Hibázni, másokat megbántani nem olyan nehéz, ezt tapasztaljuk mindnyájan, amikor rontunk vagy éppen minket bántanak meg. Mások számára apró butaságnak tűnhet, de minket mélyen tud érinteni egy-egy mondat, gesztus, cselekedet. Ilyenkor pedig szükség van a kiengesztelődésre.
A bocsánatkérés azonban nem olyan egyszerű. Erről is bizonyára van mindenkinek tapasztalata. Ennél nehezebb csak a megbocsátás lehet, főleg, ha úgy érezzük nem is volt igazán őszinte a bocsánatkérés. Amikor a metrón véletlenül rálépünk valakinek a lábára, elégséges lehet egy „Bocsánat!” „Elnézést kérek!”, de kellő engesztelés ez egy féltett, különleges váza eltöréséért is? Gyakran kapok én is olyan bocsánatkérő mondatokat, melyek után nem érzem igazán az engesztelő szándékot, pedig kimondta a másik, hogy „bocsánat”. Sokáig magamat hibáztattam, hogy túl szigorú vagyok a másikhoz, de egy kurzuson rá kellett jönnöm, hogy vannak bizonyos apró szavak, gesztusok, melyek igazából semlegesítik a bocsánatkérést.
Íme 3 szó és kifejezés, melyet jobb elkerülni, ha őszintén szeretnél kiengesztelődni a másikkal:
Bocsánat, ha megbántottalak!
Az a pici ’ha’ szócska! Ezzel igazából fenntartunk egy kiskaput menekülőútnak. Azt üzenjük a másiknak, hogy lehet, hogy igazából nem is bántottuk meg, nem is voltunk hibásak, csak ő érzi úgy. Egyáltalán nem biztos, hogy ez a hozzáállás tudatos bennünk, de szíve mélyén szinte biztos, hogy a másik nem fogja őszintének érezni ezt a bocsánatkérést; és az is lehet, hogy ő sem fogja érteni, miért maradt benne még mindig egy kis tüske.
Sajnálom, de…
Ez után mindig egy magyarázat következik. Jön a tökéletes alibi, az enyhítő körülmény, amitől a sértett fél szintén nem engesztelést érez majd, hanem akár bűntudatot. Hiszen a másiknak is milyen rossz! Nem azt mondom, hogy nem lehetnek a vétségeinkben enyhítő körülmények és ezeket nem magyarázhatjuk el a másiknak, de ettől még mi megbántottuk a másikat. A bocsánatkérés nem annak szól, hogy tisztázzuk a körülményeket, hanem arról, hogy elismerjük a másik érzéseit, megbántottságát és ezt szeretnénk kiengeszteli.
Bocsi, de ez igazán nem olyan nagy ügy!
Ha eddig nem bántottuk meg a másikat túlságosan, ezzel a mondattal tehetünk róla, hogy még a földbe is bedöngöljük. Nem egyszerűen magyarázkodunk ezzel a mondattal, még a másik érzéseinek jogosságát is csökkenteni próbáljuk. Bagatelizáljuk a másik fájdalmát, bánatát, amit mi csak kívülállóként szemlélünk és nem tudhatjuk miért érinti őt igazán mélyen a dolog. Ezzel a mondattal szépen áttesszük a felelősséget a másikra, hogy bizony, igazából magának köszönheti, hogy rosszul érzi magát.
Ha őszintén szeretnénk bocsánatot kérni, kerüljük ezeket a szófordulatokat, hiszen legjobb szándékunk ellenére is még nagyobb bánatot okozhatunk vele a másiknak. Ezek után jogosan merül fel a kérdés: Milyen a jó, őszinte bocsánatkérés? Tudományosan szólva: asszertív, vagyis elismerem a másik érzéseit, kifejezem a bocsánatkérésemet mindenféle kiegészítés nélkül és kiderítem vagy elmondom, hogyan tudom máskor elkerülni a hasonló helyzeteket.
Mondok erre egy példát is. Kidobom a férjem rongyosra hordott átlagos, fekete zokniját, amin több a lyuk, mint az anyag. Ő megbántódik, mivel a legjobb barátjától kapta, amit én nem tudtam.
„Sajnálom, hogy bánatot okoztam azzal, hogy kidobtam a zoknit, ami olyan sokat jelentett neked. Legközelebb megkérdezlek, mielőtt cselekszem.”
Lábánné Hollai Katalin
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás