Szeretnél valamit tenni a válságban lévő kismamákért és azokért a magzatokért, akik élete veszélyben van édesanyjuk méhében? Te is átéltél hasonlót, vagy csak szolidaritást vállalnál az érintettekkel? A figyelmedbe ajánlok egy kedves szolgálati lehetőséget és egy hozzá kapcsolódó, megindító filmet is! Nagyszerű kezdeményezés vette kezdetét ma, immár 2021 óta rendszeresen hív mindenkit imára, böjtre és békés jelenlétre az abortusszal szemben a 40 Nap Az Életért Magyarországon is.
Budapesten, de számos más városban is szárba szökkent ez a nemzetközi keresztény mozgalom, aminek lényege, hogy abortuszklinikák, terhességmegszakítást végző kórházak előtt imádkoznak a résztvevők, vagy akár szóba is elegyednek az érintett hölgyekkel, akik így mégis az élet mellett tudnak dönteni.
A 40 Nap Az Életért működése, 2007 óta 25.353 életet mentett meg, 161 abortuszközpontot zártak be, és 268 abortuszban dolgozó mondott fel a mozgalom közvetett vagy közvetlen hatásaként.
64 országban vannak jelen, 1 millió önkéntest számlálnak és számos visszajelzést kapnak munkájuk eredményességéről.
Ha szeretnél csatlakozni, akár egyedül vagy a közösségeddel, imacsoportoddal, megteheted és többek között Debrecenben, Szegeden vagy Székesfehérváron is szolgálatot vállalhatsz. A tavaszi kampány ma, március 5-én kezdődik és április 13-ig tart. Minden nap reggel héttől este hétig imádkoznak az emberek, váltásban, egy-egy órára egyeztetés útján biztosítják a folytonosságot. Itthon a csendes jelenlét van előtérben, nem kell senkit győzködnöd, konfrontálódnod, elég, ha Istenre bízod fohászodban az kismamák és gyermekeik életét. Budapesten, a Hugonnai Vilma téren, talán már Te is láttad a körben álló, plakátok között imádkozó embereket, ha érzel indíttatást, hogy közéjük állj, keresd fel honlapjukat és jelentkezz bátran!
Ha egy kis motivációra van szükséged, szeretettel ajánlom a Váratlan élet című filmet, amiben konkrétan a 40 Nap Az Életért munkáját láthatod eseménydús, igaz történetbe ágyazva. Nem árulnék el belőle sokat, de nagyon izgalmas volt megfigyelni, milyen, ha családon belül vannak életpárti és abortuszpárti véleménykülönbségek, amikor toleráns, szerettel való elfogadással viszonyulnak egymás nézetei felé, még akkor is, ha egyikük munkája épp egy abortuszklinikán zajlik… Megdöbbentő a lobbi, ami az abortuszipar mögött húzódik.
De a szembesülés ereje bizonyul átütőnek ismét, az arra való ráébredés, mi is történik pontosan egy terhességmegszakításkor.
Szerintem a főszereplőnő abban is példát mutat, hogyan engedjünk büszkeségünkből, revideáljuk álláspontunkat, belássuk a hibáinkat, és óriási tévedéseinket is. De persze a legfontosabb, hogy, megbocsátást nyerhetünk Istennél, ha megbánjuk tetteinket, ami viszont a legnehezebb, a saját magunkkal való elszámolás kegyetlen önmarcangolása. Érdemes megnézni!
Ha még keresed a nagyböjti terveidet, vállalásidat, ez lehet Neked szól, még épp időben vagy. De ne feledd, Istennél sosem vagy elkésve!
Itt tudsz jelentkezni: 40napazeletert.hu