Nagypéntek jó példája annak, hogy ha Jézussal szeretnénk lenni a dicsőségben, akkor a kereszthordozásban is részt kell, hogy vegyünk. Huszák Zsolt atya mai gondolataiban erre is felhívja a figyelmünket!
Jézust nem csak Júdás árulta el. Péter is megtagadta. Azok, akiket szeretett. Ezután meghurcolják, vallatják, gyalázzák. Végül halálra ítélik. Keresztre feszítik. Azért hal meg, hogy megszabadítson minden embert, még azokat is, akik keresztülszúrták.
Vajon én képes vagyok-e arra, hogy ne a saját fejem után menjek hasznot remélve, mint Júdás? Látom-e a világ kívánságainak harminc ezüstjétől az Urat? Vajon én hányszor tagadom meg Őt, ahogy Péter, akinek fel sem tűnt, hogy megtagadja, csak akkor ébredt rá, hogy ezt Jézus előre tudta, amikor megszólalt a kakas? Nekem feltűnik-e, amikor eltévedek az élet útján és nem Őt keresem? Újra felvetődik az örök kérdés: mennyire hiszek Istennek? Hiszek-e, bízom-e az Ő végérvényes, önátadó szeretetében? A gonosz ebben akar bennünket, embereket a kezdetektől fogva, újra és újra megingatni! Mondhatnánk azt is, hogy ez az őskísértés, mely azóta is minden kísértés alapja: Isten nem szeret, nem törődik veled, sőt, irigy rád és megvet téged, a bukásaidat kémleli, és büntet is. Azért követünk el bűnöket, azért térünk le és/vagy tartjuk távol magunkat az Isten által kijelölt úttól, mert nem hiszünk Benne, nem hiszünk Neki. Inkább hiszünk a lázítónak, a csábítónak, és persze saját magunknak, hiszen a kísértésből csak az én beleegyezésemmel lesz bűn! Júdás és Péter között az egyik alapvető különbség az volt, hogy bár mindketten megtagadták, elárulták Mesterüket, kettőjük közül csak Péter hitt és bízott Isten irgalmas szeretetében. A folytatást ismerjük, tudjuk nagyon jól, hogy ez a bizalom hová vezetett Péter életében: őszinte bűnbánatot tartott, elfogadta a Krisztustól kapott küldetést, melyet bátran és önfeláldozóan teljesített, és végül az ő hajója is célba ért. Júdást pedig a bizalmatlansága és hitetlensége végül kétségbeesésbe és öngyilkosságba sodorta.
Jézus sosem árult zsákbamacskát, sosem titkolta, hogy Ő egy szűk ösvényt kínál az Isten országa felé, mely áldozatokat és teljes önátadást kér tőlünk, mégpedig szeretetből.
Sok örömet és boldogságot kínál Jézus már ebben a földi életben, de ezen az úton megismerjük a megpróbáltatások és üldöztetések töviseit is. Küldetésünk, hogy örömben és bánatban egyaránt az Ő szavainak tanúivá váljunk! Jézus mondja: „Aki nem veszi vállára a keresztjét, s nem követ, nem méltó hozzám.” (Mt 10,38) „Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét és kövessen.” (Mt 16,24). Ez pedig ma – enyhén szólva – nem divat. Elég ma bekapcsolni a tévét vagy kimenni az utcára, és az ember a bűnök tengerét látja. De nemcsak a bűnöket, hanem a csábítást, a kívánságot, aminek egy célja van, hogy hazug ígéretekkel a pusztulásba taszítson minket. Jézus azt mondta, legyünk mindig éberek, mert nem tudjuk, mikor jön el az ítélet. Úgy jön el mint éjjel a tolvaj. Péter apostol is arra figyelmeztet, hogy „Józanok legyetek és vigyázzatok. Ellenségetek, a sátán, ordító oroszlán módjára ott kószál mindenütt, és keresi, kit nyeljen el.” (1Pét 5,8).
A gonosz taktikája: elhiteti veled, hogy szabad vagy: tégy, amit akarsz; közben pedig egyre jobban megkötöz: „szabad” rabszolgává tesz. Az életedből pont az életet veszi el!
A sátán szereti összekeverni a fogalmakat, vagy nagyon hasonló fogalmakat használ, melyek bizony jelentésükben nagyon távol állnak egymástól; például: szabadság-szabadosság; szolgálat-rabszolgaság; fejlődés-lázadás, stb.
Itt szeretnék megemlíteni egy számomra is nagyon tanulságos példázatot: „Az emberek haladtak előre földi életük útján a mennyei haza felé. Mindenki a vállán hordozta a saját keresztjét. Útközben, időnkét megjelent a kísértés egy farönk formájában, melyen volt egy fűrész. Időről időre ott volt a csábítás, hogy a fűrész segítségével levágjanak egy-egy darabot az emberek a keresztjeikből, s ettől azt remélték, hogy könnyebbé válik majd a további hordozásuk. Igen ám, csak egyszer mindannyian elérkeztek ahhoz a szakadékhoz, mely a földi lét és a mennyország között húzódott. Az emberek ledöntötték keresztjeiket, és egyszerűen átsétáltak a túlsó partra. De csak azok tudták ezt megtenni, akik útközben nem engedtek a kísértésnek. Akik igyekeztek újra és újra megrövidíteni a vállaikra nehezedő keresztjeiket, sajnos az út végére túl röviddé váltak ezek a keresztek, s nem értek át a másik oldalra. Így a kereszt is, és ők maguk is a szakadékba zuhantak.” Szerintem nem nagyon kell magyarázni az előbbiek értelmét. Kiegészítő gondolatként még azt a tényt is hozzátenném, hogy minden úton, Isten útján is, és a sokszor könnyebbnek tűnő, Istentől távol lévő úton is vannak keresztek. Csak hogy az egyik úton lévők előrevisznek és célba juttatnak, a másik úton lévők kisemmiznek, megnyomorítanak, amit sokszor észre sem veszünk.
Vállalni kell tehát a küzdelmet, a valódi szeretet-áldozatokat! A kereszt nem mindig valami nagy dolgot jelent, de pont ezeket a kicsinek tűnő, de mégis óriási jelentőségű dolgokat nem vállaljuk, pedig ez lenne a lényeg! Ide hozhatnám példaképpen azoknak a gondolatoknak egy részét is, melyek a tegnapi elmélkedésemben szerepeltek, melyeket a mai társadalom mintha tűzzel-vassal próbálna irtogatni a lelkünkből: a nehézségek ellenére is bízni Istenben és egymásban, őszinteség, önnevelés, bűnbánat, a lelki élet ápolása, az imádság, az önzetlenség, figyelmesség, az ítélkező, megszóló, pletykáló nyelv megfékezése, az irigységből, féltékenységből fakadó tettek kerülése, az összetartás, az összetartozás erősítése, a hűség, a másik bátorítása, vigasztalása, elfogadása, megértése, becsületesség, tisztesség és sorolhatnánk tovább.
Tudom, erre sokszor, sokan – néha én magam is – azt mondjuk, hogy lehetetlen dolgok, főleg bizonyos szituációkban. De ahogy Jézus is mondta: „Aki azonban mindvégig kitart, az üdvözül.” (Mt 10,22). Nem az eredményekben (a látszatban), hanem Krisztus ígéreteiben kell hinni és bízni! Jézus tetteinek, példaadásának nemcsak szemlélőivé, hanem cselekvőivé is kell lennünk! Ne legyünk a körülmények rabjai (ez ismét kísértés!), magunk alakítjuk az életünket! Ha Jézussal tartunk, Ő meg is adja nekünk azt a szabadságot, hogy az Ő útjait elfogadjuk és azokon járjunk! A szeretet érzelem is, de alapvetően mindig egy tudatos (akarati) döntésnek kell lennie Isten és az embertárs felé is, hiszen csak így fogom tudni a szeretetben azt az utat járni, amely Isten előtt is kedves.
Minden szeretet akkor kezdődik, amikor nehézzé kezd válni, és minden jónak csak akkor lesz értéke, ha állandóvá válik, függetlenül a körülményektől.
A Szentírásból tudjuk, hogy Jézus példát ad. Elénk jön. Ő szeretett előbb. Kiválasztott minket, és arra rendelt, hogy gyümölcsöt teremjünk, mégpedig maradandó gyümölcsöt. Emberi alakot öltött és a világba jött. Azért jött el így, hogy emberként érintse meg az embereket: megdöbbentse őket, és így visszatérhessünk a boldogság útjára. Ez csak a nagypénteki események által történhetett meg. Felveszi a keresztet. Talán sokan látták a Passió című filmet, ami a nagypéntekről szól. Emberi ésszel ki nem meríthető az a sok szenvedés, amit Jézus elvisel. Bántották, de Ő senkit sem bántott. Már közben megbocsátott. Ezt mondta: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!” (Lk 23,34).
A zsidó templomban a Szentek szentje legbelül volt. Egy vastag kárpitfüggöny választotta el a többi résztől, belátni sem lehetett oda. Itt őrizték a frigyládát. Úgy tartották, hogy ott van jelen az élő Isten népe körében. A főpap egy évben egyszer mehetett be oda úgy, hogy közben a nép is és ő is bűnbocsánatért könyörög. Ekkor szabadott egyszer kimondania Jahve nevét, és közben reménykedett, hogy nem éri Isten haragja a bűnök miatt és így nem hal meg – az egyébként jogos – isteni büntetéstől.
Amikor Jézus meghalt a kereszten és kilehelte lelkét, nemcsak sötétség lett és földrengés, hanem a templom kárpitfüggönye felülről az aljáig kettéhasadt. Ez azt jelenti, hogy az emberek a bűnök miatt el voltak választva Istentől, de mostantól mindenki odamehet az Úr elé, mert Jézus kereszthalálával megfizette a bűnök árát és eltörölte az akadályokat Isten és ember között!
Fel kell tenned magadnak a kérdést: személyesen neked mit jelent Krisztus érted hozott keresztáldozata? Érdekel-e egyáltalán, hogy miért és mit tett érted és az egész emberiségért? Te magad mit teszel azért, hogy életed egyre inkább összeforrjon az övével?
Ha Vele akarok lenni a dicsőségben, részt kell vállalnom a kereszthordozásban is.
Mindenkinek a saját keresztje a legsúlyosabb, de az Úréhoz képest kicsi és könnyű. Sőt, ha szeretettel hordozom, az Ő terhe, az Ő követése számomra „édes és könnyű”, ahogyan azt előre megmondta.
Karl Rahner mondta: „Hogyha kereszted nem nehezedne rám is, nem lehetnék a tanítványod; ha nem részesülnék szenvedésedben, arra kellene következtetnem, hogy lelked és életed törvénye hiányzik belőlem és hatástalan bennem. Akkor nem lennék a tied, hanem távol lennék tőled, az igazi és az örök élettől.”
Add Uram, hogy felismerjem a keresztet, és az üdvösség kapuját lássam benne! Add, hogy képes legyek örvendező szívvel hordozni, és meglássam, hogy nagy lesz a jutalmam a mennyben! Mert ha így van, akkor már itt, a Földön belépek az Isten Országába!
Huszák Zsolt atya
bácsalmási plébános
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás