Újabb megható élménybeszámolót kaptunk egy olvasónktól a lisszaboni Ifjúsági Világtalálkozóról. Nyáry Borbála itt fedezte fel a hivatását, találkozott Isten végetlen szeretetével és persze több rengeteg fiatallal, akik más-más országból érkeztek, de a cél közös volt.
Valahol el kell kezdeni – nekem ez volt életem első világtalálkozója, sőt, eddig más hasonló méretű eseményre sem volt bátorságom elmenni. Mindig is kerültem a tömeges rendezvényeket, az ismeretlen környezet visszahúzódóvá tesz. Minden új tapasztalat volt számomra ezalatt a Portugáliában töltött tizenkét nap alatt. Most utaztam életemben először repülővel, és ez volt az első külföldi utam felnőttként. A 18. születésnapomat Lisszabonban töltöttem, az Atlanti-óceán partján, amely szintén meglepetésként ért, úgy élveztem a fagyasztóan hideg hullámokat, mint egy kisgyerek.
Fotó: Nyáry Borbála
Isten végtelen szeretete vett körbe szorosan ezekben a napokban,
és már hónapokkal a kiutazásunk előtt is ajándékokkal halmozott el. Biztos vagyok benne, hogy az Ő kegyelmét az elkövetkezendő időszakban is tapasztalni fogom. Számomra is sok tanulsága volt ennek a hatalmas eseménynek, életre szóló élményeket szereztem, szoros kapcsolatokat kötöttem, és nem utolsó sorban a lelki feltöltődésem sem maradt el!
Én az Emmánuel Közösségnek köszönhetem ezt a két hetet, az ő szervezésükben jutottam el az IVT-re és Lisszabon előtt még Coimbrába és Fatimába az előtalálkozó hetére. A közösség karizmatikus lelkisége közel áll a szívemhez, a családommal évek óta részt veszünk a táboraikban, közösségi napokon, kisebb-nagyobb összejöveteleken, ezért tudtam, mire számítsak a programmal kapcsolatban. Bár a szokásostól eltérően itt nem a dicsőítések és szentségimádások során tudtam a legjobban elmélyülni az imádságban, Isten útjai kifürkészhetetlenek, most más csatornákon keresztül szólt hozzám.
Fotó: Nyáry Borbála
Brenden Thompson, a brit Catholic Voices vezetőjének evangelizációs workshopjain keresztül kaptam meg a hivatásomat, és ébredtem rá, hogy
mi a feladatom az életben: megszólítani és párbeszédet kezdeményezni azokkal, akik elutasítóak a kereszténységgel, az Egyházzal és Istennel szemben, és előítéletesek velünk, hívekkel.
Egy másik nagy ajándéknak tartom a türelem erényét, amelynek gyakorlására megannyi lehetőségünk nyílt ezekben a napokban. Bár a pillanatnyi hév gyakran elragadott – ilyenkor meglehetősen kevés lelkifurdalással szidtuk a létszámfölényben lévő francia társainkat – utólag mégis hálát adok azokért a kihívásokért, amelyek próbára tettek minket, hiszen az Atya ismeri a határainkat, és sosem kér többet, mint amennyit képesek vagyunk megugrani.
Ha az Ifjúsági Világtalálkozót egy szóval szeretném jellemezni, azt mondanám: alkalmazkodás.
Itt az ember a nap huszonnégy órájában a komfortzónáján kívül mozog,
feladja a vágyait, szükségleteit. Ha arra kényszerül, porban, köveken alszik a szabad ég alatt másfél millió társával együtt, egy órát áll a sorban mobilvécéhez vagy ivóvízért, és sorra engedi el maga előtt az emberekkel tömött metrókat. Azonban ezek olyan áldozatok, amelyek az idő múlásával megszépülnek, emlékké válnak a szívünkben, csak úgy, mint a csacsacsát táncoló Fábry Kornél atya, a portugál konyhásnénik, akik esténként vacsorával és süteményekkel vártak a szállásunkon, vagy a kilencvenéves nénik, akik a nyelvi akadályoktól sem tartva befogadtak minket az otthonukba (és éjfélkor tortával vártak haza, hogy felköszöntsenek a születésnapomon).
Fotó: Nyáry Borbála
Szívből hálás vagyok Marik Viktóriának és Fábry Kornél atyának a szervezésért, a portugáloknak és az önkénteseknek a fáradságukért, és az Emmánuel Közösséggel utazó csapatnak a számtalan közös élményért!
Nyáry Borbála
hirdetés
