Ahogy egy átlagos keresztény ember hétköznapi életében, úgy az én életemben is általános téma az, hogy milyen a kapcsolatom Istennel. Egy-egy problémával szembesülve sokszor ez a kérdés és a megoldás is egyszerre: hogy állok az Úrral, milyen a kapcsolatom Vele? Távol vagyok Tőle, vagy közel? Gondolok Rá, beszélek Vele? A TeSó blog egy igencsak felemelő írását szemlézzük.
Bevallom, ez a téma mindig lenyűgöz, mert mindig rejt valami újat Istennel kapcsolatban, valami meglepőt és meghatót, ami újra és újra rádöbbent, mennyire szeret engem az Úr, és mennyire ajándék az életem – ajándék és kegyelem mindenem.
Körülbelül két éve dolgozom világi környezetben, és itt döbbenek rá a legtöbbször arra, hogy ez a megélés nem általános és nem természetes állapot. Közelről szemlélve emberek harcait és félelmeit látom, hogy ott van a legkiegyensúlyozottabb, legsikeresebb emberek szemében is a hiány, a vágy, amit nem tud semmi betölteni.
Istennel való kapcsolatunk kiváltság, erő és minden győzelem kulcsa.
Hálás vagyok, hogy én biztos lehetek abban, hogy Isten a közelemben van, és nem tőlem függ a kapcsolatom Vele. Ő hűséges, mindent a kezében tart és értékes vagyok Neki, sőt feláldozta értem magát. Ez a kapcsolat biztonságban van, mert Ő az egyik fél benne, és ezért nem számít, hogy én vagyok a másik, nem számít, hogy mit nem teszek meg, mit felejtek el, mit nem olvasok el, vagy mennyit beszélek Hozzá. És ez így van akkor is, ha én épp mást érzek. Ez tény. Szeretem a tényeket, mert ha az érzéseim elbizonytalanítanak, mást sugallnak, a tényekbe lehet kapaszkodni, lehet őket használni anélkül, hogy az érzéseink kétségbe ejtenének. A tények ott vannak számomra, amikor félek és távol érzem magam Istentől, vagy számonkérném Őt, mert nem értem, miért enged az életemben dolgokat megtörténni. Ott vannak, amikor távolinak tűnik az Úr egész lénye, és nem érzek szeretetet vagy hálát iránta. Ilyenkor a tényekbe kapaszkodom, hogy tudok Róla olyan dolgokat, amelyek egykor csodálattal töltöttek el. Emlékszem élményekre Vele kapcsolatban. Fülembe csengenek prédikációk, tanítások, egy-egy szófordulat, amik közelebb vittek ahhoz, hogy ismerjem Őt. És ez az ismeret az, ami nem engedi, hogy távolodjam, amibe belekapaszkodhatok.
Amikor nagy csalódás ér, gyász és szinte minden összeomlik körülöttünk, akkor természetes reakció a düh, a kétségbeesés és a sok-sok kérdés, amire válaszokat várunk.
Igen, ezek az érzelmek kavarognak és eltöltenek, de nem kell, hogy uralkodjanak is rajtunk.
Lehetünk szabadok ezektől. Felszabadító arra gondolni, hogy kicsoda Isten, hogy Ő milyen, miket tett, miben mutatta meg magát nekem. Nem arra az Istenre gondolok, Akit én elképzelek, hanem Akiről tanítottak, Aki bemutatkozott, Aki beszél magáról, és Aki értelmet adott az életemnek. Ezek az emlékek segítenek nem eltávolodni Tőle. S bár érzelmileg néha talán távol vagyok, de tudom, hogy Ő nagyon közel van hozzám; tudom, hogy ha én háttal is vagyok Neki, mikor megfordulok, Ő a legnagyobb szertettel fog rám nézni, ahogy most is így figyel engem és vár rám.
Ha fájdalmad van, gyászolsz, nem érted, mi történik körülötted, és el vagy keseredve, emlékezz arra, amiket tanultál Róla! Emlékezz azokra a pillanatokra, amikor megérintett, amikor bevillant egy szikra, amikor egy lépést tettél Felé! Emlékezz mindezekre és bízz! Hidd el, nem véletlenek, nem hiábavalóak ezek a pillanatok! Lehet, hogy elmúltak, régen történtek, de erősíthetnek és erőt adhatnak.
Ne feledd, Isten bármit is enged meg az életünkben – vagy mi bármit is engedünk meg magunknak – Ő nem változik: ugyanaz a szerető Isten ma is, Aki életét adta értünk. Ugyanaz, Aki gyógyít, Aki felszabadít, Aki nem ítél, Aki a legjobban ismer és a legjobban szeret. Ugyanaz, Aki azt mondta Ábrahámnak ott az oltárnál: neked nem kell megtenned, mert én meg fogom tenni – helyetted, érted.
Forrás: TeSó blog – Kun Petra
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás