Az idei adventben Alpek Gergely terézvárosi káplán lelkiségi írásokkal gazdagította a várakozás időszakát. A negyedik vasárnapon az ember csöndjének megértésében mélyedhetünk el.
Az ember számára a csönd kialakítása, vagy csöndre időt szánni egyáltalán nem a legkönyebb feladat. És ha valami miatt mégis csöndben van, az általában negatív tapasztalat miatt történik.
Lehet, hogy az ember menekülni szeretne a csöndbe?
Mert a csönd egy olyan hely, ahol el lehet bújni, ahol ki lehet adni a legszörnyűbb fájdalmainkat, traumáinkat. Ezek azok a helyzetek, amikor az ember belül csak arra vágyik, hogy csöndben lehessen, hogy egyedül lehessen.
Az ember, mint teremtmény első csöndje is ilyen volt, úgy is mondhatnánk ez volt a rejtőzködés csöndje. A Teremtés könyve így írja le: Ádám és Éva miután ettek a tiltott gyümölcsből, „meghallották az Úristen lépteit… Az ember és az asszony elrejtőztek az Úristen elől a kert fái között.” A bűn elkövetése után akkora csöndet alakítanak ki, amiben az Isten lépteit is lehet hallani. Ebben a csöndben azonban inkább feszültség, szégyen és félelem van, amikor az ember nem mer szembenézni az igazsággal.
A bűn első következménye az volt, hogy elszakadt az Istentőt.
Ezért az emberben kialakult a félelem, ami pedig menekülésre indítja, el akar bújni, hogy ne lássa őt Isten.
Ilyen az ember: bűnös. És amikor tisztában van bűnösségével Ő maga is szívesebben választaná a menekülést és a bújkálást. Vagy egyszerűen a csöndben maradást, hogy bűne ki ne derüljön. Bár lehet, hogy egy gyermek nem a legnagyobb bűnöket követi el, de ha valami rosszaságot tesz, akkor általában igyekszik titkolni, amíg az valamilyen módon ki nem derül. Bújkál, rejtőzködik, visszahúzódik, csöndessé válik.
Talán érezhetően túl nagy lesz a csönd.
A rejtőzködés csöndjében feszültség van. Mert abban nem a nyugalom és béke mutatkozik meg, amit szeretnénk általában a csönddel elérni. A csönd kínos és rossz hangulatú ilyenkor. Mert a csöndben igazából az ember bűne hangos, és nem engedi a csöndnek, hogy csöndes legyen. Abban a csöndben, amikor az ember bűnös, a lelkiismerete állandóan szólongatja őt, figyelmezteti hibájára és vétkességére.
Ebben a csöndben az ember fél az Istentől, az Ő haragjától, ezért nem akar Vele találkozni, szembenézni, szégyelli amit tett. Félelmetes a bűn sötétségében való bújkálás. Mintha az ember belső világában elszakadna valami, már nem tud nyugodtan Isten elé állni, hanem önmaga mögé bújik, mintha valahogyan elrejthetné azt, ami történt.
Isten azonban éppen ebbe a csöndbe lép be.
Amikor az ember távolodik, akkor Isten közelít.
Még ebbe a „kényszercsöndbe” is az ember után jön, mert szereti, mert keresi, mert meg akar bocsátani. Megkérdezi, hogy „Hol vagy?”. Halkan lépked, és halkan szól. Ez a kérdés, amelyet Isten az első emberpárnak kimond, minden bűnös ember csöndjében meghallható. Hol vagy? Hová bújtál el? Mit tettél?
Az ember csöndje akkor kezd újra kitisztulni, amikor már nem bújkál, hanem elkezd szembenézni az igazsággal, amikor ki meri mondani Istennek, hogy hol van, mer szembenézni önmagával, hibáival, a csöndből azokat a felszínre meri hozni. A csönd, amelyben az ember végre el meri mondani az igazat Istennek, már nem mérgez, hanem gyógyít.
Isten nem a bűnt keresi, hanem az embert, aki képes kimondani a valóságot.
Egy ilyen csöndbe menekülésből óriási tisztulás tud létrejönni. Tulajdonképpen a bűnbánat csöndje, ami a feloldozással ér véget. Amikor már nem kell többé bújkálni, hanem újra érzékelhetjük Isten közelségét.
Az Isten keresi a bűnös embert is, utána megy, és hallhatjuk, ahogy közeledik. És ezt a közeledést tapasztaljuk adventben is, bár nem lépteket, de tudjuk, hogy Isten Fia jön felénk. Ahhoz, hogy újra találkozhassunk, lépjünk ki a bűn csöndjéből.
Menjünk gyónni, hogy ne kelljen szégyenkeznünk a jászol tövében, legalább karácsonykor ne kelljen elbújnunk.
Így talán megleljük azt a csöndet amire igazán várunk, az üres csöndet, amit a gyónás után tapasztalhatunk. Az ember csöndje végül nem Isten elől való menekülés, hanem Istenhez való visszatérés. Az a csönd, amelyben engedjük, hogy Isten megtaláljon bennünket és jelenlétével békés nyugtató csöndet adjon.
Alpek Gergely atya













