Még Loyolai Szent Ignác is hitt abban, hogy a testünk edzése a lelkünknek is erőt ad. Miért ne próbálnánk eszerint élni?
A jelenlegi lelki küldetésem, hogy növeljem a fekvőtámaszaim számát. Tudom, furcsán hangzik kijelenteni, hogy edzéseket csinálni azért, hogy valamivel erősebb legyek, bármilyen értelemben is lelki-szellemi törekvés, de szerintem tényleg az.
Fiatal és túlbuzgó korában Loyolai Szent Ignác keményen vezekelt testileg is. Ezek a vezeklések legyengítették a testét, és később megbánta, amit magával tett. Borgia Szent Ferencnek írt levelében azt tanácsolta, hogy ő is hagyjon fel a pusztító vezeklésével, amelynek aláveti magát, és amely károsítja a testét.
Szent Ignác ezt írta: „A testet olyan mértékben kell ápolni és szeretni, amilyen mértékben engedelmeskedik és segíti a lelket, és amilyen mértékben az ily módon engedelmeskedő és megsegített lélek alkalmasabb Teremtőnk és Urunk szolgálatára és dicséretére.” A lényeg egyszerű:
minél egészségesebb a testünk, annál többet tudunk adni Istennek.
A katolikus egyházban az utóbbi időben egyre nagyobb népszerűségnek örvend számos férficsoport (lásd Exodus), amely azt támogatja, hogy az intenzívebb ima és a böjt mellett végezzenek mindennap testmozgást is. Ahhoz, hogy ezekbe a csoportokba kerülhessenek, a férfiaknak el kell kötelezniük magukat az egészségesebb táplálkozás és az edzés mellett. Ebben a törekvésben bátorítással és elszámoltathatósággal támogatják egymást. A férfiak közül sokan, akik részt vettek, meglepődtek, hogy a fizikailag egészségesebb élet szellemi előnyökkel is jár. Ezért mindig arra biztatom mind a férfiakat, mind a nőket, akik nagyböjti fogadalmakat tesznek, hogy foglalják bele a testmozgást is. Lehet, hogy nem szellemi célnak tűnik, de a test erősítésével a lélek is megerősödik.
Kevin Vost katolikus író nemrégiben írt egy könyvet You Are That Temple (Te vagy az a templom) címmel arról, hogy a lelkierő és a testi egészség hogyan kapcsolódik egymáshoz. Aquinói Szent Tamást idézte, aki azt mondja: „Az erény, amennyiben a lélek megfelelő hajlama, olyan, mint az egészség és a szépség, amelyek a test megfelelő hajlamai”. Ez azt jelenti, hogyha a jóra való szokást akarjuk elsajátítani, akkor ezt hasonló módon tesszük, mint ahogyan testünket gyakorlatokkal edzhetjük.
Amikor elkezdtem a hosszútávfutást, minden másodperc kínzásnak érződött. Fájt a térdem és az egész lábam. Valójában az egész testem fájt. Nem kaptam levegőt. Kellemetlen élmény volt.
De kitartottam, és néhány hónap múlva a testem alkalmazkodni kezdett.
Hirtelen várni kezdtem a futásokat. Kikapcsolódásnak éreztem. Azokon a napokon, amikor esett vagy túl hideg volt, hogy kimenjek futni, kimondottan csalódott voltam. Mi változott? Nos a futásból számomra hobbi lett. Többé nem szenvedésnek éltem meg, sokkal inkább örömnek. És ez így van a mai napig.
Ebből a tapasztalatból azt is megtanultam, hogyan lehet előre haladni a lelki életben. Szerény, de világos célokat kellett kitűznöm, és ki kellett tartanom azokban. Eleinte, ahogy futás, úgy ez is egy kellemetlen folyamat. Úgy érfezzük, minden harcol bennünk egy új szokás kifejlesztése ellen,
egyszerűen azért, mert nem vagyunk hozzászokva.
A küzdelem valódi, de csak átmeneti. A trükk az, hogy kitartasz, amíg el nem érsz oda, ahol már élvezed.
Gyakran azonban elfáradok, és túl hamar feladom. Ez egy másik terület, ahol a testmozgás hasznos. Nemcsak arra ad mintát, hogyan fegyelmezzük magunkat lelkileg, hanem kifejleszti a lelkierőt is, amely rendkívül hasznos ehhez a fegyelemhez.
Ha őszinték vagyunk, ugyanolyan tétovázást észlelhetünk magunkban, amikor a lelki életben való előrehaladásról van szó. Vannak napok, amikor ki akarjuk hagyni az edzést. Vannak napok, amikor fel akarjuk adni. Ilyenkor nagyon hasznos a lelkierő. Átvisz az első kényelmetlen hónapokon, amíg az új szokás már könnyebbé válik.
Forrás: Aleteia
Fordította: Szilágyi Anna
hirdetés
