Az egyedülállóság a kevesebb felelősség és nagyobb önállóság következtében tud felszabadító lenni, ugyanakkor a magányosság és az ismeretlen jövő miatt igazán nyomasztó is lehet, így gyakran váltják egymást a reményteljes és reménytelen időszakok. Nemcsak azok a kérdések cikázhatnak fejünkben, hogy „mikor lesz már párkapcsolatom?”, vagy „vajon ebben a táborban/ezen az eseményen ismerkedek majd meg a jövendőbelimmel?”, hanem egy ezeknél sokkal riasztóbb kérdés: „lesz-e egyáltalán párom, vagy örökké szingli maradok?” És még ha bízom is abban, hogy lesz társam, mivel töltsem a várakozási időt? Hogyan várjak jól?
Az egyedül töltött hónapok évekké sűrűsödhetnek, az idő múlik és vele együtt sok ismerősünk élete halad előre, amit nem mindig könnyű kitörő örömmel fogadni, főleg, ha megrekedve érezzük magunkat, mert csak várunk és várunk, de a szerelem csak nem talál ránk. A Nagy Ő létezésének gondolata egyszer már biztosan megfordult a fejünkben, azonban most nem arról szeretnék elmélkedni, hogy létezik-e; ezt mindenkinek a saját elképzelésére bízom, hiszen egyesek szerint van olyan személy, akit Isten kifejezetten nekünk szánt, mások véleménye szerint viszont az lesz a Nagy Ő, aki mellett életre szólóan döntünk. A hangsúlyt inkább a várakozás szóra tenném. Ha szingliként elfogadjuk a jelenlegi életállapotunkat, akkor automatikusan felmerülhet bennünk: „oké, várok, de hogyan várjak jól?”
Nincsen erre jó válasz, mivel már maga a kérdés abból a téves elképzelésből indul ki, hogy az életünk akkor kezdődik, mikor találkozunk a Nagy Ő-vel.
„Akkor leszek majd boldog, akkor kezdődik el az életem, amikor összejövök a lelkitársammal/amikor megházasodok/amikor családot alapítok…” Tehát a bökkenő ott van, hogy valójában nem várakozásról kéne beszélnünk, hanem arról, hogyan éljünk már most teljes életet, miközben nyitottak vagyunk az esetlegesen ránk kacsintó szerelemre.
Normális, hogy bennünk van a társ iránti vágy. Jómagam egyedülállóként sosem szerettem, ha ezt a vágyat el akarták vitatni tőlem, mondván: „Jézusnak egyedül be kell tudnia tölteni a szíved”. Köszi a hasznos tanácsot, de mégiscsak társas lények vagyunk, szükségünk van Istenre és az emberekre is, és a házasság iránti vágy nem egy, a fogyasztói társadalom által kreált termék. Sokszorosan aláhúznám, hogy mit mondott a Teremtőnk Ádámnak a tökéletes paradicsomi állapotban(!): „Nem jó az embernek egyedül lennie. Alkotok neki segítőtársat, aki hozzá illő.” (Teremtés könyve 2,18)
Nem kell tehát letagadni a vágyainkat, elásni azokat és úgy élni, mintha azok nem is léteznének. Normális, hogy társra, intimitásra vágyunk. Nincs szükség arra, hogy hazudjunk magunknak, másoknak vagy Istennek. De a hozzáállásunkat megválaszthatjuk. Dönthetünk úgy, hogy a várakozás szellemében éljük napjainkat; választhatjuk azt az elképzelést, hogy akkor kezdődik az életünk, mikor rátalálunk valakire, mikor párkapcsolatba lépünk. És dönthetünk úgy, hogy inkább éljük az életünket, és az egyedülállóság adta több szabadidőnket olyan hobbikkal, programokkal töltjük meg, amelyek örömet okoz számunkra, amelyek a fejlődésünket szolgálja. Van olyan tevékenység, amit régóta szeretnél kipróbálni? Most van itt az ideje! Szívesen utaznál, világot látnál, önkéntes munkát végeznél, sportolnál? Vágj bele még egyedülállóként!
És ne feltétlen a jövőbeli kapcsolatodért, házasságodért tedd ezeket, hanem azért, mert ezek a tevékenyégek élettel töltenek meg, boldoggá tesznek, segítenek a kiteljesedésedben.
Ne hagyd, hogy a várakozás lebénítson téged vagy tétlenné tegyen. Igazság szerint az életünkben mindig várhatnánk a következő lépésre; az eljegyzésre, a gyerekek érkezésére, új munkahelyre, lakásvásárlásra… leélhetjük úgy az életünket, hogy mindig a következő lépcsőfokot várjuk, de akkor örökös hiányérzetünk miatt megkeseredünk az elégedetlenségtől, mert sosem lesz az jó, sosem lesz elég, ami éppen van. Inkább tedd fel magadnak a kérdést a mindennapjaidban, melyek gyakran nem tökéletesek, nem „ideálisak”, nem az elképzeléseink szerint valók: hogy tudok a jelenlegi élethelyzetemben, itt és most teljes életet élni?
Fekete Ági
hirdetés
2 hozzászólás
Mindenki megvan hívva egy élethivatásra. Vagy a házasság, vagy a papság-szerzetesség, vagy az egyedülálló önkéntes szeretet szolgálatra. Lehet ezt szépíteni, de amíg nem találja meg az ember a hivatását nem fog TELJES életet tudni élni hosszú ideig. Mert benne van a szóban a TELJESSÉG, vagyis hiánytalanság. Hány de hány olyan pappal beszéltem, akik elmondták, hogy amíg nem léptek rá hivatásuk útjára mindig volt valami hiányérzet vagy üresség az életükben, annak ellenére, hogy volt hobbijuk és munkájuk és barátaik és minden ami szükséges lehet egy ember életében. Ugyanígy, aki házasságra vágyik. Amíg valaki nem találta meg saját hivatását addig nincs teljesség. 🙂 Persze a vágyakozás, a remény nem szabad, hogy elvesszen de teljességről nem beszélhetünk. 🙂 Ez egy kereszt ne szépítsük, de attól még lehet örömmel hordozni. 🙂
Egy szingli 😀
Jézus mondta: „Jeruzsálem leányai, ne miattam sírjatok, sírjatok inkább magatok és gyermekeitek miatt. Jönnek majd napok, amikor azt fogják mondani: boldogok a magtalanok és az asszonyok, akik nem szültek és nem szoptattak!”.
Ezzel csak azt szerettem volna jelezni, ha valaki úgy gondolja, hogy élete csak házasságban, gyermekvállalásban tud teljessé válni, de ez valami miatt mégsem jön össze, ne bánkódjon emiatt – mert lesznek idők, amikor azok lesznek boldogok, akiknek ez a kívánsága nem jött össze.