2020. 06. 08.

5 hiba, amit a legtöbb lány elkövet

Erősen szubjektív lista következik, amely a teljesség igénye nélkül próbálja összefoglalni azokat a leggyakoribb hibákat, amelyeket a legtöbb lány elkövet.

1.) Nem éled meg az egyedüllétet

Emlékszem, az egyetem első évében már jegyesek vettek körül engem, ami kissé lenyomta a hangulatomat. Frusztrált, hogy egyedül vagyok, miközben mások ,,haladnak az életükkel˝. Nem értettem, hogy szakmai szempontból miért alakul minden olyan jól, holott engem sokkal jobban izgatott, hogy ,,végre˝ szerelmes legyek. Az akkor kapott tanács kissé bosszantott elsőre, de aztán átélhettem, hogy mekkora ereje van! ,,Használd ki, hogy egyedül vagy!” – hangzott a bölcsesség. ,,Képezd magad, csinálj olyan dolgokat, amelyekre csak most van időd.”

Lassan elfogadtam, hogy minden suggallat ellenére, az egyedüllétet lehet élvezni és megélni, és egy fontos időszaka ez az életemnek.

Elhatároztam, hogy nem fogom sajnáltatni magam, és kipróbálok olyan dolgokat, amelyeket mindig csak tervezgettem, de sosem volt merszem hozzájuk. Beiratkoztam egy nyelvtanfolyamra, vettem sportbérletet, és beleadtam az egyetembe és a gyakornoki munkámba mindent. Kerestem az új lehetőségeket és nem utolsósorban azon dolgoztam, hogy egyre közelebb kerüljek Istenhez. Úgy gondolom, az egyik legnagyobb hiba, amelyet a lányok el tudnak követni, az a szerelem kétségbeesett hajszolása. Miért ne lehetne nyitottnak lenni a lehetőségekre, miközben kihasználod ezt a soha vissza nem térő időszakot? Hidd el, nem fogod megbánni! Ma is rengeteget merítek ezekből az évekből. 

2.) Kerülöd a konfliktusokat

Szerintem sok lány nevében mondhatom, hogy nem kis bátorság kell hozzá, hogy felvállaljuk magunkat egy kapcsolatban. Nagy hiba, ha mindent ráhagyunk a fiúra, és nem merjük felvállalni a véleményünket, csak azért, mert félünk, hogy megszakítja velünk a kapcsolatot.

hirdetés

De ha nem mered kimondani azt, amit valójában gondolsz, mert félsz az esetleges konfliktusoktól, akkor szerinted mire épülne fel az a kapcsolat?

Őszinteségre biztosan nem. Az ilyen konfliktuskerülésnek lehetnek vicces következményei is, például előadod, hogy mennyire szeretsz te is kirándulni és sátorozni, aztán vért izzadsz, ha tényleg elrángat a szerelmed egy vad túrára. De vannak nagyon súlyos következmények is. Nagyon sok esetben a lányok nem merik felvállalni a szexről vallott nézeteiket, és belecsúsznak egy olyan szexuális kapcsolatba, amelyet valójában nem is szeretnének. Ez pedig elvezet minket a következő pontunkhoz. 

3.) ,,Ilyen fiúk már nincsenek”

Sok keresztény lánytól hallottam, hogy manapság már nem léteznek olyan fiúk, akik várnának a szexszel a házasságig. Ebben a nézetükben sokan annyira megerősítik magukat, hogy végül szembemennek az elveikkel, hitükkel, nem vállalják az ezzel járó konfliktusokat, kellemetlen beszélgetéseket és friss – várva várt – kapcsolatukban nagyon hamar elkezdik élni a szexuális életüket. Azonban honnan tudják, hogy ilyen fiúk nem léteznek? (Azoktól elnézést kérek, akik a világ összes keresztény agglegényével beszélgettek már és úgy jutottak erre a következtetésre.) Először hadd szögezzem le: ez egy téves elképzelés, igenis léteznek ilyen férfiak. Ugyanakkor legyen szó akár a szexről, akár arról, hogy hívő társat szeretnél, ne gondold azt, hogy ezek a vágyaid, kéréseid ne lennének fontosak és értékesek Isten szemében!

Csitítsd le a fejedben ordító hangokat, és gondold végig higgadtan: Isten mindenható.

Keresztényként a világot teremtő Istenben hiszünk, aki ma is ugyanaz, mint az Ószövetség idejében, vagy a világ kezdetekor. Komolyan azt gondolod, hogy Neki ne lenne hatalma arra, hogy hívő társat adjon neked? Számomra nagyon megrendítő volt, amikor egy prédikációban azt hallottam, hogy ezzel gyakorlatilag káromoljuk az Istent, mert tagadjuk az Ő mindenhatóságát. Érdemes ezen elgondolkozni. 

4.) Az igened legyen igen, a nemed pedig nem

A legtöbben beleesünk a határozatlanság hibájába. Ez gyakran abból fakad, hogy nem ismerjük eléggé magunkat, a vágyainkat, a személyiségünket. Sajnos a döntésképtelenségünkkel sok sebet tudunk okozni azoknak a fiúknak, akik érdeklődnek irántunk. Ennek muszáj véget vetnünk, mert rengeteg fájdalmat hagyhatunk magunk után. A határozottságoddal tartozol az udvarlódnak is, mint embertársadnak, aki szintén Isten gyermeke; valamint annak a lánynak is tartozol, aki a következő randipartnere lesz. A fiú esetleges sértettsége, fájdalma követheti őt a következő kapcsolataiban is. Ha ezt végiggondolod, akkor onnantól fogva sokkal nagyobb tisztelettel és szeretettel fogsz azokhoz viszonyulni, akik udvarolnak neked.

5.) Te nem a barátod pszichológusa vagy

Mindenkinek vannak sebei, amelyeknek gyógyulásra van szükségük. Azonban egy párkapcsolatban nem a te feladatod, hogy súlyos mentális betegségeket orvosolj. Mi lányok szeretünk jótékonykodni, a szárnyaink alá venni embereket, megoldani a problémájukat… stb. De van egy bizonyos pont; vannak olyan esetek, amikor már kifejezetten nem a te dolgod, hogy a másikat helyre rakd. Persze Isten nélkül mindannyian töredékesek vagyunk, hiányzik a lelkünkből az a bizonyos Isten alakú űr; de egy párkapcsolatban mégiscsak két egész embernek kell benne lennie. Az nem működik, hogy te vagy a problémamegoldó, a lelkisegély-szolgálat. Fontos, hogy kiemelten figyeljünk erre, vegyük észre azt, amikor már a szakemberek helyett akarunk cselekedni!

Remélem ez a rövid lista elgondolkodtatott, esetleg segítséget nyújtott neked – én ezzel a szándékkal írtam. Ha vannak olyan hibák, amelyeket szerinted fontos lenne még kiemelni, akkor írd meg kommentben, hogy mások is tanulhassanak belőle!

 

Borítókép: unsplash
Blog Harmati Dóra
hirdetés

1 Komment

  • Válasz Géza 2020. 06. 09. 17:12

    Ezt a házasságig várakozás a szexszel című történetet nagyon kétélűnek érzem.
    Egyfelől értem az egyházi álláspontot, és ha mindkét fél vágyik rá, akkor van egy értéke a várakozásnak. De ha az egyik félnek eleve nincs nagyon igénye a szexualitásra, akkor ez a várakozás jól elrejti a problémát, hiszen neki könnyű meglenni nélküle, a másik fél meg szenved, de a kedvéért kibírja. Aztán amikor összeházasodnak, kiderül, hogy aki könnyen kibírta, az ezután sem akar szexelni, hisz nincs rá igénye. (Ekkor a másik fél talán joggal érez csalódottságot.)
    Sajnos hívő, templomba járó katolikusokat ismerek, akik ilyen helyzetbe kerültek és vagy rendszeresen csalják a párjukat, vagy elválnak (vagy mindkettő).

    Én azt tapasztaltam, hogy nagyon sok katolikus nőben az egész szexualitást annyira a bűn szinonímájává tette az egyház, hogy ez egy egészséges párkapcsolat kialakítását is ellehetetleníti számukra 30+ éves korban is, még olyan férfival is, aki kibírná házasságig.