„Úgy vélem, nem túlzok, ha azt mondom, majdnem minden lány álma már gyermekkorától az, hogy egyszer feleség és édesanya legyen. Ezek az álmok Isten akaratából és szeretetéből az én életemben be is teljesedtek. Most szeretnék veletek megosztani öt olyan dolgot, amit azután tanultam meg, hogy a kisgyermekem megszületett.” A TeSó blog cikkét szemlézzük, Balázs Krisztina tollából.
Nem lehet mindenre felkészülni
Bármennyi szakkönyvet olvasol el, bármennyi véleményt hallgatsz meg más anyukáktól, fognak érni kihívások. Úgy érzem, az édesanyák többsége nem szeret vagy nem mer beszélni a nehézségekről. Pedig hatalmas felelősség 0–24-ben gondoskodni egy újszülöttről. Engem az első hónapokban félelem töltött el, hogy nekünk kell őt életben tartani. Aztán megtanultam hinni abban, hogy az az Isten, aki ránk bízott egy életet, ad hozzá kellő erőt és bölcsességet is, hogy felneveljük a gyermekünket, és ez hatalmas terhet vett le rólam. Segített a tudat, hogy ajándékba kaptuk őt egy időre, de Isten tulajdona, és Ő csodásan gondot visel az övéiről. „Mint pásztor, úgy legelteti nyáját, karjára gyűjti a bárányokat, ölébe veszi őket, az anyajuhokat szelíden legelteti.” (Ézs 40,11) Jól esik a lelkemnek belekapaszkodni ebbe az igeversbe.
Sokszor, ha kimerült vagyok, és rám tör a szorongás, nem vágyom másra, mint a Mennyei Édesatyám ölében megpihenni, engedni, hogy szelíden legeltessen, mint a Jó Pásztor, és gondoskodó karjai körüvegyenek.
Az idődet nem te irányítod
Minden végérvényesen megváltozik, és meg kell tanulnod szeretni az újat. Az anyaság ajándék, csodálatos érzés, amit semmire nem cserélnék el. De minden változáshoz idő kell. Pont ezért nem baj, ha az anyaság elején úgy érzed, túl nehéz a feladat, vagy ha kicsit hiányzik a régi életed, a szabadságod.
Nekem nagyon hiányzik még most is az élő közösség. Pici babával nehéz igei alkalmakon részt venni, és ha ez előtte az életed fontos része volt, a hiánya negatív hatással lehet az Istennel való kapcsolatodra. A baba érkezésekor
ezekre kevesebb idő jut, lerövidülnek a csendességek, a hosszas imákat felváltják a rövidebb fohászok. Jó azt tudni, hogy Istenünk előtt a röviden kimondott, őszinte imák is fontosak.
A házasságod megváltozik
A Teremtő terve szerint itt a földön a férj és feleség közti kapcsolatnak kell a legfontosabbnak lennie a családi kapcsolatok között, erre épül majd a gyermekeiddel való kapcsolatod, illetve az összes többi is. Amikor gyermeked születik, szinte minden időd és energiád felemészti a baba gondozása, és a férjeddel töltött minőségi idő háttérbe szorul. Ha viszont nem foglalkozunk a házasságunkkal, felhalmozódnak a nehézségek, a rendezetlen konfliktusok pedig falat húznak a párok tagjai közé. A Sátán szereti kihasználni ezeket az élethelyzeteket, de, mint minden próbatétel, ez is válhat a javadra, ha engeded, hogy Isten formáljon általa.
A gyermek születésével születik egy anya és egy apa is, a házasság így teljesedik be.
Egy hajóban eveztek, közös a cél, közös a boldogság és a nehézség is, ez összekovácsol, megerősíti a kötődést, hogy egymásra támaszkodhattok. Jó azt megtapasztalni, hogy Isten segítőtársat adott melléd a párod személyében. „A hármas fonál nem szakad el egyhamar.” (Prédikátor 4:12)
Ha te most úgy olvasod ezeket a sorokat, hogy még a párválasztás előtt állsz, akkor tudd, nagyon fontos Istentől elkérni a hozzád illő társat. Ha házasságban élsz, akkor pedig meghívni az Urat a házasságotok harmadik és egyben legfontosabb tagjának.
