Mindannyian átélünk olyan időszakokat, amikor bajt baj követ, amikor nem találunk fogódzót, lelket frissítő eseményeket, átéléseket. Amikor csak a kopár és lélekölő pusztaság vesz körül, és nem látjuk a kiutat. Azonban ilyenkor is szólni akar hozzánk Isten! Íme 3 dolog, amit fontos tudnod, ha ilyen időszakban vagy – az Igeidők Magazin cikke alapján.
Talán úgy érzékeled saját életedet jelenleg, mintha a pusztában lennél. Mintha sivatag venne körül. És ennek a pusztának az ereje kiéget téged. Mert nemcsak a táj kietlen, nemcsak kopárság vesz körül, de reményt sem látsz arra, hogy valami felfrissítsen.
Sok jele lehet ennek. Például az, hogy nem tudsz örülni dolgoknak. Nem képesek benned az apró események – talán még a jelentős pozitív történések sem – örömet kiváltani. Ritkán mosolyogsz, és már nagyon régen nevettél. De sírni sem tudsz úgy, mint korábban, amikor egy megható történetet hallottál vagy romantikus filmet néztél meg a kedveseddel.
Ha hasonló jeleket látsz magadon (vagy látnak rajtad mások), akkor nagy valószínűséggel te most a pusztában vagy. Az anyagi, egzisztenciális, fizikai-egészségi, érzelmi vagy lelki pusztában.
Ha így van, figyelj jól: ma ebben a helyzetedben szeretne megszólítani az Úr. És érdemes őrá figyelni, mert
ő ért a pusztához, a pusztaságban történő túléléshez – sőt, a sivatagban megtapasztalható felvirágzáshoz!
Hogyan viszonyuljunk ahhoz, ha azt tapasztaljuk, hogy az Úr bennünket is kivitt a pusztába?
Isten minden gyermekét kiviszi a pusztába egy időre
Mindannyian átélünk olyan időszakokat, amikor bajt baj követ, amikor nem találunk fogódzót, lelket frissítő eseményeket, átéléseket. Amikor csak a kopár és lélekölő pusztaság vesz körül, és nem látjuk a kiutat. És kezdünk kiszáradni. Kezdünk érzelmileg kiégni. Ilyenkor mi is úgy kiáltunk, mint Jóel próféta: „Hozzád kiáltok, Uram, mert tűz égette ki a puszta legelőit, és láng perzselte fel a mező minden fáját.” (Jóel 1,19)
Az ilyen átélés közvetlen kiváltója lehet többek között a munkahelyünk elveszítése, a nehéz anyagi állapot, a megromlott emberi kapcsolatok, a súlyos egészségügyi problémák, a családi bajok, a magányosság: az egyedülállói lét, amikor valaki még nem találta meg a társát, vagy éppen az özvegyi lét, amikor már valaki elveszítette azt.
A pusztában így nagy veszély van arra nézve, hogy nekiengedjük magunkat a búsulásnak és a depressziónak. „Zokogva siratom a hegyeket, gyászolom a puszta legelőit, mert kiégtek, ember sem jár arra, és nem hallik a nyájak bégetése. Az ég madarai és az állatok is elbujdostak, elköltöztek” – írja Jeremiás próféta (9,10).
A legrosszabb sokszor éppen az az egészben, hogy azt hisszük: ez csak velünk történik. Mi vagyunk a legszerencsétlenebbek a családban, a gyülekezetben, a városban.
Szeretnélek abban megerősíteni, hogy
Isten mindannyiunkat kivisz a pusztába.
És bár ennek sokféle oka van, de az Atya mindenképpen jól tudja használni életünkben ezt az átélést.
A pusztaélmény célja a felkészülés, hogy Isten kezében áldott eszköz lehess
A Szentírás elmondja nekünk, hogy ha Isten népébe tartozunk, akkor ő nem azért enged – vagy éppen vezet, küld – bennünket a pusztába, mert a romlásunkat akarná. Éppen ellenkezőleg: áldást készít számunkra, és használni is szeretne minket az ő céljaira, és arra kíván felkészíteni bennünket. Az ő eszközévé akar tenni, és ennek a folyamatnak a terepe a pusztában van, nem Kánaánban! Így olvassuk ezt az Újszövetségben: „mert akit szeret az Úr, azt megfenyíti, és megostoroz mindenkit, akit fiává fogad.” (Zsidók 12,6)
Gondolj csak Izrael pusztai vándorlására (40 év), Mózes szintén 40 évnyi pusztai tartózkodására, Jézus Krisztus 40 napos pusztai böjtjére, vagy Saul (a későbbi Pál apostol) megtérése utáni „eltűnésére” Szíria pusztájában. Mindegyikük életében szükséges volt a puszta, a sivatag – annak érdekében, hogy valami hatalmas feladatra váljanak alkalmassá Isten kezében.
A pusztai tartózkodás – ha rendkívül hosszúnak tűnik is – ideiglenes
Azaz ne félj: kivezet onnan téged is az Úr! Mivel a pusztai lét a felkészülést célozta meg, ezért nem tartott örökké eddig senki életében sem. A tiédben sem fog! Ráadásul addig sem vagy magadra hagyva, még ha úgy is tűnik. A Teremtő mondja: „Én gondoskodtam rólad a pusztában, a kiszikkadt földön.” (Hóseás 13,5)
Fontos erre gondolni, mert az egyik legnagyobb nehézségünk a pusztai tartózkodás során, hogy arra gondolunk: „Itt senkire sem számíthatok, ráadásul innen nincsen kiút. Nekünk végünk, itt fogunk elpusztulni. Isten elvetett engem, minket. Már nem szeret bennünket.”
Amint végbemegy a felkészülésed, Urad kihoz a pusztából. Akkor az olyan élmény lesz számodra, mint amikor kivirágzik a puszta. Amikor pezsegni kezd a sivatag. „Örülni fog a puszta és a szomjú föld, vigad a pusztaság, és kivirágzik rajta a nárcisz.” (Ézsaiás 35,1)
Dr. Steiner József lelkész, teológiai tanár
A teljes cikk az Igeidők Magazinban olvasható.
hirdetés
