A közösségi oldalak és a fogyasztói társadalom elárasztanak bennünket különböző motiváló, léleksimogató jelmondatokkal és idézetekkel. Részben a modern coachingnak és a reklámok áradatának tudhatjuk be, hogy ezek inkább az egónkat növelik, mintsem a lelkünk jólétét szolgálják. A TeSó blog remek írását szemlézzük.
Lépten-nyomon találkozunk jól hangzó, divatos jelmondatokkal, amelyek könnyen belénk ivódnak, épp ezért fontos, hogy tudatosan figyeljünk rájuk, mert a keresztény értékeinktől távol sodorhatnak bennünket. Összeszedtem azt az öt mottót, amellyel – szerintem – a leggyakrabban találkozhatunk. A teljesség helyett a gyakoriságra koncentráltam, ezért ha kiegészítenéd a sort, tedd meg bátran hozzászólásban.
1. Amíg nem szereted magad, addig más sem tud téged szeretni
Hozzátehetnénk, hogy ha nem szereted magad, mást sem tudsz szeretni. Mindegyik azt sugallja, hogy először korrekt módon szeresd magad és építs fel helyes önértékelést, azután nyithatsz mások felé vagy nyithatnak feléd mások. Ez óriási tévedés, hisz mindannyian hordozunk gyerekkorból származó mintákat és sebeket, amelyek meghatározzák az egész személyiségünket. Fontos dolog, hogy tisztában legyünk az árnyainkkal, és tudatosítsuk magunkban őket, de mivel évekig kísérték a mindennapjainkat, megeshet, hogy búcsút mondani nekik is évekbe telhet. Ha csupán erre törekednénk, soha nem állnánk teljesen készen egy kapcsolatra. Isten nem véletlenül teremtett bennünket társas lényeknek: azokban az emberi kapcsolatokban, amelyekben oda-vissza áramlik a szeretet, könnyebben gyógyulnak a sebeink. Amikor elfogadom a társam tökéletlenségeit, Ő pedig elfogadja az enyémet, fény születik, amely elűzi árnyainkat.
2. Majd jön másik, mindenki pótolható
A legtöbb munkahelyen a vezetők gondolkodásmódját sajnos kimondva-kimondatlanul átjárja ez a gondolkodásmód. Persze az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az elmúlt évtizedekben felerősödött a munkahelyi migráció. A munkavállalók könnyebben élnek a lehetőségek áradatával, a vezetők pedig addig keresgélnek a leendő alkalmazottak között, míg meg nem találják a legmegfelelőbb jelöltet. Azt viszont nem szabad hagyni, hogy egy-két munkahelyi elutasítás megtörje az önértékelésünket. A mi Istenünk az egyetlen igaz vezető, aki soha nem hagyna elveszni egyet sem a sajátjai közül. Ahogy a Bibliában olvashatjuk: „Ha közületek valakinek száz juha van, és egyet elveszít közülük, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a pusztában, és nem megy-e az elveszett után, amíg meg nem találja?” (Lk 15,1-4) Amikor egy-egy közösségben úgy érzed, hogy pótolható, eldobható vagy, akkor ne feledd, hogy Isten szemében olyan értékes vagy, hogy a legdrágább kincsét: Fiát adta érted.
3. Higgy magadban!
Ez a mondat veszélyes kettős mércévé válhat: ha épp olyan személy olvassa, akinek alacsony az önértékelése, lehet, hogy jó kezdő lökést ad neki, de a célbaéréshez már kevés lesz; ha pedig maximalista személy olvassa, akkor ez a mottó az egó táplálására szolgál csupán. Minden olyan cél, amelyet a saját teljesítményeinkre és képességeinkre támaszkodva akarunk elérni, ingatag lesz. A saját bálványunknak kezdünk szolgálni ahelyett, hogy Isten vezetésének adnánk helyet az életünkben. Ha kezdő lökésre van szükségünk, akkor előrször adjunk hálát Istennek. A hála megnyitja az életünkben Isten áldásainak kimeríthetetlen forrását. Ezután cseréljük a Higgy magadban mottót a Legyen, Uram, a te akaratod szerint mottóra. Hitünk így nem saját adottságainkon, hanem Isten képességein alapszik majd.
4. Nézd, ő hol tart már!
Ezzel az üzenettel így, leírva nem találkozunk, mégis sok cselekedet mögött megbújik ez a gondolat. Legyen szó egy motivációs eszközről, amikor a másik ember sikerével példálózunk, vagy a közösségi média felületeiről, ahol önjelölt influenszerek lépten-nyomon megosztják teljesítményüket, életvitelük részleteit. Ezek mind szorongást kelthetnek bennünk, mert a figyelmünk nem a cselekedetre, hanem magukra a személyekre irányul. Hozzájuk mérjük magunkat, ez pedig sosem visz előre, épp ellenkezőleg: megrekeszt. Jézus a példázataiban nem konkrét személyekről beszélt: úgy említi a szereplőket, mint a jó pásztor, a magvető, az igazgyöngyöt kereső kereskedő, a tékozló fiú. Ezeket a történeteket olvasva a mi képzeletünk személyesíti meg a szereplőket, így nem őket méregetjük, hanem az üzenetre fókuszálunk, így ismerjük fel az abban rejlő igazságokat.
5. Énidő
Amíg világi értelmezésben ez egy forró fürdő, egy bestseller könyv és egy pohár finom rozé kombinációja, addig a keresztény értelmezésben ez az imaéletünket jelenti. Ez a mindennapjaink nélkülözhetetlen forrása, helyet kell kapnia az életünkben. Ilyenkor kettesben vagyunk Istennel, kimondunk és rámutatunk olyan területekre az életünkben, ahol szükségünk van az útmutatásra, eközben pedig Ő formál minket. Ez a fajta énidő kellemesen ellazít, általa választ kapunk a kérdéseinkre, és megfizethetetlen ajándékkal lep meg – a kegyelemmel.
Egy-egy mottónál szándékosan feszegettem szélsőséges határokat: ha nem figyelünk rájuk és rosszul értelmezzük őket, könnyen kimozdítanak a keresztény értékeink mögül, így pedig csupán az egónkat táplálják vagy épp az értékeinkből csípnek le. Bármilyen irányba is mozdít el egy-egy félreértelmezett gondolat, a legfontosabb szem előtt tartani, hogy a saját értékünket mi határozza meg. Míg a világ tárgyakban, teljesítményben és más emberek véleményében méri az emberi értékeket, addig Isten gyermekeként a mi értékességünk Jézus vérében lakozik. Csakis ebben a megvilágításban nyerhet helyes értelmezést minden felkapott, divatos jelmondat.
Böszörményi-Bálint Eszter
Forrás: TeSó blog
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás