Ezen a hosszú hétvégén ünnepeljük a pünkösdöt, a Szentlélek eljövetelét. Karácsony és húsvét mellett kissé elhanyagolt ünnep, nincs körülötte annyi felhajtás, mint az előbbi két ünnep körül. Ugyanakkor, aki Krisztus születését és feltámadását is az ünnep mélységében üli meg, annak a pünkösd is kiemelkedő ünnep, hiszen ekkor érkezett a világba a Vigasztaló.
Idén pünkösdkor arra hívunk mindenkit, hogy tartsunk egy hálaadó hetet, amikor a Szentlélek vezetésével, az ő tekintetén keresztül szemléljük a világot. Egy héten keresztül minden nap mást helyezve a fókuszba, találjunk meg az egészen apró dolgoktól a hatalmas csodákig mindent, amiért dicsőíthetjük Istent. Kérjük ehhez a Szentlelket, hogy nyissa meg a szívünket a hálaadásra!
Pünkösd hétfő – Adj hálát minden emberért!
Közhelyesnek vagy furcsának tűnhet, hogy adjunk hálát az emberekért, hiszen a szeretteinkért eleve hálásak vagyunk, a rosszakaróinkért vagy az ismeretlenekért pedig miért hálálkodnánk? De Krisztus nemcsak a jókért jött el, nemcsak azokért, akik viszonozták az ő szeretetét, hanem a bűnösökért, mindenkiért. A mai napon végezd úgy a dolgod, közlekedj úgy, hogy minden emberért, akivel találkozol, hálát adsz. Lehet, hogy lesz köztük olyan, akiért te vagy aznap az egyetlen, aki mondott egy rövid fohászt, vagy csak egyszerűen egy gondolattal az Úr elé vitte. Nem kell semmi nagy dologra gondolni, megszólítani mindenkit, elmondani az evangéliumot.
Egyszerűen csak járj-kelj ma úgy, hogy hála van a szívedben az emberekért, akiket Isten akarva, szeretetből teremtett.
Kedd – Adj hálát a szolgáló emberekért!
A hosszú hétvége után újra munkanap következik, de észre sem vesszük, hogy az elmúlt ünnepnapokon mennyi ember dolgozott, miközben legtöbben pihentünk, szórakoztunk. Nem állt meg az élet az egészségügyben, folyt víz a csapból, világított a lámpa este, a papok és lelkészek megtartották a pünkösdi liturgiákat, a buszok közlekedtek, és még sorolhatnánk. A mai napon adj hálát azokért az emberekért, akik láthatatlanul végzik a munkájukat, akiknek a jelenlétét természetesnek vesszük, hiszen szolgálnak vele felénk.
Kérd a Szentlelket, hogy nyissa meg a szemed ezekre az emberekre, hogy hálát tudj adni a munkájukért.
Legyen szó egy postásról, bolti eladóról, lelkigondozóról, utcaseprőről, asszisztensről, tűzoltóról, forgalomirányítóról, villamosvezetőről, bárkiről.
Szerda – Adj hálát a teremtett világért!
A természet, a teremtett világ tükrözi az ember után a legjobban Isten dicsőségét. Amikor pedig egy érintetlen, szépséges tájon járunk, szinte érezhetjük az Úr jelenlétét. De nem csak a lenyűgöző szivárványban, vízesésben, hegycsúcsokban vagy naplementékben van ott Isten ujjlenyomata. Ott van hétpettyes katicában, aki nevetést csal a gyermekek arcára, jelen van a sas méltóságteljes röptében vagy a sorból kilógó négylevelű lóherében. Ma kérd a Szentlelket, hogy a természetben mutassa meg neked Isten teremtő szeretetét, és adj hálát, hogy ebbe a sokszínű, hasznos és gyönyörködtető világba teremtett.
Csütörtök – Adj hálát az épített környezetért!
A természet mellett, de sokszor inkább helyett az épített környezet vesz bennünket körül. Gondoljunk csak az otthonunkra, a munkahelyünkre, a templomainkra és még rengeteg más épületre. Manapság sajnos sok építkezés értelmetlen vagy túlzó, néha kifejezetten káros is, de észre sem vesszük, mennyi hasznunk származik az épített környezetből, amely alapértelmezetten körülvesz bennünket. A mai napon, bármerre jársz, gondolj rá, hogy valaki megtervezte, megálmodta, más pedig megépítette, ahol jársz. Légy hálás, hogy van fedél a fejed felett, van egy hely, amey az otthonod lehet. Van hol vásárolnod, dolgoznod, élvezned a művészetet, van hova randira menned, van hol ellátnia az orvosnak. Adj hálát azért a rengeteg emberi erőfeszítésért, ami ezek mögött az épületek mögött rejlik.
Péntek – Adj hálát a mindennapi kenyérért!
A Miatyánkban buzgón szoktunk imádkozni a mindennapi kenyerünkért, étkezés előtt áldást is kérünk rá, de ma legyünk érte hálásak is. Nehéz időszakot él a világ COVID után, háború közben egyáltalán nem egyértelmű mindenkinek, hogy van mit ennie, innia. Egyre jobban érezzük a pénztárcánkon a mindennapi betevőnk árát. Adjunk hálát ma mindenért, ami az asztalunkra jut.
Szombat – Adj hálát a művészetekért!
A művészet feltölt, szórakoztat, több lesz általa az ember. Az alkotó és a műélvező is. Lenyűgözhet egy szobor, egy festmény, egy zenemű vagy egy színdarab is.
Nem kell, hogy kifejezetten Istenről szóljon ahhoz, hogy meglássuk benne Istent, aki maga a nagy Alkotó.
Ő adja a talentumokat, az ihletet, a lehetőségeket, melyek által a művészek megalkothatják remekműveiket. Ma hívjuk a Szentlelket, hogy a minket körülvevő műalkotásokban megláthassuk Istent. Adjunk hálát az alkotóért és az alkotásért is, amely lenyűgözött bennünket. Legyen szó egy szép fényképről, egy mesterien elkészített hajfonásról, egy graffitiről, egy utcai szoborról vagy egy múzeumi tárlatról, akadémiai koncertről.
Vasárnap – Adj hálát a közösségekért!
Észre sem vesszük, de rengeteg közösséghez tartozunk. Nemcsak a választott társaságokra gondolok, ahova eljárunk, hanem minden olyan csoportra, ahol valami közös bennünk. Templomi közösségünk, iskolai osztályunk, munkahelyünkön a kollégák csapata, a közösségi oldalon egy híresség rajongói klubja, egy szakmai kör, egy társasházi lakóközösség… Ma szánj egy kis időt arra, hogy hálát adsz azért , mennyi emberi kapcsolatod van, hányféle helyen tudsz töltődni vagy éppen szolgálni.
Borítókép: Michal Bednarek | Dreamstime.com
Ne feledd, a megosztással evangelizálhatsz!
Még nem érkezett hozzászólás