Papp Miklós görögkatolikus pap és családapa ezúttal azokról az emberekről ír lelkiségi írásában, akikre érdemes felnéznünk, mert a boldog élet jelképei: a legerkölcsösebb emberek. Írásához természetesen Tolsztoj is “társul”.
„A legtehetségesebbek kiválása az élet köznapi gyakorlatából végzetes hatású. Saint-Simon felteszi a kérdést: mi volna, ha a háromezer legkiválóbb tudóst elpusztítanánk? Azt gondolja, mindennek vége lenne. Szerintem nem. Az erkölcsileg legkülönb emberek kiirtása veszedelmesebb lenne. Márpedig korunkban ez történik.”
Tolsztoj, Napló 218.
Hatalmas hírnevük és a közfelfogásban hatalmas értékük van a tudósoknak, ám Tolsztoj még náluk is nagyobbra értékeli az erkölcsileg legkiválóbb emberek értékét. Mind a közmegbecsülés, mind a média, mind az állam, de még a mi saját belső gondolkodásunk is igen nagyra értékeli a legkiválóbb tudósokat – és valljuk be, sokszor elsikkad az erkölcsileg legkiválóbbak elismerése, a külső társadalomban is, és saját magunkban is.
Miért annyira fontosak ők? Ha az evolúciót az intelligens Isten találta ki, akkor érdemes az egyik törvényszerűségét megfontolni: az élet mindig úgy halad előbbre, hogy egy-egy egyed előbbre lép, jobban alkalmazkodik, életrevalóbb. Az ő egyedi génjei drágábbak lesznek, mint a tömeg átlagos génkészlete.
Ők nyitnak meg egy pályát az életnek, hogy merre van előbbre, merre van túlélés, jobb élet.
Mindez az emberséges életre is tud igaz lenni. Az erkölcsileg legkiválóbbak lépnek előbbre, mutatják, merre van az emberségesebb és így boldogabb élet. Minden történelmi korban van állandóság és változás is: az erkölcsileg legkiválóbbak mutatják, hogy mit kell makacsul őrizni, mi ad minden történelmi korban stabilitást, és mutatják a változás, a fejlődés, a jobb út alternatíváját is. Szomjazzuk a zavaros időkben az ilyen világítóoszlopok megnyilvánulását és felmutatását.
Tolsztoj nagyon felértékeli az erkölcsileg legkiválóbbakat, a tudósoknál is nagyobbra. Milyen jó lenne, ha ők is tudnák önmagukat értékelni! Ha nem tartanák erkölcsüket, hitüket, becsületüket, gerincüket, tisztaságukat, szüzességüket semminek. Nem beképzeltség ez, hanem Isten kegyelmének a tisztelete: ha Isten ezeket műveli bennem, azt ne tartsam semminek. Klaus Demmer, morálteológus így bíztat: tudni kell egészségesebbnek lenni a kritizálóknál, bántóknál, lehúzóknál. Nem gőgösen és lenézően, hanem az igazságot és Isten kegyelmét tisztelve bennem. Ez egy szelíd erő, nyugodt gerinctartás, teremtő öntudat. S persze abban is érdemes megerősödni, hogy nem a létszám számít, hogy kevesen vannak. Ahogy az evolúciós változás elég egy-egy egyedben, s majd az terjed el, úgy az erkölcsi többletet képviselőknek sem kell elkeseredni, ha kevesen vannak. Csak legyenek minőségiek, szentek, vonzóak!
Persze tudni kellene észre venni a környezetünkben az ilyen erkölcsi kiválóságokat. A média és a közértékelés tolja a képünkbe a sokszor erkölcsi nullákat, s szemünk alig veszi észre a nagyon korrekt munkatársakat, a példaértékű házasokat, az igazán szerelmesen hívő keresztényeket, a keresztet erkölcsösen viselőket. Tolsztojhoz csatlakozva mondhatjuk: nemcsak a társadalomra nézve veszélyes az erkölcsileg legkiválóbbak semmibe vétele, hanem az én egyéni életutam számára is. Ha a saját életvezetésem szempontjából nem veszem figyelembe az erkölcsileg legkiválóbbakat, mennyi időnek kell eltelni, mennyi sansz úszhat el, mennyi jó döntésről maradhatok le, s mennyi mocskon kell átjutnom, mire rájövök, hogy az általuk megnyitott ösvényen van előbbre nekem is.
Hogy kár volt semmibe vennem őket. Az okos előre okos.
Papp Miklós
hirdetés
