Éljünk úgy, hogy az utódaink erőt meríthessenek a példánkból. Éljünk úgy, hogy az emlékünk generációkat sarkalljon arra, hogy keressék és megismerjék Istent.
A Példabeszédek könyvét érdemes többször is forgatnunk, hiszen egészen fantasztikus tanácsokra lelhetünk benne. Most különösen aktuálisak az alábbi sorok, melyek a szülői útmutatásról és tanításról szólnak.
„Őrizd meg, fiam, apád parancsát, és ne hagyd el anyád tanítását! Kösd mindenkor a szívedre, hordozd a nyakadra fűzve! Jártodban vezessen, fektedben őrizzen, és ha felébredsz, irányítsa gondolataidat! Mert lámpás a parancs, világosság a tanítás, az élet útja a figyelmeztető intés.” (Péld 6, 20-23)
„Kösd mindenkor a szívedre, hordozd a nyakadra fűzve!” Ha megállunk őseink sírja előtt, egészen máshogy csenghet ez a mondat. Felmenőink élete, bátorsága, bölcsessége, hite egészen a bensőnkbe tud égni, rá a szívünkre, és észrevétlenül irányítják életünket. Rám egészen mély hatással voltak felmenőim, távoli őseim történetei, hiszen mindig megtapasztaltam rajtuk keresztül Isten csodálatos ígéretét: „De irgalmasan bánok ezerízig azokkal, akik szeretnek engem.” (5Móz 5,10)
Éljünk mi is úgy, hogy az emlékünk továbbéljen a családunkban! Éljünk úgy, hogy nemzedékek ismerhessék fel rajtunk keresztül azt az Istent, akit szolgálunk! Éljünk úgy, hogy a mi házasságunk megrendíthetetlen hitet adjon a gyermekeinknek abban, hogy lehet szépen is élni, létezik jó házasság. Éljünk úgy, hogy olyan örökséget hagyjunk hátra, amelyet nem lehet felélni, hanem generációk táplálkozhatnak belőle és meríthetnek erőt az élet kihívásaihoz. Mert élni egyedül így érdemes.
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás