Ferenc pápa magyarországi látogatása során április 29-én, szombat este az apostoli nunciatúrán fogadta szerzetestestvéreit, a magyar jezsuitákat. A La Civiltá Cattolica olasz jezsuita folyóirat közzétette a teljes beszélgetést, amely során többek között Jálics Ferencről is kérdezték a pápát. Mint köztudott, Jálics Ferenc korábban lelkivezetője volt Jorge Bergoglio-nak, majd gerillák tartották fogva öt hónapon keresztül, miután egy nyomornegyedbe költözött rendtársával együtt. Jálics és Bergoglio később rendezték a vitatott helyzetet.
A magyar jezsuiták és Ferenc pápa között az alábbi témák kerültek szóba:
- Az ifjúságpasztoráció
- Miért kereste fel ismét Magyarországot?
- A jezsuita hivatás és a fiatalok
- Hogyan szerethetjük a szexuális bántalmazás elkövetőit?
- Kapcsolata Argentínában a bebörtönzött Jálics Ferenc jezsuitával
- Az egyház szerepe a modern világban
- Tanácsok egy szentelés előtt álló papnak
Arra a kérdésre, hogy Jálics Ferenccel milyen volt a kapcsolata így válaszolt Ferenc pápa:
“Jálics Ferenc és Orlando Yorio atya egy szegénynegyedben dolgoztak, és jól dolgoztak. Jálics a lelkiatyám és gyóntatóm volt teológiai tanulmányaim első és második évében. Abban a városrészben, amelyben dolgozott, volt egy gerillasejt. De a két jezsuitának semmi köze nem volt hozzájuk: lelkipásztorok voltak, nem politikusok. Ártatlanul bebörtönözték őket. Nem találtak semmit, amivel vádolhatták volna őket, mégis kilenc hónapot börtönben kellett tölteniük, fenyegetések és kínzások között. Aztán kiengedték őket, de a történtek mély sebeket hagytak bennük. Jálics azonnal felkeresett, és átbeszéltük a dolgokat. Azt tanácsoltam neki, hogy menjen az édesanyjához az Egyesült Államokba. A helyzet valóban túl bonyolult és bizonytalan volt. Aztán szárnyra kelt az a szóbeszéd, hogy én voltam az, aki börtönbe juttattam őket. Érdemes tudnotok, hogy egy hónapja az Argentin Püspöki Konferencia két kötetet már kiadott abból a tervezett három kötetből, amelyek tartalmazzák az összes dokumentumot, amely az egyház és a katonaság között történtekre vonatkozik. Abban mindent megtaláltok.
De visszatérve az eseményekhez, melyekről meséltem. Amikor a katonaság elment, Jálics engedélyt kért tőlem, hogy eljöhessen Argentínába lelkigyakorlatot tartani. Segítettem, hogy jöhessen, és együtt is miséztünk. Aztán viszontláttam érsekként, majd pápaként is: eljött meglátogatni Rómába. Mindig megvolt köztünk ez a kapcsolat. De amikor utoljára eljött hozzám a Vatikánba, láttam, hogy szenved, mert nem tudta, hogyan beszéljen velem. Távolság volt köztünk. Azoknak a régi éveknek a sebei bennem és benne is megmaradtak, hiszen mindketten átéltük azt az üldöztetést.
A kormányból néhányan „le akarták vágni a fejemet”, és nem is annyira a Jáliccsal kapcsolatos nehézséget hozták fel, hanem az egész diktatúra alatti viselkedésemet kérdőjelezték meg. Tehát bíróság elé idéztek. Választhattam, hol legyen a kihallgatás. A püspökséget választottam. Négy óra és tíz percig tartott. Az egyik bíró állandóan a szerepvállalásomat firtatta. Én mindig őszintén válaszoltam. Az én szempontomból az egyetlen komoly, megalapozott, jól megfogalmazott kérdést a kommunista párthoz tartozó ügyvédem tette fel. Ennek a kérdésnek köszönhetően tisztázódtak a dolgok. Bebizonyosodott az ártatlanságom.
De abban a perben szinte semmi sem hangzott el Jálics ügyével kapcsolatban, hanem más, segítséget kérő emberek eseteiről volt szó.
Aztán a bírók közül kettővel újra találkoztam itt, Rómában, pápaként. Az egyik egy argentin csoporttal volt. Nem ismertem fel, de az volt a benyomásom, hogy már láttam őt. Néztem és néztem őt. Magamban azt mondtam: „Valahonnan ismerem.” Megölelt, és elment. Aztán újra megláttam, és akkor bemutatkozott. Mondtam neki: „Százszoros büntetést érdemlek, de nem azért, amiről szó volt.” Mondtam neki, hogy legyen nyugodt azzal a történettel kapcsolatban. Igen, megérdemlem az ítéletet a bűneimért, de abban a kérdésben szeretnék világos lenni. A három bíró közül egy másik is eljött, és egyenesen megmondta nekem, hogy a kormánytól kaptak utasítást arra, hogy elítéljenek.
Szeretném hozzátenni, hogy amikor Jálicsot és Yoriót a katonaság elfogta, Argentínában zavaros volt a helyzet, egyáltalán nem lehetett világosan látni, mitévők legyünk. Azt tettem, amiről úgy éreztem, hogy meg kell tennem, hogy megvédjem őket. Nagyon fájdalmas ügy volt.
Jálics jó ember volt, Isten embere, istenkereső ember, de egy olyan közeg áldozatává vált, amelyhez nem tartozott. Ezt ő maga is megértette. Ez a gerillák közege volt, akik azon a helyen tevékenykedtek, ahol ő lelkipásztori szolgálatot végzett. A két kötetben közzétett dokumentációban megtaláljátok az igazságot erről az esetről.”
Korábbi interjúnk Jálics Ferencről:
A jezsuita szerzetesek és Ferenc pápa közötti teljes beszélgetés ide kattintva elolvasható.
hirdetés
