2024. 01. 09.

Közleményt adott ki a Vatikán a melegek megáldásának értelmezéséről

A „szabálytalan helyzetű” párok megáldásáról szóló Fiducia supplicans nevű dokumentumra sokféle és heves reakció érkezett – mind a világi, mind az egyházi emberek, többek között a püspöki tanácsok és az egyes püspökök részéről. Ezekre a véleményekre válaszolt a Hittani Dikasztérium, amelyet változtatás nélkül közlünk.

Sajtóközleményt adott ki a Hittani Dikasztérium a Fiducia supplicans nyilatkozatának egyházi fogadtatásáról. A tavaly megjelent, a szabálytalan helyzetű párok megáldásának lehetőségét tárgyaló dokumentumra az afrikai püspöki konferenciák tanácsa, a püspöki konferenciák és maguk az egyes püspökök is nagy számban reagáltak, és ezekre a különféle véleményekre válaszol most a dikasztérium „javaslatuk” helyes értelmezéséről. A 777 megkeresésére korábban az MKPK is reagált a melegek megáldásával kapcsolatos hírekre.

„Azért írjuk ezt a Sajtóközleményt, hogy segítsünk a Fiducia supplicans fogadtatásának tisztázásában, ugyanakkor a Nyilatkozat teljes és figyelmes átolvasását ajánljuk, hogy jobban megértsük javaslatának a jelentését.

  1. A tanítás

Néhány püspöki konferenciának a Fiducia supplicans dokumentummal kapcsolatos érthető kijelentései érdemben emelik ki, hogy szükség van hosszabb idejű lelkipásztori megfontolásra. Amit ezek a püspöki konferenciák kifejezésre juttatnak, az nem értelmezhető doktrinális szembenállásként, mert a dokumentum tanítása a házasságról és a szexualitásról világos és hagyományos. A Nyilatkozatban több erős mondat szerepel, mely nem hagy kétséget bennünk:

»A Nyilatkozat határozottan ragaszkodik az Egyház házasságra vonatkozó hagyományos tanításához, nem fogad el semmilyen liturgikus szertartást vagy liturgikus szertartáshoz hasonló áldásokat, amelyek zavart kelthetnének«. Szabálytalan helyzetű párokkal kapcsolatban jár el, «anélkül, hogy hivatalosan igazolná állapotukat, vagy bármilyen módon módosítaná az Egyház maradandó tanítását a házasságról« (Bevezető).

hirdetés

»Elfogadhatatlanok azok a szertartások és imák, amelyek zavart kelthetnek a közt, ami lényegi alkotóelem a házasságban, mint „kizárólagos, stabil és felbonthatatlan egyesülés egy férfi és egy nő között, ami természetesen nyitott a gyermekek nemzésére” és a között, ami annak ellentmond. Ez a meggyőződés a házasságról szóló örökérvényű katolikus tanításon alapul. A szexuális kapcsolatok csakis ebben az összefüggésben találják meg a maguk természetes, megfelelő és teljesen emberi jelentésüket.

Az Egyház tanítása ezen a ponton továbbra is eltökélt marad.” 

»Ez az értelme az egykor Hittani Kongregáció válaszának (Responsum) is, amely kimondja, hogy az Egyháznak nincs hatalma arra, hogy áldást adjon az azonos neműek közötti kapcsolatokra. « 

»Tekintettel arra, hogy az Egyház mindig is csak azokat a szexuális kapcsolatokat tartotta erkölcsileg törvényesnek, amelyeket a házasságon belül élnek meg, neki nincs hatalma liturgikus áldását adni, amikor az valamilyen módon erkölcsi jóváhagyását (legitimáció) kínálná egy kapcsolatra, melyet házasságnak tartanak vagy pedig házasságon kívüli szexuális gyakorlat kapcsolatára« (11).

Nyilvánvalóan nem lenne helye itt tanbelileg elhatárolódni ettől a Nyilatkozattól, vagy azt eretneknek, az Egyház Hagyományával ellentétesnek vagy istenkáromlónak tartani.

  1. Gyakorlati fogadtatás

Egyes püspökök azonban a gyakorlati vonatkozás tekintetében különleges módon nyilatkoznak meg, mégpedig a szabálytalan helyzetű párok lehetséges megáldásával kapcsolatban. A Nyilatkozat a szabálytalan helyzetű párok (nem a kapcsolatok) rövid és egyszerű lelkipásztori (nem liturgikus és nem rituális) áldásaira vonatkozó javaslatot tartalmazza, hangsúlyozva, hogy ezek liturgikus forma nélküli áldások, amelyek

nem hagyják jóvá, és nem is igazolják azt a helyzetet, melyben ezek az emberek vannak.

A Hittani Dikasztérium dokumentumai, mint például a Fiducia supplicans, gyakorlati vonatkozásukban több-kevesebb időt igényelnek az alkalmazásuk tekintetében, a helyi viszonyoktól és az egyes egyházmegyés püspököknek saját egyházmegyéjükre vonatkozó megkülönböztetésétől függően. Néhány helyen nem okoz nehézséget az azonnali alkalmazás, máshol pedig nem kell újítani semmit sem, miközben szükséges időt fordítanak az átolvasás és az értelmezés számára.

Egyes püspökök például meghatározták, hogy minden papnak el kell végeznie a megkülönböztetés munkáját, és aztán megadhatják ezeket az áldásokat, de csak magán (privát) jelleggel. Nincs ebben semmi problémás, ha kellő tiszteletet mutatnak az aláírt szöveg iránt, melyet maga a pápa (Sommo Pontefice) hagyott jóvá, továbbá igyekszik valamiképp elfogadni a benne foglaltakat.

Minden helyi püspöknek saját szolgálata erejében joga van a helynek megfelelő megkülönböztetésre, vagyis azon a konkrét helyen, amit a többieknél jobban ismer, mert az ő nyájáról van szó. A bölcsesség és az egyházi és kulturális környezetre való figyelem különböző alkalmazási módszereket tesz lehetővé, de nem a papoknak javasolt út teljes vagy végleges megtagadását.

  1. Néhány ország kényes helyzete

Egyes püspöki konferenciák esetét saját környezetükben kell értelmezni. Számos országban erős kulturális, sőt jogi problémák merülnek fel, amelyek időt kérnek és olyan lelkipásztori stratégiákat igényelnek, melyek hosszabb távlatúak.

Ha vannak olyan törvények, amelyek börtönnel, sőt bizonyos esetekben kínzással vagy akár halállal is sújtják a puszta tényt, ha valaki homoszexuálisnak jelenti ki magát, akkor magától értetődő, hogy az áldás meggondolatlanság lenne. Nyilvánvaló, hogy a püspökök nem akarják, hogy a homoszexuális emberek erőszakot szenvedjenek el. Ám továbbra is fontos, hogy ezek a püspöki konferenciák ne a pápa által jóváhagyott Nyilatkozattól eltérő tanítást támogassanak, mint örök tanítást, hanem inkább azt javasolják, hogy tanulmányozásra és belátásra van szükség ahhoz, hogy lelkipásztori bölcsességgel járjanak el ebben a helyzetben.

Nem ritka az olyan ország, amely különböző mértékben elítéli, tiltja és bünteti a homoszexualitást. Ezekben az esetekben az áldás kérdésén túl van egy nagy és széleskörű lelkipásztori feladat, mely magában foglalja a képzést, az emberi méltóság védelmét, az Egyház szociális tanítása oktatását, továbbá olyan eljárásmódokat, melyeket nem lehet sietősen elvégezni.

  1. A dokumentum igazi újdonsága

Ennek a Nyilatkozatnak az igazi újdonsága, melynek befogadása nagylelkű erőfeszítést igényel, és amelyből senki sem mondhatja magát kizártnak, nem a szabálytalan helyzetű párok megáldásának a lehetősége. Ez egy felhívás, hogy különbséget tegyünk az áldások két különféle formája között: a „liturgikus vagy rituális” áldás és a „spontán vagy lelkipásztori” áldás között. A Bevezetőben világosan kifejtik, hogy „e dokumentum értéke abban áll, […] hogy sajátos és újszerű hozzájárulást nyújt az áldások lelkipásztori jelentéséhez, amely lehetővé teszi számunkra, hogy kiszélesítsük és gazdagítsuk a liturgikus távlathoz szorosan kapcsolódó hagyományos felfogást”. Ez a „Ferenc pápa lelkipásztori szemléletén alapuló teológiai reflexió valódi fejlődést jelent a Tanítóhivatalban és az Egyház hivatalos szövegeiben, az áldásokról elmondottak tekintetében”.

