Amikor azt mondom, hogy ez a könyv teljesen megváltoztatta az életemet, nem túlzok. Nehezen indult a kapcsolatunk. Az első beletekintés után hamar letettem és hónapokon keresztül csak pihent a polcomon. Nem a legjobbkor érkezett. Várt rám, míg egy novemberi napon be nem szippantott, majd Edith Eva Eger könyvének lapjain keresztül kézen ragadott és kivezetett a saját koncentrációs táboromból.
Remegő kezével nyúlt a könyv után. Mélyen barázdált arcán megcsillant egy mosoly, szemében hálálkodó tekintet. Sokat vacilláltam, hogy megajándékozzam-e ezzel a művel. Mivel ő volt az egyetlen hajléktalan, akit mindig könyvvel a kezében láttam az Újbuda megállónál, ezért jó ötletnek tűnt. ,,Ez a könyv akkor talál rád, amikor szükséged van rá” – vittem ezt a gondolatot, mely Szabados Ági Nincs időm olvasni kihívás (NIOK) nevű csoportjának videója nyomán maradt bennem. Így választotta most Andrást, a hajléktalant Edith Eva Eger A döntés című könyve. A könyv anno rám is a legjobbkor lelt. Egy esős, hideg, szomorú novemberi délután vettem meg és egy jó ideig ott pihent utána a polcomon. Pihent és várt. Aztán egyszer úgy éreztem, elérkezett az idő! Akkoriban magányos és elhagyatott voltam.
Féltem, nem vagyok elég jó és nem lelem meg a helyemet a világban.
Dicuka ekkor ragadta meg a kezemet, és megmutatta, miként tudok kiszabadulni a saját koncentrációs táboromból. A könyv az írónő megmenekülését mutatja be, és azt, hogyan vált élete küldetésévé mások traumából való kivezetése. Az első harmada a táborban megélt szörnyűségeket mutatja be. A második harmadában a feldolgozásának útját járjuk be, míg a könyv utolsó része a jelenleg is pszichológusként dolgozó hölgy pácienseinek sorsát tárja elénk. Itt megismerhetjük azt, hogyan tud a saját élményei által is kapcsolódni és a lelki traumák feldolgozásában társa lenni a betegeinek. Eközben az olvasót is bevonja a történetbe, és olyan tanácsokkal gazdagít, amelyek a meglévő javaink értékelésére összpontosítja figyelmünket és nem az elvesztett lehetőségekre. Volt egy mondat, amely akkor szerepel a könyvben, amikor Dicuka és nővére, Magda haját leborotválják Auschwitzban. Ekkor Magda ezt kérdezi: ,,hogy nézek ki?” és Dicuka megdicséri a gyönyörű kék szemét, amit eddig a nagy hajától nem láthatott. ,,Van döntési lehetőségünk: dönthetünk úgy, hogy arra figyelünk oda, amit elveszítettünk, vagy pedig arra, amink még megvan.” (71. oldal)
Mivel különösen jó barátságban voltam nagymamámmal, sokszor jutottak eszembe Edith Eva Eger írásai nyomán a vele eltöltött délutánjaink. Az írónő sorai között egy szelíd, féltve óvó nagymamára leltem, aki saját életén keresztül mutatja be a menekülés útját.
Ez a könyv teljesen megváltoztatta az életemet. A szavaival élve az olvasása során ,,magamhoz öleltem a sorsomat”. Soha egy könyvet sem olvastam el négyszer idáig. Mára több mint 80 példányt vettem belőle. Családnak, barátoknak és igen, néha egy-egy idegennek is. A Móricz Zsigmond körtéren lévő könyvesboltban már nem is kérdezik, mit kérek. Csak biccentenek : ,,A Döntés lesz? Hány darab?”
De hol van Isten?
Amikor negyedszer olvastam a művet, akkor kezdődött a szomszédunkban dúló háború. A könyvben a zsidó nő többször is tanúságot tesz hite mellett és egy helyütt írja is: ,,a haláltáborokat nem Isten üzemeltette”, máshol ezt olvashatjuk tőle: „elképzelem Istent, és a képzeletemben olyan, mint egy táncoló gyerek. Élénk, ártatlan és kíváncsi. Nekem is ilyennek kell lennem, ha most közel szeretnék lenni Istenhez. Életben szeretném tartani azt a részemet, amelyik kíváncsiságot érez, amelyik tudni szeretne, egészen a legutolsó pillanatig.”
Talán ez a fajta kíváncsiság az, amit érdemes éltetnünk nekünk is, amikor megterhelt időszakon megyünk keresztül. Miközben írom ezt a könyvajánlót, eszembe jut Viktor Frankl Mégis mondj igent az életre című könyve. A logoterápiát kidolgozó szerzőre Edith is gyakran hivatkozik. Ő mondja, hogy nem csupán azt kell vizsgálnunk, hogy mi mit akarunk az élettől, hanem azt is, hogy az élet mit vár el tőlünk? Kíváncsisággal fürkészni a kihívások közepette is.
Megélni ajándék mivoltunkat az élet örömteli pillanatainak keresésével.
Amikor leszállok a metróról, ezt a kíváncsiságot látom András szemében is, a könyvekbe merülve. Már egy ideje nem találkoztunk, de remélem, neki is segített eme olvasásélmény kiszabadulni a fogságából! Bátorította őt a történet, hogy a legnagyobb nehézségekből is van kiút. ,,Szabadságunk abban rejlik, hogy megtanuljuk magunkhoz ölelni azt, ami történt. A szabadság azt jelenti, hogy minden bátorságunkat összeszedve lebontjuk a börtön falait, egyik téglát a másik után”. A legnagyobb szeretettel ajánlom mindannyiótoknak! Talán annyi megjegyzés, hogy a benne található borzalmak miatt 18, de inkább 22 év fölött jobb olvasni.
Ezt nézd!
A mű elolvasása után mindenkinek ajánlom Csányi Sándor és Tenki Réka darabját. Kétkedéssel telve ültem be a MOM Kultba, hogy ilyen nagyszerű könyvet lehet-e úgy feldolgozni, hogy ne sérüljön a mondanivaló. Azon tűnődtem, hogy az olvasás során megtapasztalt intenzív AHA-élmény szintén érződik-e a darabon. Spoiler nélkül mondhatom, hogy hidegrázós pillanatokban volt részünk. A színházból kifelé menet pedig alig akadt olyan szem, amely nem volt vörös a sírástól. Volt olyan pillanat, amikor több néző zokogását is hallani lehetett. Nagyon szelíden nyúl hozzá a darab a könyvhöz, láthatóan a két színész is teljesen elmerül a történetben.
Fotó: Csányi Sándor Produkció
Nekem néha kicsit sok volt Csányi Sándor bohém játéka, de az ólomsúllyal ránk nehezedő perceket feloldotta. Ez nagyon harmonizál a könyvvel, ahol szintén a legkeményebb és legszörnyűbb pillanatokban váratlanul megjelenik egy motívum, ami oldja a hangulatot. A darabot is mindenképpen ajánlom, azonban kizárólag a könyv elolvasása után.
Farkas Zolek
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás