Blog, Harmati Dóra

,,Hamarosan nem alszotok” – avagy a friss szülők ijesztgetéséről

Az illúziók kergetése senkinek nem tesz jót, de vajon mennyire hasznos, ha halálra rémisztjük az első gyermeküket váró párokat? 

Első kisbabánkat várjuk. Rózsaszín ködös, fizikai nehézségekkel kísért időszak ez, izgalmas és pozitív. Nem? 

Természetesen én is sokat ábrándozom arról, milyen lesz családdá válni. Hogyan fog a kislányunk ragaszkodni a férjemhez, milyen cuki dolgokat fog csinálni, mondani stb. Mindezek mellett pedig mintha egy csatába készülő harcos lennék. A „nemalvás” réme lebeg a fejem fölött, és úgy összességében minden, amit kisgyerekes vagy már felnőtt gyerekeket nevelő ismerősök, barátok, rokonok mondanak. 

Mintha társadalmilag elvárt lenne minden gyermekes családtól, hogy szinte kárörvendve köszöntsék a csapatban az első babájukat várókat. Mosoly, kacsintás, a szemöldök huncut ráncolása: „Na, majd meglátjátok ti is!” 

Erre kétféleképpen lehet reagálni: tagadásba merülni vagy megrémülni.

Én valahová a kettő közé helyezném el magamat. Tisztában vagyok vele, hogy ilyen szintű nehézséget még nem éltem át. Ha belegondolok, hogy az első fél év a kutyánk életében milyen nehéz volt, akkor nincsenek illúzióim, hogy egy gyerekkel könnyebb lenne. Ráadásul egy másfél éves kutya szinte felnőttnek számít, de egy másfél éves gyerek…? Össze sem lehet hasonlítani. 

Adott tehát egy kiszámíthatatlan jövő, kevés alvás és sok aggodalom, ami már nem fog megszűnni életem végéig. A lelkem mélyén azonban reménykedem: talán ő nyugodt baba lesz. Talán nem lesz hasfájós, talán pont ő lesz az a tipikus angyali gyermek, aki rendesen alszik, eszik, fejlődik, nem lesz refluxos, vagy ki tudja, milyen, számomra még ismeretlen nehézségektől fog megkímélni. Talán…

Az ijesztgetéssel kapcsolatban vegyes érzéseim vannak. Egyrészt örülök neki, hogy nem hagynak illúziókat kergetni.

Örülök, hogy ennyi ember van a környezetemben, aki meg fogja érteni, hogy min megyek keresztül, és akik már most felkészítenek a legrosszabbra.

Vajon hányan vágnak bele úgy a gyermekvállalásba, hogy azt hiszik, nem is lesz az olyan nehéz, vagy nem jár kőkemény lemondásokkal? Sokkal rosszabb naivan megérkezni ebbe a kalandba, ebben biztos vagyok.

Mint mindig, szerintem itt is az egyensúly a lényeg: őszinteség jóról és rosszról egyaránt. Megosztani a tapasztalatokat – ha kéri a pár – és úgy állni hozzájuk, ahogyan mi is szerettük volna annak idején. Ha őszintén törődünk azzal a kicsi családdal, akkor támogató szeretettel vesszük körbe őket, hiszen a kapcsolatuk szempontjából is egy igen kritikus időszakhoz érkeztek. 

Fontos a lelkület, amivel megosztjuk a tanácsokat. Tényleg csak kárörvendek és a saját keserűségemet, fáradtságomat öntöm rá a másikra, vagy fel akarom készíteni a valóságra? Egyáltalán nem mindegy, melyiket választjuk. 

A hozzám hasonló helyzetben lévő friss szülőknek pedig azt tudom javasolni, hogy ne hallgassatok mindenkire! Válasszatok ki olyan embereket, akiknek tényleg adtok a tanácsaira, és őket kérdezzétek, ha kétségeitek vannak. Ha mindenki véleményéhez megpróbálnátok igazodni, abba beleőrülnétek. Nem lehet – és nem is kell – mindenkinek megfelelni. Hogy mennyire lesz nehéz, az pedig majd akkor fog kiderülni, ha benne lesztek a sűrűjében. (A tanácsokat osztogatók pedig majd jöhetnek bébiszitterkedni.)

Borítókép: Oksix | Dreamstime.com
hirdetés

1 Komment

  • Válasz FG 2022. 04. 27. 11:06

    Nagyon fontos téma! A “kedvencem” a “kis gyerek, kis gond, nagy gyerek, nagy gond” ijesztegetés. Hányszor megkaptuk mi is, empátia helyett! És mekkora butaság! Lassan felnő a három gyermekünk és bizton állíthatom, hogy egyre könnyebb lesz! Kitartás és bátorság, a gyereknevelés gyönyörű és izgalmas kaland!