Ezt nem szabad, azt nem szabad? – Sorozat a Tízparancsolatról (2.)

Folytatjuk az Ösvény Magazinnal közösen megkezdett sorozatunkat a Tízparancsolatról, ezúttal a másodikat járjuk körbe! (Az elsőt ITT találod!)

Talán tudjátok, hogy a zsidó hitvilágban Isten nevének nagy szerepe volt. Ez volt az a név, amit Isten Mózesnek kinyilatkoztatott, és ez volt az a név, amit nem lehetett hangosan kimondani, csak és egyedül a főpapnak volt hozzá joga, ő is csupán évente egyszer, a Szentek Szentjében állva tehette meg. Éppen ezért a héber szent szövegekben direkt rosszul központozták Isten nevét, hogy a felolvasók nehogy véletlenül helyesen ejtsék ki: az isteni név mássalhangzóihoz az “úr” szó magánhangzóit társították (ezen a ponton tévednek a jehovisták, akik a rosszul központozott Istennevet használják). Így, amikor a felolvasó ehhez a szóhoz ért, egyszerűen azt olvasta, hogy “Adonaj”, azaz “Úr”. Ezt a tiltást igyekeztünk mi is komolyan venni, amikor a szemináriumban héberül tanultunk. Ebből aztán persze akadtak vicces jelenetek, főleg a kezdet kezdetén, amikor még csak lassan, betűről betűre haladva tudtuk csak olvasni a héber szöveget, és nemegyszer előfordult, hogy már a szó felénél jártunk, amikor rájöttünk, hogy ez bizony Isten neve. A végeredmény valahogy így hangzott: “Jah…Adonaj…”. A hébertanár ilyenkor morgott egyet a bajsza alatt, és levont egy jegyet.

Ám mit is jelent ez a parancsolat?

Először is oszlassunk el két apró félreértést: ez a parancsolat nem a szimpla “csúnya beszéd”-ről szól, amikor illetlen szavakat használunk, hanem konkrétan Isten nevének az illetlen használatát tiltja, de nemcsak azt, hanem bármilyen esetet, amikor szükségtelenül mondjuk ki. Talán nem kell azzal a túlzott félelemmel kezelnünk Isten nevét, ami az ószövetségi időket jellemezte, de mindenképpen tisztelettel kell használnunk. És, hogy miért? Lássuk csak.

Miért olyan fontos, amit kimondunk?

Azért, mert a szavaink megválasztása és stílusa a gondolatainkról, a belső világunkról árulkodik. Jézus azt tanította, hogy a szív bőségéből szól a száj. Ez azt jelenti, hogy ha valaki gyakran vétkezik a szavaival, meg kell vizsgálnia, hogy mi lakik a szívében. Tehát ha túlzottan gyakran veszem hiába Isten nevét, vagy még inkább: ha káromkodásban használom, igazából azt kell megkérdeznem magamról, hogy mit gondolok Istenről, milyen a kapcsolatom vele? A dolog kulcsa ugyanis itt lesz: a szavaim elárulják az igazi gondolataimat. És még egy dolog tartozik ide: a szavaim hatással vannak a gondolataimra. Próbáld ki: ha van valaki, akit gyakran kritizálsz, kezdd el tudatosan dicsérni minden esetben, amikor épp élcelődnél rajta. Érezni fogod, hogy változik a hozzáállásod az illetőhöz.

És a név miért olyan fontos?

A név a személyiségünkhöz, a lényegünkhöz tartozik. Az első dolog, amit megkapunk. A zsidó hitvilágban a név még ennél is többet jelentett: kifejezte hordozójának a világban betöltendő szerepét, küldetését és belső lényegét. Tulajdonképpen ismerni valakinek a nevét azt jelenti, hogy ismerni őt egészen, sőt: jelent bizonyos hatalmat is az illető fölött. Gondoljunk csak arra, hogyha egy tanár rendre akar utasítani egy diákot, rendszerint a nevét mondja ki, határozottan. Nem is nagyon lehet úgy fegyelmezni, hogy “te ott, a harmadik sorban…”. Így az Isten nevét “hiába venni” jelenti azt is, hogy magamat fölé helyezem, irányítani akarom. Ráadásul az Isten nevével kapcsolatban a Szentírás gyakran él azzal a kifejezéssel, hogy “segítségül hívni az Úr nevét”. Aki ezt teszi, közösségbe lép az Istennel, amiről nem egyszer azt mondja a Biblia, hogy aki így tesz, az üdvözül. Egyáltalán nem súlytalan dologról van tehát szó. A Miatyánk első kérése is Isten nevére vonatkozik: szenteltessék meg a te neved. A legelső kérés ebben a Jézus által tanított imában, hogy legyen megszentelve Isten neve. Miért? Mert aki “megszenteli” Isten nevét, az megfelelően tiszteli, és Istennek ismeri el. Tulajdonképpen helyes viszonyulást jelent Istenhez és saját magamhoz. Megadom neki a tiszteletet, az elsőséget, és tudom, hogy hol a helyem.

Gondoljunk bele még egy dologba! Jézus egyszer azt mondta, hogy “bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek” (Jn 15,16). Jézus nevének ekkora hatalma van! Olyan ez, mint például amikor egy miniszterelnök kinevez valakit, és megbízza, hogy a nevében járjon el. Bárki, akinek ez az illető utasítást ad, úgy kell azt végrehajtania, mintha maga a miniszterelnök utasította volna. Ezért mondja Jézus, hogy “a nevemben ördögöket űznek”. Ezt a nevet ne pazaroljuk el, ne használjuk arra, hogy a dühünket vagy a frusztrációnkat levezessük. Mert ez a név szent. Bánjunk is így vele!

hirdetés