Mindannyiunk szíve a szeretet után vágyakozik, akár tudunk erről, akár nem. A szó szoros értelmében szeretetre lettünk teremtve. Isten a szeretet. Vágyakozol arra, hogy megismerd Isten igaz szeretetét? Ha igen, vágyakozol arra is, hogy igazán szeresd Őt teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből, és minden erődből viszonzásként?
Milyen az igaz szeretet? Maga a szó sok értelemmel bír. Például mondhatjuk, hogy „Szeretem a kávét. Szeretem a hitvesemet. Szeretem Jézust.” Hogyan tudhatjuk meg, hogy igazából mi az igaz szeretet? Hogy néz ki? Milyen érzés? Számít egyáltalán?
Az igaz szeretet több mint egy érzés, egy misszió vagy mint egy elmélet.
Az igaz szeretet egy őszinte vágy a másik jóléte után. Az igaz szeretet, ami dicsőséget szerez Istennek, az életnek és az egyház létezésének legfőbb célja.
Egyesek azt mondják, hogy az egyház végső célja a misszió: “Az egyház legfőbb célja a világ evangelizációja. Az egyház missziója maga a misszió.” (Oswald J.Smith).
Mások azt állítják, hogy az imádat a legfontosabb: “Az egyház legfőbb célja nem a misszió, hanem az imádat. Azért van misszió, mert nincs imádat. Az imádat a végső cél, nem a misszió, mivel Isten a teljesség, nem az ember. Amint ez a korszak véget ér, és a megváltottak megszámlálhatatlan milliói borulnak arcra Isten trónja előtt, nem lesz többé misszió. Ez egy átmeneti szükségszerűség. De az imádat örökké megmarad.“ (John Piper)
Véleményem szerint a végső cél a szeretet, és a misszió valamint az imádat ebből a szeretetből fakad.
Isten azt parancsolja népének, hogy szeresse Őt teljes szívéből, lelkéből és erejéből. Jézus is ezt ismétli meg, mikor azt mondja nekünk, hogy az első és legnagyobb parancs az, hogy szeressük Urunkat Istenünket TELJES szívünkből, TELJES lelkünkből, TELJES elménkből és MINDEN erőnkből. TELJESEN, beleértve MINDENT. Később azt mondja nekünk, hogy abból tudjuk meg, hogy a tanítványai vagyunk, hogy a szeretjük egymást. Később Pál kifejti a Korintusiakhoz írt levelében, hogy a hit, remény és a szeretet maradandó erények, de a legnagyobb a három közül a szeretet. Isten, Jézus és Pál szerint úgy tűnik, életünk és az egyház végső célja a szeretet.
Forrás: YouVersion
Még nem érkezett hozzászólás