A háttérben a „népi lelkipásztorkodás” pozitív értékelése húzódik meg, amely a Szentatya számos szövegében megjelenik. Ebben az összefüggésben a Szentatya arra hív bennünket, hogy

becsüljük meg Isten népének egyszerű hitét, amely még a bűnei közepette is kilép önmagából és megnyitja szívét, hogy Isten segítségét kérje.

Éppen ezért, még inkább a szabálytalan helyzetű párok áldását illetően, a dikasztérium szövege a „Nyilatkozat” magas műfaját vette fel, amely sokkal többet jelent, mint egy válasz, responsum, vagy egy levél. A központi téma, amely különösen is a lelkipásztori gyakorlatunk elmélyítésére indít, az áldások tágabb megértése és a lelkipásztori áldások számának növelésére irányuló javaslat, amelyek nem igénylik az áldások ugyanolyan feltételeit, mint liturgikus vagy rituális környezetben.

Következésképpen, a vitán túl, a szöveg nyugodt megfontolást igényel, a lelkipásztorok szívével, minden ideológiától mentesen.

Bár egyes püspökök bölcsnek tartják, ha pillanatnyilag nem adnak ilyen áldásokat, továbbra is igaz, hogy mindnyájunknak meg kell erősödnünk abban a meggyőződésben, hogy

a nem rituális áldás nem jelenti annak a személynek vagy párnak a megszentelését, aki azt kapja, nem igazolja az összes cselekedetüket, nem szentesíti az életvitelüket.

Amikor a pápa arra kért bennünket, hogy gyarapítsuk a lelkipásztori áldások tágasabb megértését, akkor azt javasolta, hogy gondoljunk az áldás egy olyan módjára, amely nem igényel annyi feltételt, hogy eleget tegyünk a lelkipásztori közelség ezen egyszerű gesztusa betöltéséhez, amely eszköz ahhoz, hogy előmozdítsuk a nyitottságot Isten felé a legkülönfélébb körülmények közepette is.

  1. Hogyan jelennek meg ezek a „lelkipásztori áldások” konkrétan?

Hogy egyértelműen megkülönböztessük a liturgikus vagy rituális áldásokat a „lelkipásztori áldásoktól”, ezeknek mindenekelőtt nagyon rövidnek kell lenniük (vö. 28. pont). Ezek néhány másodpercig tartó áldások, az áldások szertartáskönyve nélkül. Ha két ember eljön az áldásért maguk számára, akkor egyszerűen békét, egészséget és egyéb jót kérünk az Úrtól számukra, akik ezt kérik. Ugyanakkor azt kérik, hogy teljes hűséggel élhessék meg Krisztus evangéliumát, és hogy a Szentlélek megszabadítsa ezt a két embert mindattól, ami nem felel meg az ő isteni akaratának, és mindentől, ami megtisztulást igényel.

Az áldásnak ez a nem rituális formája – annak egyszerűségével és rövidségével – nem igényli, hogy olyasvalamit hagyjon jóvá, ami erkölcsileg nem elfogadható. Nyilvánvalóan ez nem házasság, de nem is „jóváhagyás” vagy valaminek a szentesítése.

Ez kizárólag egy lelkipásztor válasza két embernek, akik Isten segítségét kérik,

ezért ebben az esetben a lelkipásztor nem szab feltételeket, és nem akarja ismerni ezeknek az embereknek intim életét.

Minthogy némelyek felvetették a kérdést, hogy milyenek lehetnek ezek az áldások, nézzünk egy konkrét példát: képzeljük el, hogy egy nagy zarándoklat kellős közepén két elvált személy, egy új élettársi kapcsolatban, azt mondja a papnak: „Kérjük szépen, adja ránk áldását, nem találunk munkát, ő nagyon beteg, nincs otthonunk, nagyon nehézkessé vált az életünk, segítsen az Isten!”

