Ma egy csodaszép dicsőítő dalt hoztunk nektek, amely valóban közelebb tud vinni Istenhez! Hallgasd meg te is az Ígéretek című számot.
Az Agapé Gyülekezet dicsőítő csapata egy igazán színvonalas és felemelő zenei estét osztott meg a YouTube-on, az ott elhangzott számok közül is az egyik legszebb az Ígéretek. A dal Isten hűségéről szól és arról, mennyi mindent tett értünk. A dalszövegben ez a kedvenc sorom: „Szívemnek biztos horgony/ A menny minden szava”. Valóban, az egyetlen biztos pont az életünkben, ahol lehorgonyozhatunk, az a menny! Ide tartunk és itt fogjuk látni Jézust színről színre. De addig is, amíg földi próbákban vagyunk, tudhatjuk, hogy Ő mindig mellettünk van.
Dalszöveg:
Ábrahámnak Istene
Szövetségesem
Hűséged követ
Azég nem lát olyat
Hogy porba hull szavad
Megáll ígéreted
Ha vihar támad
A szél nem fárad
Nem remeg szívem
Szavad hozzám szól
Lelkem tudja jól
Abból élet lesz
Nagy a te hűséged hozzám
Nagy a te hűséged hozzám
Szól a dicséret
Ha a nap ébred
Míg az éj leszáll
Nagy a te hűséged hozzám
Örök időkön át
Ha szerte hull is a világ
Szavad ugyanaz
A múlt tanúskodik
Hatalmad nem változik
Ki voltál, az maradsz
Csak benned bízom, Jézus
Te nem hagysz el soha
Szívemnek biztos horgony
A menny minden szava
Még nem érkezett hozzászólás