Mit jelent ma keresztényként élni egy olyan világban, amely gyakran a kényelmet és a sikert állítja középpontba? Rónaszéki János atya nagypénteki elmélkedése arra hív, hogy ne csak szemlélői legyünk a kereszt titkának, hanem vállalói is – úgy, ahogyan Krisztus tette. Ferenc pápa gondolataival összhangban mutat rá: a kereszt nem csupán szenvedés, hanem az isteni szeretet legmélyebb kinyilatkoztatása, amely megtisztít, átformál és új életre hív.
Szent Háromnap Ferenc pápával
Rónaszéki János atya elmélkedése – 2025. húsvét
Nagypéntek
hirdetésVersenyszerűen fociztam, így valamennyire ismerem a sport világát. Az élsportolók pontosan tudják, hogy a sikert mindig rengeteg lemondás és áldozat előzi meg. Ahhoz, hogy valaki nagy teljesítményt tudjon nyújtani, teljesen át kell magát adni egy olyan életformának, ami behatárolja mindennapjait, keretek közé szorítja életterét, kikapcsolódási lehetőségeit, társas kapcsolatait. De mindezek vállalása nélkül elérhetetlenné válna a cél, amely a szeme előtt lebeg és a szívében él. Odaadott életre és az életforma alázatos vállalására van szükség, ami a hétköznapok csöndjében történik.
Hasonló dinamika játszódik le mindannyiunkban, amikor a hit és a kereszténység elkezd fontossá válni az életünkben. Eleinte szinte rajongunk Jézusért, csodáljuk Őt, fontosak számunkra a keresztény értékek, szeretjük őket védelmezni és megóvni. Azonban sokszor megkísért minket a gondolat, hogy a kereszténység egy elméletrendszer, egy ideológia maradjon csupán az életünkben, az Istennel való személyes kapcsolat nélkül. És ez éppen döntéshelyzeteinken érhető tetten, amikor a kereszténységet gyakorlattá kellene váltanunk. Amikor másképpen kell élnem, határoznom, döntenem. Ezekben a pillanatokban az ideológiai kereszténység alapjai megtörnek és meginognak, hiszen a küzdelem, a kereszt és a szenvedés tapasztalatával nem akarunk számolni.
Olyan kereszténység után vágyakozunk, amiben nincsen kereszt, ahol nem vagyunk rákényszerítve arra, hogy a hitünk az életformánkká is váljon.
Nagypéntek ki akar zökkenteni bennünket hamis elképzeléseinkből, miszerint egy szenvedés nélküli Krisztust akarunk követni, s ezáltal egy kereszt nélküli kereszténységre vágyunk. Nagypéntek kikerülhetetlenül elénk állítja a keresztet, mely megváltásunk eszköze és Isten irántunk való szeretetének legkonkrétabb jele. Kereszt nélkül nincs kapcsolat Jézussal.
Ferenc pápa mondja:
,,A kereszt sohasem divatos: napjainkban sem, de régen sem volt az. Ugyanakkor benső gyógyulást hoz. A kereszt előtt üdvös küzdelem játszódik le bennünk, amint „az Isten szerinti gondolkodás” összeütközik az „emberi gondolkodással”. Az egyik oldalon ott van Isten logikája, amely az alázatos szeretet. Isten útja távol áll minden kényszertől, magamutogatástól és diadalittasságtól, mindig a másik javát keresi, egészen önmaga feláldozásáig. A másik oldalon viszont ott van az „emberi gondolkodás”, a világ logikája, amely ragaszkodik a megbecsüléshez és az előjogokhoz, a kedvező megítélést és a sikert keresi. Itt az számít, ki mennyire fontos és erős, mi vonzza több ember figyelmét, és hogy tud előnyt szerezni a többi emberrel szemben.”
A kereszt nem más, mint a kinyilatkoztatás eszköze: a kereszt által tárul fel előttünk, hogy ki is valójában az Isten.
A kereszt feltárja Isten valódi stílusát, meggyógyítva ezzel eltorzult istenképünket.
Szintén Ferenc pápa mondja:
“Mi is szeretnénk egy olyan Messiást, aki hatalommal rendelkezik, és nem egy keresztre feszített szolgát.(…)Mennyire messze áll Ő, aki csendben uralkodik a kereszten, attól a hamis istentől, akitől elvárjuk, hogy erővel uralkodjon és elhallgattassa ellenségeinket! Mennyire más Krisztus, aki egyedül a szeretettel áll elénk, mint e világ hatalmas, győzedelmes és ajnározott messiásai! Jézus megráz bennünket, nem elégszik meg a hitről szóló kijelentéseinkkel, azt várja, hogy megtisztítsuk vallásosságunkat a keresztje előtt, az Eucharisztia előtt. Jót tesz nekünk, ha szentségimádást végzünk az Eucharisztia előtt, ha szemléljük, milyen törékeny az Isten. Szánjunk időt a szentségimádásra.”
Krisztus áldozata radikálisan megváltoztatja és értelemmel tölti meg a halálról és a szenvedésről alkotott elképzeléseinket. Keresztényként el kell köteleződnünk az élet igenlése mellett, a keresztény hit számára nincs életre méltatlan élet. A keresztény hit nem rohan bele a halálba és a szenvedésbe, nem keresi azt, ám tudja, hogy szenvedés nélkül nem jut el az élet a maga teljességére s bezárja maga előtt önnön beteljesülésének ajtaját. A szenvedés megtapasztalása az egyetlen út, melyen keresztül megérthetjük az életet a maga mélységében, szépségében és a Krisztus halálából és feltámadásából fakadó reményben.
,,Engedjük, hogy Jézus, az élő kenyér, kigyógyítson a bezárkózásból, megnyisson az osztozásra, feloldja merevségeinket és magunkba zárkózásunkat, hogy megszabadítson abból a bénító szolgaságból, amikor csak saját képünket védjük, és elvezessen oda, ahova Ő akar.” (Ferenc pápa)
