„Bizony mondom nektek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába” – olvassuk Máté evangéliumában. De vajon miért tartotta fontosnak Jézus, hogy kiemelje ezt? Mit jelent jó értelemben gyermeknek maradni? A TeSó blog erről szóló írását szemlézzük.
Az utóbbi időben újra és újra elém kerül az a jézusi intelem, hogy ha „olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek…” (Mt 18,3). Gyermekeimet látva napról napra bontakoztatja ki előttem Isten, mit is jelent, mire is utal ez a gondolat. Gyertek most velem egy pár perces utazásra, és próbáljuk meg jobban megismeri, megérteni ezt a képet!
Először is le kell szögezzük: Isten zseniálisan alkotott meg mindent. Csodálatos, ahogyan önmagát a szülőkhöz hasonlítja. Olyan képeket használ, mint szerető édesapa, gondoskodó édesanya, csibéit szárnyai alá bújtató tyúkanyó. Bennünket pedig gyermekekhez, bárányokhoz hasonlít.
De milyen is egy gyermek? Miért kellene hozzá hasonlóvá válnunk? Ha erre gondolunk biztosan az elsők között az jut eszünkbe, hogy a kisgyermek nem tud magáról gondoskodni. Rá van utalva az édesanyjára, arra, hogy ő lássa el a szükséges táplálékkal. Az édesanya pedig a tőle telhető legjobb táplálékot adja gyermeke számára. Legyünk olyanok, mint egy gyermek? Bízzuk rá magunkat teljes mértékben valaki másra? Legyünk! Bízzuk rá magunkat Istenre, hogy majd Ő táplálja a mi lelki életünket! Ő olyan táplálékot ad számunkra, amelyre szükségünk van: ha kell kemény eledelt, ha kell tejet. (1Kor 3) Ugyanakkor nem elég csak néha-néha elolvasni egy igét, amit a Facebookon oszt meg valaki. Ez olyan lenne, mintha egy anya is csak néha-néha adna a gyermekének egy csepp tejet.
Mindennapi kapcsolatra, bibliaolvasásra, folyamatos táplálékra van szüksége a lelki életünknek is.
(Félreértés ne essék, az interneten és a világban is vannak hasznos táplálékok, de a hívő ember elsőszámú és legfontosabb tápláléka Isten szava kell, hogy legyen.)
Másodszor, ha egy gyermekre nézünk, eszünkbe jut, hogy még nem tud vigyázni magára. Folyamatos figyelmet igényel, mert amint kikerül a szülő figyelme alól, történik vele valami. Milyen jó lenne, ha mint az Atya gyermekei, mi is mindig az Isten látóterében élnénk. Nem akarnánk Tőle eltávolodni, messze menni, az Ő pillantását elkerülve megtenni egy-két tilos dolgot. Ehelyett, mint a hit útján csetlő-botló gyermekei, azt kérnénk Tőle, hogy védjen meg bennünket, ne engedje, hogy bajunk essen, „szelíd szeme” kísérjen mindig.
Egyébként a gyermekek életében különös jelentősége van a kézfogásnak. „Anya, fogd a kezem, mert félek!” Sokunk számára ismerős lehet ez a mondat. Szükség van arra, hogy az édesanya és az édesapa szorosan fogja a gyermeke kezét, mert ilyenkor érzi biztonságban magát a kicsi, ilyenkor úgy hiszi, semmi baj nem történhet vele. Mi szoktunk-e ilyen esendő gyermek módjára fordulni a mi Édesatyánkhoz? „Fogd a kezem, Uram, mert félek, mert gyenge vagyok, mert most nehéz útra megyek! De ha Te fogod a kezem, biztonságban érzem magam, erőt kapok, bátorságot kapok.”
A félelmek oldódnak a gyermekben, amikor anya vagy apa mellett lehet. Már nem is olyan félelmetes a sötét szoba, már nem is olyan ijesztő az a furcsa hang. Ugyanúgy, ha Isten jelenlétében élünk, és tudjuk, hogy Ő fogja a mi kezünket, már nem is olyan ijesztő a jövő. Mert
a mi kezünket Valaki mindenkitől nagyobb és erősebb fogja.
Harmadszor egy gyermeknek tanításra van szüksége, hogy tudja, mi a helyes és helytelen, mi a jó, és mi a rossz. Bár néha nekünk is nehéz bevallani, de bizony Isten fiatalabb és idősebb gyermekeinek is tanításra van szüksége. Mert nem mindig könnyű eldönteni mit tehetünk meg, és mit nem, mire mondhatunk igent, és mitől kell tartózkodnunk. De milyen jó, hogy Isten, mint egy drága jó édesapa, türelmesen tanítgat bennünket! Elmagyarázza számunkra akár sokadszorra is a leckét. Így nyugodtan feltehetjük Neki bármikor a kérdést: „Apa, ezt szabad nekem?”, „Atyám, erre a kérésre vajon igent mondhatok?”
S végezetül van valami, amiben talán már most olyanok vagyunk, mint a kisgyermekek.
Szeretetre, szeretetre és még több szeretetre van szükségünk, amíg el nem érjük a lelki nagykorúságot.
Ezt pedig a mi mennyei Atyánk nem sajnálja tőlünk egy percig sem: egyaránt a szeretetével vesz körbe bennünket a teremtett világban, embertársainkon keresztül, és az Ő Fiában.
Ezek a gondolatok mind-mind benne vannak az igében, amikor arra int Jézus, hogy legyünk hasonlóvá a kisgyermekekhez. S hogy mi van még ezeken kívül is benne? Azt fedezzétek fel ti magatok, Istennek drága és szeretetett gyermekei!
Forrás: Gulácsy Laura – TeSó blog
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás