Merjünk Mária Magdolnával a sírhoz lépni!

Nagyszombat, a csöndesség és a szent várakozás napja, amikor már megtörtént a keresztrefeszítés, kínhalált szenvedett és kilehelte lelkét az Isten Fia, majd a tömeg mellét verve szétszéledt.Ezután pedig Jézus testét -titokban- elkérik és sírba helyezik. De mi merre és kivel tartunk nagypéntek tragédiája után?

A mai napon valahogy azt érzem, hogy az Úr a “semmittevésre”, azaz a csönddel és imával átszőtt várakozásra, felkészülésre hív! Nem lustaságból, hanem,  hogy valóban befogadjuk azt a mérhetetlenül nagy és kifogyhatatlan örömöt, amelyet Jézus a feltámadásával életünk mindennapján felkínál nekünk! Húsvétkor túl kell látnunk a Golgotán, 

Pio atya is arra hívja fel a figyelmünket, hogy bár a szentek hegye, de nem az a végső állomásunk, csupán azon keresztül visz az a bizonyos “szűk” út, amelynek célja az örök élet!

De joggal tehetjük fel a kérdést, hogy mi merre tartunk, kikkel megyünk a történések során? 

hirdetés

Esetleg szétszéledtünk a tömeggel és úgy vagyunk vele, hogy szép volt, jó volt a szentmise, de különösebben nem érintett meg, hogy minek voltam a szemtanúja? Vagy Arimateai Józseffel közösen még a halott Szentet látom és a szomorúság, a tisztelet dominál az érzéseim között, és próbálom feldolgozni a történteket? De lehet, hogy a tanítványokkal együtt egy teremben kissé rémülten és csalódottan elfelejtettem, hogy ez a legnagyobb ünnepünk és ma este már ujjongunk, hiszen Isten megváltott bennünket a saját Fia áldozata által, akit feltámasztott a halálból, ahogyan azt előre megmondta?! De előfordulhat az is, hogy a remény és a szeretet Mária Magdolnával együtt a sír melletti kertbe sürget minket, ahol csendben, sírdogálva, de imádkozva és reménnyel várakozunk! 

Hiszen van Feltámadás! Jézus előre megmondott mindent, nem árult zsákbamacskát és bár minden körülmény arra utalt akkor, hogy esetleg mégis igaza van azoknak, akik gúnyosan nézték, hogy nem menti meg Isten a kereszten, de nekünk legyen hitünk Jézus ígéreteiben! Ha azt mondta, hogy feltámad, akkor tartsunk Mária Magdolnával és legyünk az elsők között, az apostolok apostola, akik megláthatják az élő Jézust. Mondjuk mi is , hogy: ,,Rabboni” azaz Mester! 

Mária Magdolna szomorú volt, sírt, mert elveszítette, akit a legjobban szeretett, de a közelében akart lenni. Hűséggel a szívében a szeretete arra ösztönözte, hogy már kora hajnalban kimenjen a többi asszonnyal és Szűz Máriával együtt a sírhoz. nem maradt otthon és nem is utazott el, hogy elfelejtse, hogy mi történt! Azon kevesek egyike, aki vállalta Golgota szörnyű élményeit is az Úrral! Valóban példaértékű és tükröt is állít elém, hogy én vajon mennyire megyek messzire Istenért?!

Mária Magdolna megtanít minket arra, hogy nem kell értenünk Isten tervét, Ő csak hitet és szeretet kér tőlünk, amelyek ott tartanak mellette!

És a csoda nem váratott magára sokat, hiszen elsőként az Úr Jézus neki jelent meg, aki mindvégig hűséggel várt rá! Isten irgalma nem késik a rémületben mellénk lépni és békét adni, megvigasztalni minket! Ezt a példát követve, ha ma elmegyünk a Szentmisére, készítsük fel a szíveinket a találkozásra a Mesterrel! Legyünk mi is azok, akiket aztán elküld, hogy adjuk tovább az örömhírt másoknak, hogy ők is higgyjenek!

Mária Magdolna a hűségével, a csendben történő szolgálatával és Isten kegyelmével jutott el a hitre, ami felemelte Őt oda, hogy mindennél és mindenkinél fontosabb legyen neki Jézus!

Életével példát ad arra is, hogy nem számít mit tettünk korábban, mennyi nehézséggel kellett szembenéznünk, ha őszintén megbántuk a botlásainkat, akkor Isten a végtelen irgalmával újra és újra felemel minket magához!

Megszólít minket és azt mondja: ,,Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy!”