„A barátaim már megházasodtak…nekem mikor lesz már társam? Most vett új házat…nekem miért csak annyi pénzem van, hogy épphogy kifizessem a lakbért? Micsoda álomalak…bezzeg én nem bírok lefogyni!” Csak néhány példa arra, milyen gondolatok jöhetnek fel százezrekben, sőt milliókban nap mint nap a többi ember sikereit látva. Ehhez még közösségi média sem kell, elég kilépnünk az utcára. Valójában miért irigykedünk? Mi lehet a gyökere? Hogyan tudunk szabaddá válni – és végre a saját életünket élni?
Mostanában sokat gondolkodtam az irigység témakörén. Miért jön szinte automatikusan az a gondolat, ha meglátjuk valakinek a sikereit, hogy irigykedünk rá? Miért ez az egyik leggyakoribb érzés a közösségimédia-hírfolyamokat görgetve? Miért nem tudunk örülni szívből a saját barátaink, családtagjaink örömeinek, sikereinek? Sokszor persze tudunk, de van, amikor egy kis hang azt súgja: „neki bezzeg sikerült” – és keserűség, harag gyűlik a szívünkben. Mindezt sokszor nem is tudatosítjuk, csak elrejtjük magunkban.
- A fiatalabb testvérem már megházasodott…nekem mikor lesz már társam?
- Már a harmadik diplomáját szerzi…én még az elsőt is alig tudom megkapni.
- Új lakása van…én alig bírom kifizetni az albérletem.
- A második gyerekét várja… mi több mint egy éve próbálkozunk.
- Milyen szép helyen nyaral…én meg itt dolgozom egész nap a hőségben.
- Neki mennyi barátja van…én viszonyt magányos vagyok.
- A színpadon beszél, és mennyire profin…én még kisebb társaságban sem mindig merem megosztani a gondolataim.
Ismerős valamelyik gondolat ezek közül? Ne szégyelled, ha igen – azt hiszem, elég sokunkban jelennek meg időről időre ehhez hasonlók. Főleg akkor,
ha úgy érezzük, a mi életünk nem ilyen fényes, nincs rajta mit mutogatni.
Ha azt érezzük, mi kevesebbek vagyunk a diploma, a párkapcsolat, a vadonatúj autó, a jól fizető állás vagy bármi más hiánya miatt.
„Mert akinek van, annak adatik, és bővelkedik, akinek pedig nincs, attól az is elvétetik, amije van.” (Mt 13:12) Én sokáig nem értettem ezt az igét, sőt bosszantónak találtam. Milyen igazságtalan! De már kezd derengeni, hogy valójában miről is szól. A hozzáállásról. (Bár más igékhez hasonlóan ennek is lehet számos rétege és jelentése.) Számomra azt jelenti, hogyha arra nézek, amim van, akkor még többet kapok – egyszerűen azért, mert hálával telik meg a szívem Isten felé, akitől „minden jó adomány és minden tökéletes ajándék” származik. Ha viszont folyamatosan panaszkodom és arra nézek, mije van másoknak, ami nekem nincs, akkor valójában olyan mintha azok sem lennének nekem, amik vannak. Elfelejtem, mennyire gazdag és áldott az életem valójában.
Vajon mitől függhet, hogy melyik hozzáállást választjuk? Arra jutottam, hogy a bizalomtól.
Bízom-e Istenben annyira, hogy elhiggyem, nekem is jót akar?
Tudom-e, hogy attól, hogy a másiknak éppen most jobb, nem jelenti azt, hogy engem Isten elfelejtett, magamra hagyott? Bízom-e Benne, hogy Ő a legjobb úton vezet – személyre szabva, abban a tempóban, azokkal a kanyarokkal, azokkal a hegyekkel és völgyekkel, amelyeket Ő nekem szán? Ha ezekre a kérdésekre a válaszunk igen, az kiveszi a szívünkből az irigység mérgező magjait, mielőtt még szárba szökkennének. Szabadokká válunk arra, hogy örüljünk mások sikereinek, szintlépéseinek – tudva, hogy a mi életünkben is rengeteg jó dolog vár még – az Atyával, aki végig fogja a kezünket. „Megkened fejemet olajjal, csordultig van poharam. Bizony, jóságod és szereteted kísér életem minden napján, és az Úr házában lakom egész életemben.” (Zsolt. 23:5-6)
hirdetés
