Ki lesz az, aki változást hoz? Ki lesz az, aki mer lépni? Kire várjak? Vagy inkább Isten gondviselésére bízva magam, merjek az ismeretlenbe lépni és forradalmat csinálni? Gondolatok az elhívásunk és nemzeti ünnepünk kapcsán.
A napokban Révész Dániel Küldj el engem! című számát hallgatva több gondolat is megfogalmazódott bennem. Az énekes a dalszövegben sok kérdést tesz fel arra vonatkozóan, hogy ki lesz az, aki változást hoz. „Ki lesz az, aki fénylik a sötétben? Ki lesz az, aki nem alszik el? Ki lesz az, aki indul, ha nehéz is?” Van, mikor bennünk is hasonló kérdések forognak; mikor lesz már változás? Miért nem tesz másvalaki a változásért? A többi ember alszik? Nem veszik észre a problémákat? Mérgelődünk és bosszankodunk, elégedetlenek vagyunk a helyzetünkkel, talán haragszunk valakire, vagy csalódottak vagyunk.
Tegnap, nemzeti ünnepünkön az 1956. október 23-i eseményekre emlékeztünk, melynek üzenete világos: ’56 hősei nem tudtak volna lakásukban maradva forradalmat csinálni, vagy pusztán péntek esti sörözések filozófiai eszmefuttatásaival változást elérni. A szavak, a gondolkodás mellett szükség van a tettekre is. „Ne szeressünk se szóval, se nyelvvel, hanem tettel és igazsággal.” (1 Jn 3,18)
De mégis, „ki lesz az, aki szenvedne másokért? Ki lesz az, aki Istenre figyel?” – folytatja dalában a felsorolást Révész Dániel.
Forradalmat bárki csinálhat, de nem mindenki fog.
Sőt, sokan vannak a tétlenek vagy azok, akik félelemben vagy bűnben élnek. Ha szeretnék valamilyen területen változást elérni, akkor nem várhatok másokra, mondván, majd ők… Én is csinálhatok forradalmat, hozhatok forradalmi változásokat. És most a forradalom szó alatt ne a fegyveres összetűzésre gondoljunk, hanem egy olyan lépésre, amellyel változást tudok elérni egy egyébként reménytelennek tűnő helyzetben. Például a közeli vagy távoli családomban, ha felvállalom egy régóta elhúzódó nehézség megoldását. Vagy talán már az is közelebb vihet a célhoz, ha felszínre hozom a problémát. Lehet, hogy a munkahelyemen rossz a hangulat a munkatársak között, és szükség van a változásra, az egyenes, őszinte beszédre, vagy, hogy legyen valaki, aki jelzi a problémákat. Lehet, hogy régóta tart a sértettségem egy embertársam felé, és egy tisztázó beszélgetés segítene a megbocsátásban. Lehet, hogy keresztény közösségemben kevés az aktív tag, a tenni akaró, nincs, aki magára vállalná a szervezési- és vezetői feladatokat. Lehet, hogy bátrabban kéne hirdetnem az Evangéliumot a nem hívő ismerőseim között, hiszen nem várhatok arra, hogy majd más megteszi ezt helyettem – talán az Isten felé vezető útjuk rajtam keresztül vezet. Lehet, hogy társadalmi szintű nehézségekbe ütközök, és a változás elérésére az egyetlen eszközt a békés tüntetésben látom. Fel merem vállalni a „forradalmár” szerepét? A kezdeményezést? A tenni akarást – nem csak az ötletelést?
A 777 csapatában gyakran elhangzik a buzdítás, miszerint; ha nem mi, akkor ki? Ha nem most, akkor mikor? A változás tekintetében nem várhatok másokra. Bíztathatom a barátaimat, munkatársaimat, családtagjaimat, de a döntést nekik kell meghozniuk, hogy a béke, a szeretet, az igazságosság jegyében kívánnak-e ők is cselekedni.
A változás útja nem egyenesen ível felfelé; lesznek olyan periódusok, mikor egy-egy forradalmam úgy tűnik, elbukott.
Nem épp ezt gondolták a tanítványok, mikor Jézus meghalt a kereszten? Ha szeretettől vezérelve, Isten akaratát követve cselekszem, nem a bukásé lesz a végszó. Az utolsó szó Jézusé. Ő az, Akiből, mint végtelen forrásból, erőt meríthetek, hogy felismerjem, mi az én részem, amit meg kell tennem, és ezen lépések megtételéhez bátorságot is kapjak. Ha a szeretet vezérel, nem maradok egyedül a forradalmamban, mert mások szívét is át fogja járni az engem belülről emésztő, új életet adó tűz.
„Itt vagyok, Uram, küldj el engem! Hadd halljam szívemben, ha szólsz a Mennyben.
Itt vagyok, Uram, tisztíts engem! Legyen, amit akarsz, tűz bennem!”
Ne feledd, a megosztással evangelizálhatsz!
hirdetés
