Papp Miklós atya az adventi időszakban “Gondolatajándékok” címen ajándkoz meg bennünket elgondolkodtató írásaival! Vajon miért egy újszülött gyermek képében érkezett hozzánk a Messiás? Erre a kérdésre keresi a választ velünk együtt a népszerű görögkatolikus pap és családapa.
Jó kétezer éve töprengünk azon, miért is egy újszülött gyermek képében érkezett hozzánk a Messiás. Igazi kihívás ez az emberi értelem számára. Jobbnál jobb megközelítések próbálnak lehívni egy értelemfoszlányt a kimeríthetetlen misztériumból. Egyet én is mutatok.
A megfejtéshez két szálon induljunk el: történelmi és személyes szálon. Ha történelmileg visszanézünk az ószövetségi eseményekre azt látjuk: Isten előbb gyöngéden megszeretgeti a választott népet, megóvja és kihozza őket Egyiptomból – s aztán ad nekik Törvényt, Tízparancsot. Ezek a törvények jó nehezek, hiszen el kell különülni a többi néptől, meg kell tartani az Istenre és a felebarátra vonatkozó erkölcsi törvényeket, végső soron a szentség magaslatára hívja meg őket. Ám előbb a kegyelmes odafordulás, aztán a kemény teljesítmény. Akit előbb gyöngéden megszeretgetnek, az lesz képes nagy teljesítményre. Nem fordítva teszi: nem előbb ad követelményt, s ha majd teljesítenek, akkor válhatnak méltóvá Isten kegyelmes odafordulására. Istennél a képlet nem az, hogy előbb „kegyelem nélkül” teljesítsünk, s majd aztán érdemelhetjük ki a kegyelmet (ami szinte önmegváltás…), hanem megelőző, elébe siető kegyelmet ad (gratia praeveniens), s aztán hív jó nehéz útra: „legyetek szentek”. A karácsonyi gyermek személyében is Isten előbb közénk jön, hogy majd jobbak legyünk.
hirdetésNem az a képlet: „ha elég jók lesztek, akkor majd közétek megyek”, hanem fordítva.
Persze majd ez a Gyermek felnőve majd mond jó nehéz törvényeket, majd előad az ószövetségit felülmúló igényességet (pl. szeressétek ellenségeiteket, nincs válás), de ezt nem azzal éri el, hogy még keményebb önmegtagadást, aszkézist vár el tőlünk, hanem előbb többet ad. Önmagát. Az újszövetségi Krisztus valóban többre hív, de többet is ad. Így az ószövetségben már bevált képletet látjuk újra érvényesülni: előbb az elfogadó, a gyöngéden megszerető odafordulás – aztán a magas szintű törvény, elvárás, követelmény. Az újszövetségi Krisztus nem rigorózusabb, nem fundamentalistább, nem szigorúbb – hanem előbb többet ad, s ezért leszünk majd többre képesek.
Újra kell tehát tanulnunk, hogy a szeretetnek két oldala van: a gyöngéd, az elfogadó, az irgalmas, a megelőző szeretet – és az igényességre „sürgető”, a nagyobb igazságra meghívó, a teljesítményt is komolyan vevő kemény szeretet. Mindkettő szeretet és egymástól szétválaszthatatlanok! A karácsonyi Gyermeket nem szabad elvonatkoztatva nézni a felnőtt Krisztustól; a karácsonyi gyöngéd, meleg szeretetet nem szabad elvonatkoztatva nézni a Hegyi beszéd csúcsigényességét feltáró, s majd a keresztúton is elszántan szerető Krisztustól. Istenben mindkét szeretet jelen van, de a sorrend képlete fontos: előbb a gyöngéd odafordulás, megelőzés, nagyvonalúság, ingyenesség, ajándékozás – s aztán a teljesítményre, a megingathatatlan erkölcsre, az igényességre, az életszentségre való sürgetés. Ha ez a modell működik az Istennél, akkor a teremtett világánál is. Érdemes ezt jól megszívlelni minden házastársnak, szülőnek, tanárnak, edzőnek, papnak, segítő szándékú embernek: előbb oda kell lépni a másik mellé, előbb megszeretgetni, előbb elfogadni – s majd innen indulhat egy emelkedés. Aki magas igényeket akar támasztani, az tudjon odalépni szeretettel a másik mellé, tudjon kedves lenni.
S persze nem szabad feledni a szeretet másik oldalát sem: nem elég csak odalépni a másikhoz, „csak” elfogadni, tolerálni, tűrni, hanem a szeretet akarja őt emelni, tisztítani, noszogatni. Isten sem annyit tesz, hogy karácsonykor a Gyermek képében csak „elfogad” minket, nem megy percek múlva a mennyekbe – hanem majd fog tanítani, fog kihívásokat intézni hozzánk. Az odalépő, a másik mellé lépő szeretet akarja a fejlődést, a haladást, a tisztulást is. Ám az a véglet sem működik önmagában, nem lehet a „nagyobb igazságokra” meghívni a házastársunkat, a gyermekeinket, tanítványainkat, híveinket, dolgozóinkat hajszoló, elváró üzemódban – nem lehet hajszolni gyöngédség, emberi gesztusok nélkül. Mindezt megszívlelve érthetjük meg, miért is tud jól működni egy házasság, gyereknevelés, munkatársi csapat, egyházi közösség, ill. miért nem. Mindenkinek, aki emberekkel dolgozik, gyerekeket nevel, aki vezető, aki lelki segítő, aki szeretne emelni a sorsokon, meg kell fontolnia az isteni képletet: előbb a gyöngéd odalépés, aztán a többre sürgetés. Előbb a gratia, aztán az etika. Előbb az ajándékozás, aztán az elvárás. Előbb az elfogadás, aztán a növekedés.
A másik szál, ahol elindulhatnunk a karácsonykor Gyermekként érkező Isten misztériuma felé, az a személyes szál. Egyszerűen idézzük fel: Mit vált ki belőlünk, amikor egy újszülöttet kézbe veszünk? Amit egy újszülött kivált, azt akarja a karácsonyi Gyermek is kiváltani. Gondoljunk csak bele: ha egy újszülött van a karjainkban, akkor az gyöngédséget vált ki belőlünk. Karjaink puhán ölelik át, önkéntelenül is mosolyra indulnak az ajkaink, arcunk levedli a világ felé mutatott keménységet, hangunk kedves tónusban szól. A Gyermek nem a logikánkat szólítja meg, hanem az érzelmi intelligenciánkat. A betlehemi Gyermek nem okosan tanít, hanem gyöngéden megérint minket. Karácsonykor mintha Isten kifejezetten nem „okos” akarna lenni, hanem gyöngéd. Mintha kifejezetten az érzelmi intelligenciánkat szeretné fejleszteni, tisztítani, élővé tenni, a rárakódott rétegektől megszabadítani.
Nagy tévedés azt hinni, hogy az életünket csak az értelmi intelligencia vezeti, mintha csak okosnak és felvilágosultnak kellene lenni, s máris menne a családi, a munkahelyi, a politikai, az egyházi élet. Mintha az érzelmek csak sekélyes és szeszélyes hangulathullámok lennének, s az életünket a vaskos meggyőződések, racionális igazságok, intellektualizált hit vezetnék. Keveset tud magáról és a másik emberről, aki ezt hiszi. Az érzelmeknek valóban vannak szintjei: valóban vannak szeszélyes alkalmi hullámai, ám vannak mély vágyak, félelmek, vonzódások, tervek, gyűlöletek vagy éppen elementáris rajongások is bennünk. Ezek a mély érzelmek aztán irányíthatják az észt, olykor egészen tudattalanul. Sokszor látunk arra példát, hogy valakit nagyon mély (olykor befedett) érzelmek irányítanak, ám ő ezt „intellektualizálva” adja elő. Van egy mély sértettsége az egyháztól, s ő racionális istenellenes érveket dolgoz ki. Mélységesen vágyakozik valakire, s az eszével keresi megmagyarázni az odavezető (akár illegitim és erkölcstelen) utakat. Vagy kifejezetten tehetetlennek érzi magát az élethelyzetében, s ezért fog túl vehemensen politizálni. Nem találja a boldogságát, s kommentjeiben azért kell besároznia mindent és mindenkit, hogy lám, mégiscsak rossz a világ, dagonyázhatok a boldogtalanságomban. Vagy éppen Istenre vágyik mélységesen, s érzelmektől túlfűtötten keresi ezotériában, filozófiákban, a természetben. A pszichológia alaptörvénye, hogy ahol ilyen érzelmi túlfűtöttség, túl sok indulat (gyűlölet vagy vonzalom), túl éles racionalizálás és túlfújt intellektualizálás van, ott a mély érzelmek és a ráció, ha úgy tetszik az érzelmi és az értelmi intelligencia harmóniáját kell újra tervezni.
Az isteni képlet ez: az élet egészéhez az értelmi és az érzelmi intelligencia is kell.
Majd a felnőtt Krisztus megszólítja az értelmi intelligenciánkat: mond olyan példabeszédeket, melyeket 2000 éve boncolgatunk. Mond olyan erkölcsi nívót, hogy elkezdenek elsomfordálni a hallgatók, s megkérdezi tanítványait: „Ti is el akartok menni?” Majd alkalmaz olyan szimbólumokat, melyek misztériumát az ész tapogatózva járja körül a világ végezetéig. Majd mutat olyan keresztutat és végsőkig elmenő szeretet, ami minden józan észt felülmúl. Szóval a felnőtt Krisztus majd megszólítja és meghívja az értelmi intelligenciánkat – ám előtte mintha az érzelmi intelligenciánkat akarná megérinteni. Ismét az isteni képlet: előbb gyöngédség, kedves érzelmek, karácsonyi meleg – aztán olyan tanítás, magatartás, szimbólumok, melyek megfeszítik az észt. Az isteni képlet alapján azt mondjuk: ne sajnálja senki a világtól, a másik embertől, de önmagától sem a kedves érzelmeket. Isten sem teszi. Igenis jól esnek a karácsonyi fények, a szépen terített asztal, a kedvesen becsomagolt ajándékok, az angyali énekek, a jószívű gesztusok. Karácsonykor mintha ránk (s főleg a hideg okosokra) szólna az Isten: adjatok több érzelmet, kedvességet egymásnak, s fogadjátok ezeket, mert mindenkinek jól esik – s majd meglátjátok, jobban fog menni az együttműködés. Mindeközben persze nem feledkezhetünk meg róla, hogy mindezen gyöngéd szeretetnek a forrása a Kisded, előbb ő ad nekünk, s azt adjuk át egymásnak.
Bölcs az Isten. Érdemes az Ő mintáját utánozni. A keleti atyák bőségesen írnak „Isten utánzásáról”: az istenképiségünk ad kegyelemi alapot ahhoz, hogy valóban tudjuk utánozni az isteni ősmintát. Így, ha szemléljük a betlehemi Gyermeket a jászolban, akkor lássuk a felnőttként tanító és a kereszthordozó Krisztust is. Próbáljuk meg észlelni a felénk áradó gyöngéd szeretetet, hogy majd az elfogadás és a bizalom jó érzelmi alapjain nagyobb igazságokra és erkölcsi nívóra tudjon sürgetni. Érezzük meg az elfogadó „mellénk lépést”, hogy valódi bűnbánatra és feltámadásra tudjon hívni. Engedjük meg az érzelmi intelligenciánk tiszta megérintését, hogy majd jó alapjai legyenek az értelmi intelligencia megfeszítésének. Mindazt, amit kapunk a jászolnál és a keresztnél, azt adjuk át szeretteinknek, munkatársainknak, felebarátainknak – s lám, fog működni. Az isteni minta az embertársi kapcsolatokban is működik.ó Krisztust is. Próbáljuk meg észlelni a felénk áradó gyöngéd szeretetet, hogy majd az elfogadás és a bizalom jó érzelmi alapjain nagyobb igazságokra és erkölcsi nívóra tudjon sürgetni. Érezzük meg az elfogadó „mellénk lépést”, hogy valódi bűnbánatra és feltámadásra tudjon hívni. Engedjük meg az érzelmi intelligenciánk tiszta megérintését, hogy majd jó alapjai legyenek az értelmi intelligencia megfeszítésének. Mindazt, amit kapunk a jászolnál és a keresztnél, azt adjuk át szeretteinknek, munkatársainknak, felebarátainknak – s lám, fog működni. Az isteni minta az embertársi kapcsolatokban is működik.
Papp Miklós
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás