(Lk 24,6) Valóban feltámadt!
A sír üres! – Húsvétvasárnap
„Nincs a helyén a kő”
Óriási jövés-menés, futkározás az Evangélium elején. Mária Magdolna a hatalmas – elmozdíthatatlannak vélt – követ elgördítve látja. Nincs a helyén a kő s ebből tudja, hogy Jézus sincs bent, hiszen a tanítványoknak már ezt mondja:
,,Elvitték az Urat a sírból, és nem tudom hová tették!”
Ijedtség, aggódás és félelem, pedig azt gondolhatnánk, hogy a nagypénteki események után semmi sem érintheti hasonlóan a szívüket. És mégis, itt az elgördített kő és az üres sír sejtelme, amelynek ténye mindent mozgásba lendít.
Mária Magdolna a tanítványokhoz fut, hírül adja azt, amit látott. Különös lehet minden, ami benne zajlik. Egyszerre egy féltés a Mester megkínzott holtteste után, de talán már éledezett szívében a remény nyomán a hit, talán eszébe juthattak Jézus szavai és a próféták jövendölései, amelyben az Emberfiának szenvednie kell, a nép körében megvetést kell viselnie, kiszolgáltatják, megkínozzák, megölik, de harmadnapra feltámad. A sír üressége, teret adhat a félelemnek, de a remény visszhangjainak is, hiány helyett a vágyakozásnak. Így futott a tanítványokhoz.
Versenyfutás
Péter és a másik tanítvány az üres sír hallatán, futva sietnek oda. Azt hiszem, nem a kétely vagy a kételkedés, hanem a feltámadás vágya hajtja őket.
Különös módon rögzíti az Evangélium az útjukat, melyből megtudjhatjuk, hogy a két tanítvány szinte versenyt futnak, a fiatalabb megelőzi a másikat, előbb ér a sírhoz. De ez nem a mohóság versenye, nem a kíváncsiság futama, mert amikor odaért, nem ront be a sírba,
nem felfalni akarja a valóságot, hanem a hit szemével akarja szemlélni Isten titkait.
Furcsán váltakozó dinamika lüktet ebben a szentírási szakaszban.
Futás, jövés-menés…mintha a hitnek a vágyakozó aspektusát fedné fel előttünk. A vágyét, amely lendít, meghívó erővel bír és mozgásba hoz, a történésbe kapcsol. A hit másik szempontja pedig a látás, a megismerés, szemlélődés aktusa. Amikor megállok, szinte megtorpanok az Isten előtt, a Szent előtt, a lehetetlennek vélt Esemény, a feltámadás előtt és csak némán szemlélem. Amikor a tevékenységet felváltja a szemlélődés.
Amikor Istenhez érkezik a lélek és nem kell tovább futnia.
Titok
Húsvét misztériuma valóban misztérium, titok. De ez nem azt jelenti, hogy megismerhetetlen. Nem azt jelenti, hogy megközelíthetetlen. A feltámadást csakis a hit szemével közelíthetjük meg. A feltámadt Krisztus nem információkat akar átadni számunkra, hanem önmagába alakító életre hív meg minket. A hit tekintetével szemlélt misztérium önmagához vonz, a keresztre feszített, de harmadnapra feltámadott Krisztusba alakít! Nem pusztán tudtunkra ad valamit, hanem létünket érintő és megváltoztató valóságként jelenik meg az életünkben.
Látni a hit szemével azt jelenti, hogy vágyakozom a feltámadt Úr után, keresem Őt,
s talán ezzel egyszerre, amikor feltárja előttem arcát, hagyom, hogy a vonzásába kerüljek, szemléljem Őt és a kitettségemmel akarom, hogy önmagába, az Ő életébe alakítson egészen!
Sánta Izabella OP










