Nem akartam elhinni, hogy jól látok, amikor a kezembe került egy könyv A vedd-rá-a-pasid-a-házasságra-terv címmel. Ahogy már korábban, úgy most is kiderült: a düh jó inspirációforrás, ha cikket szeretnék írni. Viccen kívül: nem mehetünk el szó nélkül a mai „feminizmus” jelensége mellett, muszáj reflektálnunk arra – keresztény szemmel – , mi történik ma a férfiak és nők között.
Elhűlve láttam a minap egy könyvet, amelynek a címe: A vedd-rá-a-pasid-a-házasságra-terv. Várjatok, alcím is van: Hogyan adjuk el a tehenet az ingyen tej korában? Na jó, nagy levegő, beszív-kifúj. Először is: hogy születhet ilyen könyv? Ki az, aki ehhez a nevét adja, melyik kiadó bólint rá erre? Másodszor: miért gondolják a nők, hogy rá kell venni a férfiakat bármire?
Miért nem hagyjuk, hogy a férfiak férfiak legyenek?
Sajnos az a helyzet, hogy nem ez az egyetlen könyv ilyen témában. A könyvesboltok polcain roskadásig sorakoznak a Hogyan szerezd meg az álompasit?, a Mit tegyél, hogy szexisebbnek tűnj?, az Így győzd meg a pasid bármiről és a Ne érd be kevesebbel – találj rá a gazdag férfira! jellegű könyvek. Más kérdés, hogy az intelligencia hiányát is tükrözik ezek, hasonlóan sok női magazinhoz, amelyben ugyanilyen kérdésekre keresik a választ a hölgyek.
Ez lenne ma a feminizmus? Először nyúljunk vissza a feminizmus eredeti jelentéséhez! Az idegen szavak gyűjteménye szerint: a nők egyenjogúságáért küzdő mozgalom. Megnéztem a Magyar Katolikus Lexikont is, amelyben többek között ezt olvashatjuk a feminizmusról: küzdött a nők hátrányos megkülönböztetése, a leánykereskedelem és a prostitúció ellen, védte a leányanyákat. Követelte a háziasszonyi és anyai munka jogi és gazdasági elismerését, az egyenlő munkáért egyenlő bér érvényesítését. Hiszen ezek mind jó és fontos célok! Ma természetesnek vesszük, hogy a nők is ugyanúgy szavazhatnak, de ez sem volt mindig evidens: a nők teljes választójogát is a feminizmus harcolta ki. Tehát nem arról van szó, hogy ne lenne ennek létjogosultsága. Azzal van a gond, ami mára lett ebből a „női mozgalomból”.
Az a felfogás, hogy a nőknek irányítani, manipulálni, akár zsarolni kell a férfiakat, teljesen abszurd.
Ezzel semmi mást nem érünk el, mint azt, hogy egyre több papucsférj és kasztrált férfi lesz a társadalomban. Nem tudom megszámolni, hány nő sírt már azon (és igen, én is volt, hogy hasonlókat gondoltam), hogy Hová lettek a férfiak?. Ez a sokszor hallott mondat azt a sok fájdalmat jelenti, hogy nem találják azokat az embereket, akik erősek, vezetésre készek, határozottak, rátermettek, védelmezők. De miért is találnák, ha közben szerepet cseréltünk és a nők lettek a kezdeményezők, a hódítók, a harcosok? Ma már egyáltalán nem ritka, hogy a lányok hívják el randizni a fiúkat. „Ha én nem hívom el, ő biztos nem fog, annyira passzív” – mondják. Az sem egyedi eset, hogyha már a kapcsolat megvan, kikönyörgik a lánykérést. „Biztonságban akarom magam érezni, szép esküvőt, aztán gyerekeket szeretnék végre” – mondják. De nem egyszer hallok az utcán vagy a buszon olyan párbeszédeket is, ahol a nők teljes mértékben kiosztják a párjukat, ha az valamilyen oknál fogva nem azt teszi, vagy nem úgy, ahogy a feleség elvárja. „Nem hiszem el, hogy megint ekkora balfék vagy, mondtam, hogy fizesd be!” vagy „Hogy néz ki ez a nadrág rajtad, most már kell neked egy normális!” – és ezek még csak a nagyon finom verziók.
Hölgyeim! Nagyon kérlek titeket, hagyjuk abba a férfiak ócsárlását, kritizálását, a szájhúzogatást, hogy nem elég ilyen, vagy túl olyan! Higgyük el, hogy ők igenis szeretnének férfiakká válni, ennek megfelelően viselkedni – de ehhez mi is kellünk. Azért nem vállalhatunk felelősséget, hogy ők hogyan kommunikálnak vagy viselkednek, ez tiszta sor. De azért igen, hogy mit üzenünk – direkt vagy indirekt módon – nekik. Ha leuralás helyett hagyjuk, hogy ők vezessenek; ha kritizálás helyett tiszteljük őket; ha követelőzés helyett türelmesek vagyunk velük; ha nem lenyomni, hanem felemelni akarjuk őket: ezek igenis hatnak.
Isten a férfit teremtette egy párkapcsolatban vezetővé, és ez nem véletlen.
Ennek az isteni harmóniának kell érvényesülnie a Földön, különben folytathatjuk a siránkozást és várhatunk arra, hogy a szétcincált önbecsülésű férfiak hirtelen majd erős hódítókká, igazi úriemberekké válnak. Leegyszerűsítve: a lovagokhoz kellenek a hercegnők is. Természetesen ahhoz, hogy a férfiak a helyükön álljanak és jó férjjé, igazi társsá váljanak, jó apákra is szükség lenne – ez viszont nagy ritkaság ma, még keresztény körökben is. Ám ez már egy másik cikk témája. Mindenesetre óvakodjunk a fentebb említett könyvektől, cikkektől – és helyettük vegyük kézbe az igazság szavait, a Bibliát!
Annyi biztos, hogy ahogy a férfiak hatnak a nőkre, úgy a nők is a férfiakra – mindkét nemnek van felelőssége abban, hogyan élünk együtt és hogyan viszonyulunk egymáshoz. Szabó T. Anna remek verset írt a témában, hadd zárjam cikkemet ennek rövid részletével – és gondolkodjunk tovább a felsoroltakon, hogy tettekre is válthassuk!
„Felnőtt csak akkor lesz a férfi,
ha nem ringató anyja vagy,
de akkor tűrd is, ha bajodban
ha menni kell, magadra hagy.
Oltalom? Erő? Hősiesség?
Ha követelik: csak szerep.
Ne várd el, s akkor megkapod majd.
A férfi nem örök gyerek.
(…)
Ha nem nézel fel rá – lenézed?
A szemébe nézz: ott a hit.
Ha bízol benne, ő is felnő,
csak támogasd a céljait.
Mint Áron vesszeje, virágzik,
és nem ernyedten szendereg.
Ne gügyögj, ne csalj, és ne csábíts:
a férfi ettől lesz gyerek.”
Szilágyi Anna
hirdetés
