Túl könnyen ítélkezünk?

Ítélkezem, tehát vagyok? Mintha valahogy így állnánk hozzá a folyamatos ítélkezésünkhöz – emberi mivoltunk szerves részeként. Pedig van más választási lehetőségünk. De ahhoz, hogy változni tudjunk, be kell vonnunk Istent is a folyamatba.

Tegyük fel, hogy tömegközlekedéssel jársz haza a munkából. Hányszor kapod magad azon, hogy elítélsz valakit, csupán a külseje vagy a viselkedése alapján? Holott csupán néhány percre látod – de a skatulyát , amelybe belehelyezted, már le is lakatolod ennyi idő alatt.

Persze az általánosítás és az emberek, jelenségek kategóriákba sorolása természetes emberi reakció. Ha ez nem lenne, az agyunk nem tudna mit kezdeni az ezernyi különféle ingerrel. De a gondolat, hogy „mennyivel jobb ember vagyok nála”, már más tészta. Főleg, ha ez részben a keresztény identitásunkból ered. Tudjátok, mire gondolok. „Én minden vasárnap ott vagyok a misén, persze, hogy jó ember vagyok.” Vagy: „Az én bűneim kisebbek, és Isten már úgyis megbocsátott. Szegény szerencsétlen ember meg a sötétség és bűn rabja.” Egy másik: „Én a családomért élek, bezzeg ez a fiatal mennyire önző”. És még sorolhatnánk. Persze, ezek sokszor nem ennyire élesen megfogalmazott gondolatok, inkább csak benyomások, érzések.

Gyakran ítélkezünk nemcsak idegenek, hanem ismerősök, sőt akár a barátaink, családtagjaink felett.

Pont az ilyen hozzáállás miatt volt Jézus kemény a farizeusokkal. „Jaj nektek, írástudók és farizeusok, ti képmutatók! Bezárjátok a mennyek országát az emberek előtt. Magatok nem mentek be, s akik be szeretnének jutni, azokat meg nem engeditek be.” (Mt. 23:13)

hirdetés

Valóban nehéz elismerni, hogy nem vagyunk jobbak, mint aki felett épp ítéletet mondunk. Egyedül Isten jó, senki más. Egyedül Ő lát bele a szívekbe, mi csak a jéghegy csúcsát látjuk, és ez alapján alkotunk ilyen vagy olyan véleményt.

Ahhoz, hogy az ítélkezést abbahagyjuk, úgy látom,

az egyedüli út, ha megkérjük Istent, hogy formája át, tisztítsa meg a szívünket.

Kérjük, hogy újra és újra mutassa meg, hogy mi miben vétkeztünk, hogy azokat meg tudjuk bánni. Adjuk oda neki a szívünk keménységeit, hogy azokat Ő lágyítsa meg. Lássuk az embereket az Ő szemével, álljunk hozzájuk az Ő irgalmával! Mennyivel könnyebbek lennénk, ha harag helyett szeretet, ítélet helyett könyörület lenne a szívünkben!

Egy ige sokat segíthet, ha megint a régi szokásunkon kapjuk magunkat: „Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek! Mert amilyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek; és amilyen mértékkel mértek, nektek is olyannal mérnek.” (Mt. 7:1-2) És egy gyakorlati tanács: ha nem értünk egyet valakivel, vagy nem szimpatikus valakinek a viselkedése, akkor ítélet helyett áldjuk meg! És adjunk hálát, hogy „Isten nem azért küldte el a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön a világ általa” (Jn. 3:17). 

hirdetés