Nem kell mindennek tökéletesnek lennie
Szeretjük megosztani a nagyvilággal azt, ami jól működik. A közösségi oldalak tele vannak tökéletes fotókkal, amelyek azt sugallják, hogy az anyaság csupa rózsaszín buborék. Emiatt viszont érezheted úgy, hogy mindenki más tökéletesen csinálja, csak te nem. A szorongás viszont elrabolja az örömünket, a félelmeink miatt csorbul a bizalmunk Isten iránt. Át kell adnunk Neki minden nehézséget, és megtanulni örülni a mindennapi csodáknak, mert a csodák ott vannak, csak hozzáállás kérdése, hogy meglátjuk-e őket. Fontos, hogy Isten elé tudjuk vinni az érzéseinket, és fontos beszélni ezekről olyan emberekkel, akikben megbízunk.
Felismerni, hogy Isten mennyire türelmes hozzám
Mi emberek nagyon türelmetlenek vagyunk, nagyok az elvárásaink, sürgetjük a dolgokat és idegeskedünk, ha kicsúszik a kezünkből az irányítás. Mi lenne, ha Isten is ilyen lenne velünk?
Belegondoltál már abba, hogy amit te két-három év alatt elvársz a gyermekedtől, arra Isten sokszor évtizedekig vár? Türelmesen várja, hogy „szófogadó légy” és odafordulj Hozzá, Vele oszd meg az örömödet, a bánatodat, a problémáidat, és engedd, hogy Ő irányítsa az életed.
Mert szerető Atyaként a legjobbat akarja neked, pont úgy, ahogyan te a saját gyermekednek.
„Ha tehát ti gonosz létetekre tudtok jó ajándékokat adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább ad jókat a ti Mennyei Atyátok azoknak, akik kérik tőle?” (Máté7,11)
+1. Ő fog engem tanítani
Már most sok mindenre megtanított Isten a kislányunkon keresztül. Látva azt, hogy mennyire szüksége van ránk, érezve, ahogy megnyugszik a karjainkban, ahogy bízik bennünk, szemlélve a kitartását, mikor valami új dolgot tanul, mind arra tanítanak, hogy mi is merjünk ilyen gyermekei lenni Istennek. Ugyanakkor ha a kislányomra nézek, látom a gyermeki ártatlanságot a szemeiben, de tudom, hogy ő sem védett a bűntől, ezért szülőként a legfőbb feladatunk helyes értékrendre nevelni, viselkedésünkkel példát mutatni neki, hittel Istenhez vezetni őt.
Hiszem, hogy a gyermek a látott viselkedésből tanul a legtöbbet.
A mai világunkban nem kevés kihívást okoz a keresztény nevelési elvek megélése, de minden nehézség ellenére a mi feladatunk úgy nevelni a gyermekeinket, hogy megismerjék a Megváltót. Ezt úgy tudjuk a leghitelesebben megtenni, ha Isten vezetése és jelenléte ott van minden cselekedetünkben.
Nem tudom, kedves Olvasó, hogy te hogyan olvasod most ezeket a sorokat. Talán még a párválasztás előtt állsz, vagy a házastársaddal gyermekáldásra vártok, esetleg te is kisgyermekes szülőként keresed a sorok között Isten üzenetét. De azt tudom, hogy egy dologban biztos lehetsz: nem vagy egyedül, Istenhez bármikor oda mehetsz, mert Ő szerető Atyaként meghallgat téged.
Forrás: Balázs Krisztina – TeSó blog
1 Komment
„Úgy vélem, nem túlzok, ha azt mondom, majdnem minden lány álma már gyermekkorától az, hogy egyszer feleség és édesanya legyen.” – De, nagyon is túlzol, a legtöbb értelmes lánynak az az álma, hogy boldog és sikeres élete legyen, nem pedig, hogy gyerekcsináló géppé váljon.