2020. 07. 22.

Érdemes úgy randizni, hogy nem látom a közös jövőnket?

Izgalmas kérdés érkezett hozzánk nemrég Instagramon. Egyik követőnk tanácsot szeretett volna kérni: elhívja randizni azt a lányt, akit nem tud elképzelni jövendőbeli feleségének? A válaszunk igen is, meg nem is.

Kezdjük ott, hogy miért is randizunk? Azért, hogy jobban megismerjük a másikat, nem azért, mert már tudjuk, össze fogunk házasodni. Ez a döntés rengeteg beszélgetés, boldog élmény és bizony veszekedés után tisztázódik le az emberben.

Ugyanakkor egyik szerelem sem egyforma. Van, aki ránéz a másikra és rögtön érzi, hogy itt valami más történik, de az is előfordul, hogy a pár már évek óta ismeri egymást és a barátságuk alakul át szerelemmé. Megannyi forgatókönyv létezik, de egy valami mindegyikben közös:

Egy randi még nem jelent házassági ajánlatot. 

Friss szemmel kéne néznünk a randizásra, mert rengeteg görcs és félreértés van körülötte. Az évek során feltűnt, hogy nem mindenkinek jelenti ugyanazt egy kávézás. Vannak, akik tényleg csak azért mennek el, hogy jobban megismerjék a másikat, de még nem döntötték el, hogy többet akarnak-e tőle. A másik oldalról meg sokan úgy állnak hozzá, mintha az egész jövőjüket eldöntené egy randevú és örökre felbonthatatlan köteléket alkotna két ember között. Jó lenne végre tudatosítani magunkban, hogy mindennek megvan a maga helye és ideje. A randizás az ismerkedésről szól és a jövőképek ütköztetéséről, nem köteleződtök el egy életre!

hirdetés
Őszinteséget a kapcsolatokba!

Ha egyértelmű határokat állítunk fel és ezeket kommunikáljuk a másik felé, akkor nem kell azon aggódnunk, hogy ki fog többet remélni ezektől a találkozóktól. Az őszinteséggel tartozunk egymásnak, megtiszteljük vele a másikat. 

Egy barátom felállította a három randi szabályát. Minden lánnyal, akit elhívott randevúra, megbeszélte, hogy szeretne háromszor találkozni, aztán, ha nem érzik úgy, hogy ebből több is lehetne, akkor harag nélkül el tudnak köszönni egymástól. Sok lány megköszönte neki az őszinteségét és határozottságát, és boldogok voltak, hogy sértődöttség és dráma nélkül mondhatták azt három randi után egymásnak: „Adtunk egy esélyt a másiknak, de úgy látjuk, hogy ennek nem lesz jövője.”

Válaszunk tehát a bevezetőben megfogalmazott kérdésre úgy hangzott, hogy érdemes egy-két találkozót megbeszélni, akkor is, ha még nem látjátok a közös jövőtöket. Lehet, hogy pont azért nem, mert csak egy oldaláról ismertétek meg eddig a másikat, és egy randi során számtalan olyan téma előjöhet, amelyeket hétköznapi körülmények között nem beszélnétek át. 

Amikor nem kell erőltetni…

Az olvasó már sejtheti, hogy most következik egy hatalmas DE. Lehet azért nem tudod elképzelni a közös jövőtöket, mert világnézeti vagy meggyőződésbeli különbségek vannak közöttetek. Bár a randi ilyenkor sem árthat, hiszen jobban meggyőződhetsz a közöttetek lévő nézetbeli különbségekről, alapvetően hiábavaló.

Nagyon fontos az ismerkedés során az önismeret és a határok felállítása.

Mi az, amiben rugalmasabb vagyok, és mi az, amiből nem tudok engedni? Ne dédelgessünk illúziókat és ne menjünk úgy bele egy kapcsolatba, hogy meg akarjuk változtatni a másik gondolkodását. Ha ezen okok miatt kételkedsz abban, hogy lehetne jövője a kapcsolatotoknak, akkor valójában már tudod is a választ. (A másikkal szemben sem korrekt úgy kezdeményezni, hogy alapvetően kifogásolod a világnézetét, a gondolkodását, de külsőre túl jól néz ki ahhoz, hogy kihagyd ezt a lehetőséget.) Vannak olyan különbségek, melyek nem jótékonyan egészítik ki egymást, hanem komoly konfliktusokat okoznak. Ha ezeket már a randi előtt látod és problémád van velük, akkor szerinted nem fog ugyanúgy gondot jelenti pár év múlva is? 

Ésszel szeretni

Összességében úgy gondolom, hogy ésszel kell szeretni. A szerelem több a puszta fellángolásnál, egy mély kötelék két ember között, melyet a közös meggyőződés és világnézet csak erősít. Nem csak az alapján választunk társat magunknak, hogy milyen megfogó a külseje, vagy mennyi közös hobbink van. Végső soron egy csapat lesztek, akiknek közösen kell boldogulniuk az élet viszontagságai között, és minél kevesebb dolog akadályozza a csapatotok egységét, annál jobb. Ha az ismerkedés során azt látod, hogy nem fogtok tudni egységet alkotni, mert az ellentétek kibékíthetetlenek, akkor ezt a meglátást nagyon komolyan kell venni. 

Harmati Dóra

Borítókép - Fotó: Eldar Nurkovic | Dreamstime.com
Blog Harmati Dóra
hirdetés

1 Komment

  • Válasz Németh Rezső 2020. 07. 23. 22:11

    Ésszel nem lehet szeretni! Jól néznénk ki ha Krisztus a menyasszonyát az Egyházat csak azután szeretné, vagy szerette volna miután “jövőképet ütköztetett”. Randizni csak azt szabad meghívni akit mindenképpen meg akarunk szerezni , és igent mondani csak akkor , ha szeretnénk hogy megszerezzenek minket. Tehát mindkét részről előzetes pozitív előfeltételezés szükséges ebbe való rendíthetetlen hit. Akkor is ha mást tapasztalsz. Abban is hinni kell hogy te tényleg olyan jó vagy mint amilyennek most csak próbálod magad beállítani. Mért talán rossznak gondoltad Istent mikor pár éve anya és kisgyereke benntégtek egy lakástüzben? Én rendíthetetlenül minden látszat ellenére hiszem hogy Isten jó , és hogy a feleségem olyan amilyennek elképzeltem húsz év látszólagos más tapasztalatai után is. Kicsit másképp néz ki 20 év után , de ez csak látszat ő ugyanolyan gyönyörű szép.