Ebben az esetben a pap egy ilyen egyszerű imát mondhat: „Uram, tekints ezekre a gyermekeidre, adj nekik egészséget, munkát, békét és egymás segítését! Szabadítsd meg őket mindattól, ami ellentmond a te Evangéliumodnak, és engedd, hogy akaratod szerint éljenek. Ámen!”. És végül mindkettőre a kereszt jelét adja.

10 vagy 15 másodpercről van szó. Van értelme megtagadni az ilyen áldást ettől a két embertől, akik ezért könyörögnek? Nemde itt az ideje, hogy támogassuk hitüket, legyen az kevés vagy sok, hogy isteni áldással segítsünk gyengeségeikben, és utat nyissunk a Végtelen iránti nyitottságnak, amely elvezethetné őket arra, hogy hűségesebbek legyenek az Evangéliumhoz?

A félreértések elkerülése végett a Nyilatkozat hozzáteszi, hogy amikor az áldást egy szabálytalan helyzetben lévő házaspár kéri, és «jóllehet a liturgikus könyvek által előírt szertartáson kívül történik […]

ezt az áldást soha nem lehet a polgári házasságkötés összefüggésében vagy azzal kapcsolatban megadni.

Még az esküvő szokásos ruháival, gesztusaival vagy szavaival sem. Ugyanez vonatkozik arra is, ha az áldást egy azonos nemű pár kéri» (39). Világos tehát, hogy ez nem történhet egy szakrális épület jelentős helyén vagy oltár előtt, mert az is zavart okozhatna.

Ennélfogva a Fiducia supplicans Nyilatkozat felhatalmaz minden püspököt, hogy egyházmegyéjében léptesse életbe az áldásnak ezt az egyszerű formáját, szem előtt tartva az ajánlatos bölcsességet és a figyelmességet, ugyanakkor semmiképp nincs meghatalmazva arra, hogy ajánljon vagy életbe léptessen olyan áldást, mely hasonlíthat egy liturgikus szertartáshoz.

  1. Katekézis

Egyes helyeken talán szükség lesz katekézisre, amely segít mindenkinek megérteni, hogy az ilyen típusú áldások nem jelentik a kérelmezők életvitelének a szentesítését. Az áldás még kevésbé jelent feloldozást, mivel ezek a gesztusok távol állnak attól, hogy szentségnek vagy szertartásnak minősüljenek. Ezek a lelkipásztori közelség egyszerű megnyilvánulásai, amelyek nem igénylik ugyanazokat a követelményeket, mint egy szentség vagy egy formális szertartás. Hozzá kell szoknunk annak elfogadásához, hogyha egy pap ilyen egyszerű áldást ad, akkor ő nem eretnek, nem szentesít semmit, nem tagadja meg a katolikus tanítást.

Segíthetünk Isten népének, hogy rájöjjön, az effajta áldások csak egyszerű lelkipásztori utak, amelyek segítenek az embereknek hitük kinyilvánításában, még akkor is, ha nagy bűnösök. Ezért, amikor ezeket az áldásokat adjuk két embernek, akik azt kérik, hogy spontán imádkozzunk értük,

nem szenteljük meg őket, és nem is gratulálunk nekik, és nem is hagyjuk jóvá az ilyen típusú kapcsolatot.

Valójában ugyanaz történik, mint amikor egyedi személy kéri az áldást – nem a feloldozást –, aki akár nagy bűnös is lehet, de ez nem jelenti azt, hogy megtagadjuk tőle ezt az atyai gesztust, miközben ő saját túléléséért küzd.

Ha ezt tisztázzuk a jó katekézisnek köszönhetően, akkor megszabadulhatunk attól a félelemtől, hogy ezek az áldásaink valami nem megfelelő dolgot fejeznek ki. Szabadabb és talán másokhoz közelebb álló és termékenyebb lelkészek lehetünk, telve a szolgálat atyai és közeli gesztusaival, anélkül, hogy tartanánk a félreértésektől.

Kérjük az újszülött Urat, hogy árassza nagylelkű és önzetlen áldását mindenkire, hogy szent és boldog 2024-es esztendőt élhessünk.

Víctor Manuel Fernández bíboros-prefektus, Armando Matteo érsek-titkár”

Borítókép - Fotó: Dreamstime.com
Hírek
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás