A nagy rohanás közepette mennyire tudunk odafigyelni mindennapjaink során a melletünk lévők értékeire? Grafikusunk, Bonifert Rita írását osztjuk most meg veletek egy történésről, mely nagy hatással volt rá.

A nagy rohanás közepette mennyire tudunk odafigyelni mindennapjaink során a melletünk lévők értékeire? Grafikusunk, Bonifert Rita írását osztjuk most meg veletek egy történésről, mely nagy hatással volt rá.
Mindenki előtt ismert tény, hogy a koronavírus legjobban az idősekre veszélyes, akik nehezebben tudnak megbírkózni a fertőzéssel mint a fiatalabb generációk. Ez az időszak mentálisan is nehéz, hiszen a járványtól való félelem alapjában véve határozza meg a mindennapjaikat. Íme öt tipp a Rebelution blogtól arról, hogy hogyan tudsz támasza lenni az idős rokonaidnak és ismerőseidnek ebben az időszakban!
Idén ünneplik hetvenharmadik házassági évfordulójukat és bevallásuk szerint sosem veszekszenek. A Vanczák házaspár Laci bácsija 96 esztendős, Mariska néni 94 éves. Kilenc gyermekükből ketten sajnos elhunytak, de a család így is hatalmas: 19 unokával, 28 dédunokával és 7 ükunokával dicsekedhetnek.
Az egykori lengyel egyházfő számtalanszor szólt a fiatalokhoz és volt lelki támaszuk, nemcsak pápasága előtt, hanem főpásztori szolgálata során is. Az idősekről azonban olykor túlontúl kevés szó esik, pedig az ő feladatok átadni számunkra a bölcsességet, a mi feladatunk pedig az, hogy meghallgassuk őket és erőt merítsünk a tapasztalatukból.