A Bizony, Isten! podcastban Bacsa Dávid, 34 éves pap tett tanúságot hivatásáról, Isten hívásáról az életében. Mesélt a hallássérültségéről, és hogy édesapja halála után hogyan tért meg felnőttként. Nagyon őszinte, friss és mély gondolatok hangoztak el ebben a videóban, amelyből néhány részletet lentebb olvashattok.
Egy hallássérült atya története
Bacsa Dávid atya először arról mesélt, hogy milyen volt hallássérült szülők gyermekeként felnőni: „Édesapám nagyothalló, ő a nagyapjától, dédnagyapjától örökölhette a hallássérültségét. Édesanyám pedig siket (…). Én a hajlamot örököltem és kilenc éves koromban arcüreggyulladás következtében elveszítettem a hallásomat. A balon nincs hallás, a jobb fülemen pedig nagyot hallás van.
Nem hiányként láttam ezt, hanem akkor egy állapotként, később lelkipásztorként pedig lehetőségként, hogy el tudjam vinni az Isten hangját olyan helyre, ahol nem hallanak az emberek.
Halló gyerekek között járattak iskolába, azért, hogy a hallók világa felé orientálódjak. Ez sok nehézséggel járt: első padban ültem, korrepetáláson vettem részt, logopédus járt hozzám… de azt kell mondanom, hogy amit a szülők megadhatnak a gyermeknek, azt megkaphattam, hála Istennek!
Törésnek sem mondhatnám ezt a helyzetet, inkább egy állapot, amivel az ember együtt él. Bár azt mondjuk, hogy fogyatékkal élés, mert valami hiányzik, de aki ezzel együtt él, az inkább identitásként éli meg.”
Hallássérült papként foglalkozik hasonló állapotú gyerekekkel is, erről a következő tapasztalatot osztotta meg: „Nem azt látták, hogy te segíteni akarsz rajtunk, meg külsős emberként jössz, hanem egynek láttak közülük. Hiteles volt, amit mondtam.”
De hogy hogyan vezetett az útja a papságig? Íme a hivatástörténete:
„Nem gondoltam papi hivatásra, a vallásomat sem gyakoroltam.
De 16 éves koromban apukám tragikus körülmények között elhunyt. Ez az eset ráirányította a figyelmemet arra, hogy az élet mennyire törékeny és túl rövid ahhoz, hogy cél nélkül éljük le. Akkoriban beültem Szegeden egy moziba és a film végén azt hallottam ki, hogy:
„Istennek tervei vannak magával!” – ez a filmben nem volt benne, de én ezt hallottam.
Rádöbbentem, hogy Isten ott volt az életemben, csak én nem vettem észre!
József Attila azt mondja, hogy: „Az Isten itt állt a hátam mögött s én megkerültem Érte a világot.” Szent Ágoston arról beszél, hogy kívül kereste az Istent, holott benne volt. Rögtön a mozi után kerestem egy plébániát, és este kilenc óra körül becsöngettem oda. Az atya fogadott és adott egy Szentírást, hogy mélyüljek el benne.”
Később a szegedi Dómban Gyulai Endre püspök úr látta el néhány jó tanáccsal a kamasz fiút, hogy hogyan mélyülhet el a hitben, aminek következtében katekumen, vagyis felnőtt megtérő lett.
Később a tanulmányai során is foglalkozott a hallássérültek helyzetével:
„2016-ban diakónussá szenteltek Veszprémben és Márfi érsek úr engedélyével elkezdhettem a posztgraduális képzésemet egyházjogi szakon, a jogi karon. A szociális véna megmaradt a tudományos pályán is, hiszen a doktori disszertációmat a hallássérültek lelkipásztori ellátásából, ennek lehetőségeiből a közigazgatásban, a szentségkiszolgáltatás akadálymentesítéséből írtam.”
Őszintén vallott arról is, hogy mindenkinek egyedi a szeretetnyelve, éppen ezért papként meg kellett keresnie mindenhol azt a bizonyos közös nyelvet, amin megértik egymást: ,,Pomázon, Szentendrén a foci volt ez. Ministráns focibajnokságra mentünk a szentendreiekkel és az apukák is jöttek velünk. Valaki például beállt bírónak, mert kellett az ember.”
Több szolgálati helyén is megalapítottak egy fórumot, ahol 40 éves apukák meg tudják osztani a nehézségeiket egymással: ,,Mik a nehézségeik? A kamasz gyerekük, aki nem őket nem szereti, hanem a saját hangját keresi…”
Bacsa Dávid atya elgondolkodtató idézetet emelt ki a papság helyes megélésével kapcsolatban: ,,A papi hivatás ajándéka című pápai dokumentum 2000-ben íródott. Ez írja, hogy
a papi identitás egyik válsága abból áll, hogy a papok azt gondolják magukról, hogy az emberek azt hiszik, hogy nem csinálnak semmit.
Ezért elkezdenek nagyon sok mindent csinálni, amiben el tudnak veszni. Ez a gondolat nagyon foglalkoztat, emiatt írtam a Nagycsütörtök című versemet.”
Nagycsütörtök
„Volnék szociális munkás, jóbarát,
Pszichológus és családsegítő;
Akinek tárcsázhatják a számát,
Tanár és programszervező
Az Isten embere: magány és titok.
A szentírást ismeri, utána a jogot,
A ruháján nincsenek színek,
S a társasága: béke sziget.
,,Vannak férfiak, akik reverendát
hordanak és vannak a papok.”
-Márai így. S ennek igazságát
Megítélik rajtunk az utódok.”
A teljes podcastet itt nézhetitek meg:
hirdetés
