Ki lesz az, aki változást hoz? Ki lesz az, aki mer lépni? Kire várjak? Vagy inkább Isten gondviselésére bízva magam, merjek az ismeretlenbe lépni és forradalmat csinálni? Gondolatok az elhívásunk és nemzeti ünnepünk kapcsán.

Ki lesz az, aki változást hoz? Ki lesz az, aki mer lépni? Kire várjak? Vagy inkább Isten gondviselésére bízva magam, merjek az ismeretlenbe lépni és forradalmat csinálni? Gondolatok az elhívásunk és nemzeti ünnepünk kapcsán.
Tüski István 1956. november 4-én reggel Amszterdamba utazott istentisztelet tartására a magyar forradalommal kapcsolatban. Útközben a vonaton értesült az oroszok támadásáról. Ekkor írta ezt az imádságot, ami elhangzott az amszterdami Nieuwe Kerk-ben – írja a Parókia oldala.
Már több mint egymillióan nézték meg azt a kétperces kis filmet, amely nagyszerű módon emlékezik 1956 hőseire: a három éve – azaz a 60. évfordulóra készült – alkotásban a múlt és a jelen bravúros találkozását láthatjuk. Ahol a hősöket nem felejtik, ott mindig lesznek újak!
A mai napon nem csak a magyar nemzet, hanem az egész világ megemlékezik az 1956-os forradalomról és szabadságharcról. Számtalan irodalmi mű született a hősökről, közöttük is az egyik kiemelkedő Márai Sándor Mennyből az angyal című verse.
170 éve a magyar szabadságért ragadtak fegyvert a forradalmárok. Ma a hit forradalmát éljük. Hisszük, hogy a hitünk nem magánügy!
A mai napon az 1848-as forradalom kitörésére emlékezik az ország. Mindenhol műsorokat és beszédeket tartanak, amelyek visszatérő eleme a híres 12 pont egy-egy mondata. Kevésbé ismert tény azonban, hogy két ilyen tizenkettes lista létezett, mert a forradalom hevületében a budapesti káplánok is összeültek, és megfogalmazták a maguk követeléseit.
Mielőtt kattintasz, tippelj, miket tartalmaz a lista!
Hétfőn írtam arról, hogy az Agapé nevű közösség ismét bulit szervez, a tőlük megszokott módon igényes környezetben és közönséggel – de ezúttal szerencsétlenül sikerült időpontválasztással. Az eredeti tervek szerint ugyanis november 4-én, az 1956-os forradalom eltiprásának hatvanadik évfordulóján került volna sor a bulira.
Azonban mi sem bizonyítja jobban a szervezők lelkiismeretes voltát, mint az, hogy meghallották a jó szándékú kritikát és változtattak, így november 5-én, szombaton este találkozhatunk a Grand nevű szórakozóhelyen. A 777 tartja magát az ígéretéhez, segítünk hirdetni az új időpontot (most és később is). November 5-én találkozunk! 🙂
Az esemény Fb-oldalát itt találjátok.
Köszönjük, Agapé!
Az elmúlt időszakban a budapesti keresztény fiatalok egész széles körében lett népszerű és divatos az Agapé által rendezett bulikra járni. Ezek jól szervezett, remek hangulatú, igényes programok, amelyeken deklarált cél a kulturált szórakozás biztosítása, ezzel párhuzamosan pedig „egy már kialakult értékközösség növelése, egyben tartása”.