„Hallom a szavát, pedig bőrbe van kötve,/ hideg betűkbe zárva egy nagy könyvben,/ mégis forrón súgja a fülembe” – csak néhány sor Lackfi János költő egyik legfrissebb verséből, amely a #jóéjtpuszi című vers sorozatához tartozik.
Szánalmas egy bolondnak nézek ki,
valaki olyannal beszélgetek folyton,
aki teljesen láthatatlan.
Akkor honnan tudni, hogy létezik.
Még énekelgetek is neki, mintha
az anyukája lennék, s dajkálnám,
pedig ő a hatalmasabb, ő dajkál engem.
Táncolok is vele, pedig nem úgy fest,
mintha lenne lába… Akkor ezt most hogyan?
Hallom a szavát, pedig bőrbe van kötve,
hideg betűkbe zárva egy nagy könyvben,
mégis forrón súgja a fülembe.
Ha galléron ragadnak egyszer,
hogy most aztán már elég, mutassam
meg az én Istenemet kerek-perec,
csapjak olyan hókuszpókuszt,
amitől a világ megláthatja színről színre,
akkor aztán szépen felsülök.
Hát az utolsó nyamvadt celeb is látható,
akire pedig holnap már senki sem
emlékszik, miért nem látható az én Istenem,
aki már vagy hétezer éve masszívan
létezik, mármint szerintem meg a többi
hozzám hasonló szerint? Hogy van ez?
Mondhatom én, hogy öltött már emberi testet,
volt neki keze, feje, lába, lehetett vele
mulatni, táncolni, énekelni, lehetett
őt ölelni, de az már régen volt,
a vége pedig szomorú a sztorinak,
nem bírtuk ki nem-emberi jóságát,
ezért szépen vérbe fojtottuk.
Naná, majd elnézzük, hogy valaki
tökéletes, miközben mi csak bénázunk
folyamatosan, fájdalmat okozunk
és sebeket gyűjtünk be álltó nap!
És a legvége megint jó, de csak
pár ember látta, mert feltámadt,
ezt már végképp nem hiszi senki,
még a barátai közöl is kevesen,
ne már, a rohadó hús, a bűzös csontok,
képtelenség! Most akkor én tényleg
ezzel a hányatott sorsú Istennel élek,
lelkét lélegzem, szavait iszom,
jelenlététől részegülök? És meg se
tudom mutatni? Dehogynem, csak az
hosszú utazás lesz, nap nap után,
éj az éjre, míg megtanuljuk jeleit
olvasni, hangját kiszűrni a zűrzavarból.
Míg a belső világ ki nem tárul.
De persze ehhez közel kell jönni,
még közelebb, kedves bizalmatlan
testvérek, s csak annak fog menni,
aki nem az eszével érez,
hanem a szívével gondolkodik,
s átadja magát teljesen.
Ami nagyon nehéz, még sincs
ennél könnyebb dolog.
#joejtpuszi
hirdetésForrás: Lackfi János Facebook-oldala
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás