Isten az egész teremtett világon jelen van, nem csak a testünk az Ő temploma, minden az Ő teremtő szeretetének csodás megnyilvánulása, bánjunk hát a természettel ennek megfelelő tisztelettel és szeretettel.
A 20. században felgyorsult, egyre inkább iparosodott, materialista világunk szinte ugrásszerűen távolodott el természeti környezetétől, megbontva a korábban fennálló harmóniát. Az ember elkezdte magát a saját környezetétől függetlenül kezelni, önmagát a természet rendje fölé helyezni és úgy értelmezni a világot, ahol minden érte van. Ugyanazzal a falánk kíváncsisággal, mellyel Éva nyúlt az alma után, nyúlunk ki ma is a természet kincsei felé és a technikai fejlődés lehetővé tette, hogy egyre többet és többet markoljunk. Mindannyian ismerjük ennek a következményeit, melyek lassan, de biztosan megpecsételik a sorsunkat. De, ahogy szokták mondani, minden bűn már magában hordozza a büntetését. Egyszer már kiűzettünk a Paradicsomból, innen hová megyünk, a Marsra?
Erre a válsághelyzetre egy keresztény válasz az ökoteológia, melynek szerte a világon egyre kiterjedtebb irodalma van.
Mit tanít nekünk ez a szemlélet a környezetünkhöz való viszonyulásról?
1979-ben II. János Pál pápa Assisi Szent Ferencet az ökológiával foglalkozók védőszentjévé avatta. Szent Ferenc prédikált az állatoknak, kivonult a természetbe és ott élt Isten folyamatos jelenlétében. Szerinte az állatok, növények, minden teremtmény Isten követei, az Úr ott rejtőzik mindenben. Szent Ferenc szelíd szeretete az, amelyhez a 20-21. század ökológiai kihívásaival szembe nézve vissza kell nyúlnunk, ha értelmezni akarjuk önmagunk a teremtett világban.
Az ökoteológia lehozza az emberiséget arról a piedesztálról, mely a teremtett világ fölé helyezi.
Sokkal inkább gondolja úgy, hogy az ember a teremtett környezet része és abban értelmezendő. Az Úr az ember gondjaira bízta a Földet, hogy ahogy az Úr saját képmására alkotott minket, mi is felelős gazdaként, jó pásztorként gazdálkodjunk a teremtett világban. Szent Ferenc példáját követve szeretettel és gondoskodással kell minden teremtményhez fordulnunk, hogy felfedezhessük Istent a világban.
„És fogta az Úristen az embert, elhelyezte az Éden kertjében, hogy azt művelje és őrizze.” Móz. 2, 15
Követve keresztény ökoetikusok és ökoteológusok javaslatait, amit tehetünk az az, hogy átgondoljuk saját életvitelünket. Nemet mondunk a túlfogyasztás, a birtoklás társadalmi nyomásának és a józan mértékletesség útját járjuk, szembeszállunk a kisajátító egoizmussal és csak azt és annyit birtoklunk, amire valóban szükségünk van.
Könyvek és cikkek a témában a teljesség igénye nélkül:
John Passmore (1974): Man’s responsibility for nature
Bartha István (2000): Természettudomány és Isten Igéje. In: Fazakas Sándor (szerk.): A teremtett világ megőrzése I. A keresztyén hit és az ökológiai válság. Református Hittudományi Egyetem, Debrecen.
Baricz Sarolta Laura (2010): Remény. A keresztény ökológiai etika végső értelme. A Szív.
Béres Tamás (2005): Teológia és ökológia. Ember- társ
Béres Tamás (2008): Az Újszövetség útmutatása az élhető világról. Evangélikus Élet
Jávor Benedek (2002): Egyház és ökológia I−II. Napút
Jávor Benedek (2006b): A kereszténység ökológiai küldetése. Iustum Aequum Salutare
Kamarás István: Hazai keresztény válaszok az ökológiai válságra
Orbán Szabolcs (2012): A katolikus ökológia néhány vonása. Keresztény Szó
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás