Az utóbbi napokban a magyar sajtót is bejárta ez a kép, melyen az immerathi Sankt Lambertus-templom utolsó percei láthatók. A templomot és a környező néhány kis falut egy barnakőszén mező miatt rombolják le.
A keresztény, de talán európai szemnek is fájdalmas fotó akkor készült amikor az illetékes szervek megkezdték Immerath leradírozását a közigazgatási térképről, hiszen nem csak a templom válik áldozattá, hanem a falu is minden épületével együtt. Ez esetben nem a “kihasználatlanság” vagy a “lakatlanság” miatt történt a bontás. A német állam céljául tűzte ki, hogy teljesen kivezeti az atomenergia használatát annak veszélyes és környezetkárosító volta miatt. Ezen terv keretében folyamatosan zárják be az atomerőműveket, azonban a lakosság ellátását továbbra is biztosítani kell, ezért is kezdődött meg több kiaknázatlan barnakőszénmező feltérképezése.
Több helyről is lehet olyan hangokat hallani, hogy csak egy neogót templomról van szó és nem képviselt kiemelkedő történelmi-kulturális jelentőséget. Ezzel szemben azt gondolom, hogy
minden keresztény templom lerombolása elfogadhatatlan
akár ezer éves, akár 19. századi épületről beszélünk. Itt nem csak néhány tégláról, kötőanyagról és díszről van szó, amelyet gazdaságilag jobban megéri eltakarítani az útból, hanem Isten felszentelt házáról.
Forrás: MTI