Nagycsütörtök tanítása: a gyengeségből születő hűség – Rónaszéki János atya írása

Rónaszéki János atya nagycsütörtöktől húsvétvasárnapig ajándékozza meg a 777 olvasóit gondolataival – amelyekhez az inspirációt többek között Ferenc pápa tanításai adják. Első írásából kiderül számunkra, hogy hit útja nem a tökéletesek kiváltsága, hanem az elesetteké, akik újra és újra képesek felállni. A nagycsütörtök drámája nemcsak az apostolok gyengeségét tárja fel, hanem mindannyiunk belső küzdelmét: a csalódások, árulások és szégyenek mélységéből hogyan találunk vissza Isten szeretetébe. A választás mindig előttünk áll – Júdás kétségbeesett útja vagy Péter bűnbánattal teli felemelkedése. Ez a húsvéti történet mélyebb, mint a fájdalom: a gyengeség szent helyévé válhat, ha hagyjuk, hogy Isten ott érintsen meg minket, ahol leginkább szégyelljük magunkat.

Szent Háromnap Ferenc pápával

Rónaszéki János atya elmélkedése 777 – 2025. húsvét

Nagycsütörtök

hirdetés

Milyen sokszor átéljük a hétköznapokban a csalódottság és az elhagyatottság érzését! Amikor megsértenek minket, amikor visszaélnek a megelőlegezett bizalmunkkal. Amikor az élet mindennapos küzdelmei és drámái, egy szeretett személy elvesztése, az Egyház belső botrányaival való szembesülés, egy világjárvány tapasztalata, vagy az éppen aktuálisan kibontakozó háborús konfliktusok valósága felkavarja az életünket. Az ilyen helyzetek megingatnak minket:

„A vihar leleplezi sebezhetőségünket, és lemeztelenítve elénk állítja hamis és felszínes biztonságérzéseinket, amelyek segítségével meghatároztuk életünk forgatókönyveit, a terveinket, a szokásainkat és prioritásainkat.” (Ferenc pápa)

  Ezek a küzdelmek ingatják meg az apostolokat is. Még el sem kezdődött Jézus keresztútja, az első nehézség láttán meginog az apostolok hite és meghívottsága. Miközben Jézus a legnagyobb szeretetét mutatja meg az utolsó vacsorán, megmossa tanítványainak lábát, megalapítja a papságot és az Eucharisztiát, melyben a legtöbbet, Önmagát ajándékozza nekik, éppen akkor kell átélnie a legnagyobb visszautasítottságot és árulásokat, Júdás és Péter árulását és a legtöbb apostol elmenekülését.

Cserben hagyás, csalódottság, elhagyatottság. Ezek Jézus legmélyebb és legemberibb getszemáni érzései, melyek talán még a fizikai fájdalmaknál is sokkal súlyosabb terhek.

Ez az apostolok nagycsütörtöki drámája. Átélni és saját bőrükön megtapasztalni Jézus közelségének és szeretetének örömét, és ugyanebben a pillanatban szembesülni emberi elesettségük és gyengeségük valóságával, melynek hatására éppen azt hagyják el, aki a legjobban szereti őket. Az elesés és a felállás folyamatos belső küzdelme: ez az apostolok és minden keresztény életének nagy paradoxona.

Az elesés után mindig két lehetősége van az embernek: az egyik, hogy hallgatunk a sátán megtévesztő és vádló hangjára, amely olyan nagy szégyent kelt a szívünkben az elkövetett bűneink miatt, hogy szinte már azonosít minket a bűnnel és megfoszt bennünket az Isten megbocsátásába vetett hittől. Ez Júdás útja. A másik lehetőség a bűnbánat útja, ahol a könyörtelen vádak helyett Isten visszhangja szólal meg a lelkünk mélyén, amely bár szembesít az elkövetett bűnünkkel, felkínálja a felállást és az újrakezdést. Ez Péter útja.

Péter épp a gyengeségével való szembesülés mélységében és megtérésének pillanatában válik az Egyház sziklájává, ami képessé teszi őt még a vértanúságra is.

Ebből érthetjük meg, hogy bármennyire is lehetetlennek tűnik, sokszor épp gyengeségeink, hibáink, bűneink – a bűnbánat és megbocsátás által – válhatnak az Istennel való találkozás legmélyebb tapasztalatává az életünkben.

Ferenc pápa mindezt így fogalmazza meg:

„Az Ige „testté lett és közöttünk lakott” (Jn 1,14). Testté lett: miért használja Szent János ezt a „test” kifejezést? Nem mondhatta volna elegánsabban azt, hogy emberré lett? Nem, azért használja a ,,test” szót, mert ez emberi állapotunkat annak teljes gyengeségében, törékenységében jelenti. Azt mondja nekünk, hogy Isten gyengeséggé lett, hogy közelről érintse meg gyengeségeinket. Ezért, amióta az Úr testté lett, életünkben semmi sem idegen Tőle. Nincs semmi, amit megvetne, mindent megoszthatunk Vele. Mindent! Kedves testvérek, Isten azért lett testté, hogy elmondhassa neked, elmondhassa nekünk, hogy pontosan ott szeret téged, pontosan ott szeret bennünket, gyengeségeinkben, gyengeségeidben; ott, ahol leginkább szégyenkezünk, ahol leginkább szégyenkezel. Ez merész; Isten döntése merész: pontosan ott lett testté, ahol mi oly gyakran szégyenkezünk; belép a szégyenünkbe, hogy testvérünkké legyen, hogy megossza velünk az élet útját.”

Ez az Isten végtelen szeretete, irgalmassága és bizalma felénk. Ő pontosan tudja, hogy mi lakik a szívünkben, és hogy mivé válhatunk. Őt nem ijesztik el életünk hibái és hétköznapjaink bűnei. Megtérésre akar vezetni minket, hiszen tudja, hogy ez az egyetlen út az önmagunkká válás felé, amely nem más, mint a bennünk élő istenkép kibontakozása. Szeretetével belőlünk is ki akarja hozni a szentet, és rá akar vezetni az életszentség útjára, amely azonban nem azt jelenti, hogy minden pillanatban hibátlanok vagyunk. Szentnek lenni azt jelenti, hogy nem kötök kompromisszumot a bűnnel az életemben, és kitartok az elesés és a felállás folyamatos dinamizmusában, jobban bízva Isten irgalmában, mint saját erőmben.

,,Adja az ég, hogy fel tudd ismerni, mi Jézus szava, mi az Ő üzenete, melyet Isten a te életeddel akar elmondani a világnak! Engedd, hogy a Szentlélek átalakítson, engedd, hogy megújítson, hogy ez lehetővé váljék, és a te drága küldetésed ne menjen veszendőbe! Az Úr fogja teljességre vinni ezt, tévedéseid és negatív pillanataid ellenére is, csak te el ne hagyd a szeretet útját, és maradj mindig nyitott az Ő megtisztító és megvilágosító természetfölötti hatásaira!” (Ferenc pápa)

Rónaszéki János