiszemű utólagos feltételezés kérdése.
Az imádság idejéből nem engedett, sőt, ha tehette, megtoldotta azt.
Ha csak egy valamit szívlelünk meg ma életpéldájából, legyen ez! Történjék bármilyen érdekfeszítő esemény a politikában, a közéletben, az imaidőnket az sose rabolhassa el tőlünk.
Szent Imre herceg, a magyar ifjúság védőszentje, könyörögj érettünk és Amerika népéért! Ámen.
hirdetés
