2021. 11. 28.

Az elkényelmesedett társadalom sebezhető – Bese Gergő

Az új egyházi év kezdete, Advent első vasárnapja van. A liturgia lila színe már jelzi, hogy az elcsendesedés, bűnbánat időszaka érkezett el. Négy hét készülődés, majd a nagy találkozás.

Az évről évre visszatérő időszak újabb és újabb kihívásokat jelent. A fogyasztói társadalom szeretné maximalizálni az ünnepből kihozható profitot és már Mindenszentek után teljes gőzzel nyomja a „karácsonyipart”.

A Fényfüzérek, feldíszített fák, ajándéktasakok, színes gömbök, felfújt Mikulások és persze Wham! – Last Christmas, éppen nem az elcsendesedés ügyét szolgálják. A „koraszülött” kis Jézus több héten keresztül jó árucikk, de december végére már kifullad a biznisz és a vándorcirkusz továbbáll. Éppen a megtestesülés idején már nem mond senkinek semmit az Angyalok szózata, nem dobbantja meg a szíveket Betlehem egyszerűsége, szegénysége. Sőt, idegenkedve szemléljük az istállót, a bölcsőt, a nélkülöző fiatal párt.

hirdetés

Napjaink ünneprontását és emberi mentalitását – éppen a mai evangéliumban – Jézus a végidőkhöz hasonlítja.

Óva int bennünket, hogy el ne nehezedjék szívünk tobzódásban, részegeskedésben és az evilági gondokban.

Sajnos túl hangos az ellentábor, fényeik pedig megvakítanak, megszédítenek bennünket. Pedig a megoldás a mi kezünkben van, képesek lennénk lejjebb csavarni a fordulatot, erőteljesen tompítani a fényeket. Ehhez azonban arra van szükség, hogy kivonjuk magunkat a forgatagból. Tudatosan építsük fel ünnepünket és ne mások döntsék el, hogy nekünk hogyan lenne a legjobb. A keresztény válasz a tudatosság. Azt vásárolok, amire ténylegesen szükségem van, és a környezetet sem terhelem feleslegesen. Többet foglalkozom szeretteimmel, az imádsággal, egészségemmel. Lehetőségeimhez mérten segítem munkával, adománnyal a rászorulókat, vagy az őket segítő közösségeket, pl. Teréz anya nővéreit.

Persze mindig könnyebb beleülni a készbe, amikor nem kell semmin gondolkodni, nem kell erőfeszítést tenni, nem kell az árral szemben úszni. Az elkényelmesedett ember, társadalom viszont sebezhető, védtelen és képes teljesen kifordulni önmagából, hátat fordítani a józan ész törvényeinek, a valóságnak.

A mai nappal kezdjük újraprogramozni életünket, gondoljuk végig emberi kapcsolatainkat és találjunk vissza a Betlehem felé vezető útra!

Bese Gergő atya

Bese Gergő Blog
hirdetés

1 Komment

  • Válasz Attilane Miklos 2021. 11. 30. 12:35

    A katolikus egyház miért támogatja ezt a covidfasizmust, a fenevad bélyegének felvételét, a maszkot, a szenteltvíz eltüntetést, a kézbe áldoztatást?Miért nem emeli fel a hangját ezek ellen? Az emberiség elleni legnagyobb bűnök ezek, és már a gyermekeket is kezdik oltani.Mi lesz ennek a vége? A katolikus egyház el fog bukni.