Szabad Istentől kérdezni? És ha igen, hogyan?

Vajon Isten tényleg mindent tud? És mi, emberek kaphatunk Tőle válaszokat?

Emberi természetünk sajátossága, hogy mindig kíváncsiak vagyunk. Gyermekként szinte kielégíthetetlen vágyat érzünk arra, hogy megtudjuk, miért és hogyan történnek a dolgok körülöttünk, de később is erőteljes bennünk az arra irányuló érdeklődés, hogy megértsük, hogyan működik például emberi szervezetünk, milyen befolyással vagyunk egymás viselkedésére, miért történik éppen velünk egy adott dolog, s miért éppen úgy, ahogy. Akadnak olyan kérdések, amelyekre másoktól, vagy éppen saját kemény munkánk, esetleg tudós emberek kutatása révén kapunk választ, ugyanakkor maradnak megválaszolatlan feltevések is, amelyekkel sokszor nincs kihez fordulnunk. Ki tudja például, miért önti el árvíz az emberiség egy részét, elpusztítva addig felépített életüket, miért piros a rózsa, miért pusztítanak betegségek a bolygónkon? Ki mondja meg, mi helyes és mi nem, s ki felel a belső vívódásunk során felmerülő kételyekre?

Nagy kíváncsiságunkban és az újra, ismeretlenre való nyitottságunk közepette sokszor elfelejtjük, ki teremtett minket ilyennek, s azt, hogy igenis van, aki mindenre tudja a választ.

Vagy legbelül tudjuk, s pont ennek ijesztő mivolta tesz bizonytalanná minket? Ha elfogadjuk Istent mint mindentudót, az egyszerre jelenthet egy szakadékot közte és köztünk, hiszen azzal valóban rá vagyunk „kényszerítve”, hogy vakon megbízzunk Benne, hogy hitünk sziklaszilárd legyen, de járhat egy hihetetlen felszabadító erővel is: végre van valaki, aki meghallgatja és meg is válaszolhatja a kérdéseinket. És itt merül fel a következő dilemma: most akkor szabad Tőle kérdeznünk – és ha igen, hogyan?

A cikkemet inspiráló szerzővel egyetértésben én úgy hiszem, Isten örömmel veszi a kérdéseinket. Azt szeretné, hogy Vele együtt találjuk meg rájuk a választ vagy fogadjuk el, hogy vannak dolgok, amiket nem feltétlenül kell tudnunk vagy értenünk. Ez is egy olyan út, amelyet Vele járhatunk be. Ezzel párhuzamosan viszont fontos mérlegelnünk, mit viszünk elé, mivel „háborgatjuk”.

hirdetés

Megfogalmazódhat bennünk az is, hogy mi van, ha erre még maga Isten sem tud választ adni – ha nem tudja eloszlatni a kételyeinket, a bizonytalanságunkat, a bánatunkat? Ilyenkor érdemes az Ő öröklétére gondolni: Ő tegnap is, ma is, holnap is ugyanaz a hatalmas Isten, akinek szerető karja ölel és támogat minket, s akinek tudása végtelen.

Ha rábízzuk magunkat, nem érhet minket bántódás.

Mi a helyzet Jézussal? Vajon hogyan lehet értelmezni azt, hogy Ő is fordult kétségbeesetten az Atyához – „Én Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” ? Ha jobban megvizsgáljuk ezt a kérdéskört, arra jöhetünk rá, hogy Jézus még földi élete utolsó perceiben is azt kereste, hogyan értheti meg jobban Istent, s akaratát. A kérdésfeltevés tehát nem csak „szabad”, de bizonyos helyzetekben kifejezetten ajánlott is. Ezáltal sokkal mélyebben, nagyobb megértéssel kapcsolódhatunk a Gondviselőhöz. Ne csak azért forduljunk Hozzá, hogy bizonyosságot szerezzünk valamiről, hanem kérjük arra is, hogy jobban megismerhessük és érthessük a terveit.

Mindenekelőtt tisztázzuk a szívünkben saját szándékunkat! Miért tesszük fel a kérdésünket Neki – az Ő dicsőségéért vagy a sajátunkért?

Íme néhány vezérfonal, amelynek mentén elindulhatunk:

1. Kérdezz, hogy jobban megismerd Istent – ne pedig azért, hogy úgy tehess, mindenre tudod a választ és te magad vagy Isten.
2. Kérdezz, hogy jobban szolgálhass és önzetlenebbül cselekedhess másokért – ne saját igazad bizonyításáért.
3. Kérdezz, hogy többet érthess Istenből, az egyház tanításaiból – de ne várd, hogy emberi elméddel mindent felfoghatsz.

Ötvös Kinga

hirdetés