Mi visz arra egy 88 éves, idős hölgyet, hogy ilyen tetoválást varrasson fel magára? Ismerjétek meg Christine történetét, aki egy alkalommal elkeseredettségében öngyilkosságra tett kísérletet, ez a történés végül pedig ráébresztette arra, hogy mennyire értékes az élet.
„1935-ben születtem. Amikor kitört a háború, Londonban éltünk, öt éves lehettem ekkor. 1957-ben aztán Kanadába költöztem, egy vidéki iskolába jöttem tanítani. Egy helyi mezőgazdálkodó felsége lettem. Ahogy múltak az évek, rájöttünk, hogy nem lehet gyermekünk, és a férjem partner volt abban, hogy örökbe fogadjunk. 7 gyermekünk lett. Csodálatos volt felnevelni őket” – meséli Christine, a 88 éves, Angliából származó idős hölgy a róla készült megható kisfilmben.
„36 évig voltunk házasok. Néha a férjem furcsa dolgokat mondott. Először azt hitték az orvosok, hogy bipoláris zavara van, ezért gyógyszereket kellett szednie, amelyek azonban nem igazán hatottak. Kiderült, hogy paranoid skizofréniától szenved. Ahogy visszagondolok az utolsó 10 évre, olyan volt, mint egy rémálom, az idő nagy részében rettegtem. Minden rám zúdult, és nem láttam kiutat a helyzetünkből. Elértem az energiám végét. Az orvosom korábban adott gyógyszereket, és úgy döntöttem, hogy beveszem ezeket a tablettákat. Lenyelem, és végleg el fogok aludni…teljesen szét voltam esve lelkileg.”
Christine azonban nagyon hamar megbánta tettét. „Nagyon rossz döntés volt. Nem igazán gondoltam bele sem egyik, sem másik irányba, amíg be nem vettem a gyógyszereket.
Aztán pedig rögtön aggódni kezdtem a gyerekeimért, és rájöttem, hogy mekkora hibát követtem el.
Hiszen ők nagyon drágák és fontosak nekem, életem legboldogabb napjai azok voltak, amikor velük voltam. Ez nagyon sok erőt adott, később pedig segítséget kaptam kilátástalan élethelyzetemmel kapcsolatban is.”
A riporter ezután megkérdezte a hölgyet, honnan tudja biztosan, hogy nem akar eutanáziát elvégeztetni. Christine azt válaszolta, hogy az eutanázia öngyilkosság. „Az emberek nem veszik észre, milyen rövid az élet, és mennyire értékes. Elvesztettük az élet iránti tiszteletünket, és azt a látásmódot, hogy az élet Isten ajándéka.”
Majd azt is megtudhatjuk a riportból, hogy miért készíttetett tetoválást magának. „A háború idején kis kártyákat nyomtattak, amelyeket a pénztárcádban kellett hordanod, és az állt rajta, hogy katolikus vagyok, baleset esetén hívj papot. Mivel az eutanáziának már a gondolatától is undorodok, szerettem volna egy nyilatkozatot tenni ennek kapcsán, de nem akartam egy kártyát tenni a pénztárcámba, mert azt elveszíthetem. Ezért úgy döntöttem, hogy csináltatok egy tetoválást, amely örökre velem marad.
Fotó: Juliana Nagel
Amikor kórházba kerültem, és az ápolók látták a tetoválásom, meglepődtek, és behívtak más ápolókat, hogy nézzék meg ők is. Azt mondták, hogy minden tiszteletünk az Öné!
Az arra járó orvosok pedig feltartott hüvelykujjal jelezték az egyetértésüket, hiszen egyikük sem akar részt venni abban a folyamatban, hogy élő embereket segítsenek át a túlvilágra. Ez egyszerűen ellene megy az orvosi hivatásnak.”
Annak fényében, hogy mennyit szenvedett, hogyan tudja mégis ilyen tisztán látni az élet értékét? – kérdezi a kisfilm végén Christine-t a riporter. „Mert tudom, hogy okkal vagyok itt, Isten akarta, hogy itt legyek. Ő akarta, hogy megszülessek, hogy abba a családba szülessek, ahova. Mindent megteszek, hogy az Ő útját kövessem, és hogy Vele legyek. Minél idősebb leszek, annál közelebb kerülök az Úrhoz. Tiszteljétek az életet, amelyet kaptatok, mert az ajándék Istentől” – zárta megható tanúságtételét az idős nő.
Fordította: Fekete Ági
hirdetés
