Az Ifjúsági Világtalálkozó – amelyet idén Lisszabonban rendeztek meg – óriási élmény volt több százezezer fiatalnak, szerte a világon. Olvasónk, Berényi Rebeka beszámolóját osztjuk most meg, amely egyszerre megható és bátorító.
Két hét. Két hét fent és lent. Két hét fáradtság, rendszertelenség, tömeg, várakozás, türelmetlenség, aggodalom, stressz, sietség. De két hét nevetés, beszélgetés, ismerkedés, találkozás,
rácsodálkozás, megnyugvás, kegyelem, hála.
Mind az előtalálkozó, mind maga az Ifjúsági Világtalálkozó máshogy érintett meg bennünket, és habár az út folyamán sokszor akadt volna lehetőségünk panaszkodni, mégis minden percért hálával tartozunk.
Mindkét helyen nap mint nap találkozhattunk Istennel. Csak oda kellett figyelnünk. Az önkéntesek mosolyában, a buszon kántáló csoportokban, az imában elcsendesülő testvéreinkben, a dicsőítés hangos zajában,
mind-mind ott volt velünk látható módon Isten.
Ahogy a tömegben más-más országok résztvevőivel találkoztunk, észre kellett vennünk, hogy bármennyire is mások a szokásaink, etikettünk, mindannyian Isten képmására lettünk teremtve, gyermekei vagyunk.
Ferenc pápa üzenetei úgy gondolom, mindannyiunk szívében megragadtak. A Szentatya hangsúlyozta, hogy Isten megbocsát, tehát sosem szabad félnünk hogy Vele járjunk az úton. Mint ahogy a találkozó mottójában is olvashatjuk: „Mária útnak indult, és sietett” (Lk 1,39) Nekünk sem szabad haboznunk igent mondani Istenre.
Sok fiatalnak adott a tudat, hogy nincsen egyedül a katolikus hitében akkora löketet és biztatást, hogy most hazatérvén is a Szentlélekkel telve cselekedhetjük Isten akaratát miközben egyre több emberhez juttatjuk el az Igét.
Hálával tartozunk Palánki Ferenc püspökatyának, aki lehetővé tette az utazást számunkra! Köszönjük!
Berényi Rebeka
hirdetés
