Nem mindegy, hogy görcsösen meg akarunk felelni az embereknek, vagy úgy döntünk, hogy elsősorban Istennek akarunk tetszeni – így válunk belül is egyre szabadabbá.
„Az emberek kedvét keresem ezzel vagy az Istenét? Talán embereknek akarok tetszeni? Ha még emberek tetszését keresném, nem volnék Krisztus szolgája” – olvassuk a Pál Galatákhoz írt levelében. Sokszor visszahangzott bennem ez az ige. Azok táborát erősítem ugyanis, akik nagyon rá tudnak görcsölni arra, hogy mindenkinek megfeleljenek, legyen az munkahely, család vagy akár baráti közeg.
Mindig is nagyon akartam, hogy mindenki szeressen – ami nyilván lehetetlen, és amúgy is felesleges elvárás. De ha mélyen magunkba nézünk, kiben ne lenne benne, hogy az embereknek akarjon tetszeni? Szinte ösztönös a késztetés, hogy befogadjanak a közösségbe, hogy ne rekesszenek ki, hogy „normálisnak” tartsanak. Valamilyen szinten szükségünk is van arra, hogy számítson mások véleménye, hiszen így tudunk a társadalom részei lenni.
A sorrend azonban nem mindegy.
Ha Isten van az első helyen, és az Ő kedvét keressük, akkor megszűnik a görcsös megfelelési kényszer és a helyébe szabadság lép.
Akkor nem azon rágódunk hetekig, hogy ki mit mondott rólunk vagy hogyan értékelte a teljesítményünket, mert mindez elhalványul amellett, hogy Isten milyennek lát. Sőt, tovább megyek: a Tőle kapott feladat és elhívás mindig fontosabb, mint az, amit emberek szabnak ki ránk. Így válunk egyre jobban Krisztus szolgájává – ahelyett, hogy a világ szolgái lennénk. Kérjük Istent, hogy tudjunk eszerint formálódni, és az emberek helyett az Ő tetszését keresni!
hirdetés
