2023. 12. 17.

„Az Úr napját szenteld meg!” – elvárás vagy ajándék?

„Az Isten sokkal jobban vágyik ránk, mint mi valaha tudunk rá vágyni. Azt akarja, hogy boldogok legyünk. Ő nem terheket akar ránk aggatni, hanem levenni vállunkról azt a sok fölösleges súlyt, amit magunkra pakoltunk.” Egy nagyon fontos és elgondolkodtató vendégírást osztunk meg veletek.

A minap végighallgattam, ahogy egy anyukából kitört a felháborodás az Úr napját szenteld meg parancsolattal kapcsolatban. Valahol szidta az egyházat, hogy micsoda terheket raknak az emberre, hiszen ott van a család, a férj, a gyerkőcök hada, azok minden focimeccse és kötelező szülői részvételű ünnepsége, a munka, az ingázás és még plusz képzésre is jár. Naná, hogy nincs ideje megszentelni az Úr napját, leülni, elcsendesedni így advent idején. Azért vannak határok. Micsoda elvárásokkal jönnek a papok! Persze, nekik egyszerű.

Csak néztem őt, ahogy lenyomja monológját. Átéreztem dühét és felháborodását. Nem egyszerű. Mert anyaként te vagy, aki adsz. Te vagy a biztos pont a gyermek életében, te vagy a stabil ember a munkahelyen, a szülői csoport lelkes tagja, aki bevállalja a feladatokat, mert más nem, elviszed a gyereket edzésre, ott vagy a meccsen és nincs olyan, hogy szabadnap. Mert a gyerek vasárnap is gyerek lesz és követeli az ebédet. Olyan, hogy „én-idő” is alig akad, nemhogy az Istenre.

Honnan veszi az egyház ezt a parancsot? Honnan, ha nem az Istentől? De miféle Isten az, aki nem látja, hogy ötmillió dolgot csinálok egyszerre, próbálok eligazodni az élet útvesztőjében, csinálom a kötelességeimet, felelősséget vállalok és nincs időm még arra is, hogy az előírt parancsokat betartsam. Igaz. Miféle parancs ez? De ha jobban megnézem, rájövök, hogy a szeretet parancsa. Ez értem van. Nem ellenem.

hirdetés

Mi a fontos az életemben? Ki a fontos az életemben? Ki áll az első helyen?

Jó keresztény válaszként ott van, hogy persze, az Isten. De tényleg?

Szeretem megnézni, hogy egy-egy szituációban hogyan viselkedik Jézus az evangéliumokban. Ő hogyan csinálja. Persze, neki könnyű volt, hiszen nem volt felesége, meg gyerekei, meg kötelező jellegű gagyi karácsonyi gyerekműsor. Bár ingázott ő eleget. De azért valljuk be, valószínűleg nem volt könnyű a megváltói szerep. A sok gyógyítás, az emberek panaszainak végighallgatása, a farizeusokkal való vitahelyzetek tömkelege, a sok fájdalom és nyomor látványa. Mégis azt látjuk, hogy elvonul és imádkozik. Ő, aki maga az Isten. Ő, aki még legalább 100  embert meg tudott volna gyógyítani aznap, ha nem vonul el imádkozni… Jézusnál nem borul fel a sorrend. Az Atya az első. Mert tudja, nélküle oly fölösleges és lehetetlen tenni a dolgokat. Ha Ő ezt az utat mutatja, ha Ő ezt éli, akkor én hogyan kérdőjelezhetem meg? Hogyan vonhatom kétségbe? Hogyan mondhatom, hogy nekem erre nincs időm, nekem nincs szükségem rá?

Az egyik kedvenc evangéliumi részem sokáig Mária és Márta története volt. Teljesen kiakasztó. Egyenesen felháborító és igazságtalan. Azért, mert naná, hogy Márta is arra vágyik, hogy az Úrral legyen, de mégis meg kell csinálni a dolgokat, mert különben mit fognak enni? Lesz-e tiszta ruha? Mocsokban mégsem lehetünk, meg hát a gyerek versenye, ha nem megyek el, mi lesz? Milyen szülő vagyok? Mária meg ott ül az Úr lábánál, és mégis neki ad igazat! Hol itt az igazság?

Az Isten sokkal jobban vágyik ránk, mint mi valaha tudunk rá vágyni. Azt akarja, hogy boldogok legyünk. Ő nem terheket akar ránk aggatni, hanem levenni vállunkról azt a sok fölösleges súlyt, amit magunkra pakoltunk. Ő szabaddá akar tenni bennünket. És mert mérhetetlen módon szeret minket, nem fog lemondani rólunk.

Tudja mi a legjobb nekünk, mivel Ő alkotott.

Tudja, csak akkor teljesedhetünk ki teljesen, ha valóban Őt tesszük az első helyre. Mert ez tesz minket igazán boldoggá és szabaddá.

Kérdés, hogy akarunk-e igazán boldogok lenni? Vagy ez csupán egy illúzió lenne? Kényelmetlen. A megszokottól eltérő. Komfortzónán kívüli. Vízen járás. De ahogy Szűz Mária egy teljesen bizonytalan és életveszélyes helyzetre kimondta az igent, mert bízott az Istenben, elhitte, hogy ő nem szívatni akarja, hanem kiteljesíteni az életét, és kimondta az igent, mi is erre vagyunk hívva. Az ő fejében volt A és B opció. Az egyik, hogy igent mond az Istenre, megkövezik és meghal, vagy nemet mond Istennek és meghal a lelke. Nincs jó opció. Mégis bízott. És az Istennek volt C terve. Emberi logikán túli. Mert Ő Isten. De kéri tőlünk a bizalmat. Kéri, hogy előlegezzük meg neki a bizalmat. De ha kimondjuk az igent, elfogadjuk az Ő életvezetési tanácsadásait, akkor százannyit ad már itt a földön és örök életet (Mk 10,30). Szerintem nem rossz ajánlat. És napról napra tapasztalom, hogy nem százannyit, hanem milliószor milliónyit ad.

Hadd szenteljem meg az Úr napját! Jár nekem az, hogy az én Istenemmel időt töltsek! Nekem van szükségem Őrá! Csak belőle tudok élni. Csak általa tudok igazán szeretni. És végső soron embertársaimnak is akkor tudom a legtöbbet adni, ha én magam rendben vagyok. És az csak akkor tud igazán megvalósulni, ha Istennel rendben vagyok.

„Gyertek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, s akik terhet hordoztok – én megkönnyítelek titeket.” (Mt 11,28)

Szabó Veronika

Borítókép - Fotó: Dreamstime.com
Blog
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás