Végtelennek tűnő teendőlista, szétaprózódás, rohanás, folyamatos fáradtság. Tünetek, amelyek egyre elterjedtebbek, és azt mutatják: emberi erőből próbálunk mindent kézben tartani. Pedig van Istenünk, aki képes felfrissíteni, megújítani az erőnket és szabaddá tenni a terhek nyomása alól. De ahhoz, hogy változás jöjjön, oda is kell mennünk Hozzá!
Még ki sem keltél az ágyból, de az agyad már sebesen száguld, hogy mennyi elintézendő feladat vár rád ma is. A teendők listája egyre csak nő, hiába próbálod utolérni magad. Elmész valahova, de azt veszed észre, hogy igazán jelen sem tudsz lenni, mert a gondolataid már a következő programnál járnak. Nyomaszt ez a szétforgácsolódás, mintha sehol nem tudnál teljes lényeddel jelen lenni, annyifelé kéne szakadni. Az ima pedig csak egy sokadik pont a listán: tudod, mekkora szükséged lenne rá, de nem biztos, hogy este lesz rá időd/vagy ha sikerül is eljutni oda, simán belealszol. Aztán kezdődik mindez elölről.
Ismerős ez az élethelyzet? Ha igen, megnyugtatlak: nem vagy egyedül. Sőt, ez a szétaprózódás olyannyira elterjedt, hogy szinte alig hallani olyan embert, aki ne küzdene ezzel. Alig vagy soha nincs időnk lassítani, megállni, egy kicsit csak a gondolatainkkal lenni, vagy egy tevékenységet csak azért csinálni, mert élvezzük, nem azért, mert sürgős és fontos.
Sok-sok millió ember próbál ezzel a maga módján megküzdeni, egyre népszerűbbek a pszichológiai oldalak az Instagramon, a rezilienciáról (lelki ellenálló képességről) szóló videók a YouTube-on, telt házasak az előadások a stresszkezelés, az időmenedzsment és kiégés megelőzése/kezelése témákban.
Na de nincs valami, amit elfelejtettünk mi, keresztények? Ja, de.
Mi abban a szerencsés (vagyis inkább áldott) helyzetben vagyunk, hogy ismerhetjük Istent, aki mindenekfelett áll és akinek az ereje végtelen. Sőt, nemcsak hogy végtelen a nála lévő erő, hanem még ad is belőle mindenkinek, aki kéri. Csak valamiért ezt újra és újra elfelejtjük. Igyekszünk kipasszírozni magunkból az utolsó csepp energiát is, és aztán csodálkozunk, hogy miért vagyunk folyamatosan fáradtak. Meg időnként (na jó, gyakran) ingerültek vagyunk azokkal, akiket szeretünk. Meg valamiért úgy érezzük, hogy mindent egyedül kell csinálnunk. Nos, nem kell.
„Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.” (Máté 11:28) A napokban belegondoltam, hogyha ezt Jézus már akkor, kétezer éve kijelentette az embereknek, akkor mennyire hangsúlyozná most, a 21. század embereinek, akik fejvesztve rohangásznak és nem kicsit megterheltek? Ha Jézus ezt mondta, akkor ezt kell tennünk, pont.
Odamenni Hozzá – és Ő megnyugvást ad nekünk.
Mondjuk gyanítom, nem úgy gondolta, hogy két feladat között annyit mondunk neki türelmetlenül, hogy „na Uram, jöhet az erőd”, hanem mondjuk leülünk Vele beszélgetni. Minőségi idő – mennyire jól tudjuk, hogy ez mindenkivel fontos, akit szeretünk, ugyanakkor mennyire nem megy a gyakorlatban! „De kinek van erre ideje?” – kérdezhetnéd. Hadd hozzak ide egy szinte már közhelynek számító, de annál igazabb mondatot: arra van időd, amire szeretnéd, hogy legyen.
Ha nincs erőd, ha megfáradtál és meg vagy terhelve – menj Istenhez! Az a helyzet, hogy tényleg csak az Ő Szentlelke képes feltölteni minket. Egyedül Ő képes megújítani – testileg, mentálisan, érzelmileg, mindenhogy. Egyedül Ő érti meg teljesen, hogy miken megyünk át a napunk, hetünk során.
Lát mindent, ami leterhel, nyomaszt, kimerít. Látja az összes félelmünket, gyengeségünket, próbálkozásunkat, bukásunkat – mert Ő a szívek ismerője.
Olvashatunk bármennyi önsegítő könyvet, növelhetjük a testünk erejét edzéssel, figyelhetünk az alvásra, a vízivásra, a vitaminszedésre – ezek mind jó dolgok –, de csak Ő tud minket igazán megerősíteni. Ráadásul nemcsak erőt ad a hétköznapokhoz, hanem fel is szabadít mindeközben. Az általa adott perspektívából már lehet, hogy nem is lesz olyan fontos ez a sok-sok minden, amit annak hiszünk.
A legjobban mindezt Márta és Mária története foglalja össze, amelyet nem lehet elégszer elolvasni, annyira nekünk szól és annyira aktuális: „Amikor továbbhaladtak, betért egy faluba, ahol egy Márta nevű asszony a házába fogadta. Volt ennek egy Mária nevű testvére, aki leült az Úr lábához, és hallgatta beszédét. Mártát pedig teljesen lefoglalta a sok munka. Ezért odajött, és így szólt: Uram, nem törődsz azzal, hogy a testvérem magamra hagyott a munkában? Mondd hát neki, hogy segítsen! Az Úr azonban így felelt neki: Márta, Márta, sok mindenért aggódsz és nyugtalankodsz, pedig kevésre van szükség, valójában csak egyre. Mária a jó részt választotta, amelyet nem vehetnek el tőle.” (Lukács 10:38-42)
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás