Miért hasznos legyőzni a türelmetlenségünket?

A mindennapokban nagyon sok helyen gyakorolhatjuk a türelmet, bár ilyenkor többször előfordul, hogy az adott szituációban nem látjuk meg a gyakorlás lehetőségét. Ma elhatároztam, hogy odafigyelek és nem hagyom, hogy elhatalmasodjon rajtam a türelmetlenség.

Hetek óta húztam-halasztottam, de mivel elérkezett a személyi igazolványom érvényességének utolsó napja, muszáj voltam elmenni az okmányirodába, hogy megrendeljem az újat. Valószínűleg nem csupán én vagyok úgy, hogy nem szeretem a bürokráciát, hiszen sokszor órákat kell várni, időpontot foglalni sem egyszerű – legalábbis nálam nem működött mindig a rendszer – és a múltban már ért kellemetlenség, amikor kiderült, hogy még plusz papírra is van szükség, hogy az ügyemet meg tudják csinálni. Szerencsére most utóbbi meglepetés elvileg nem veszélyeztetett, így bíztam benne, hogy sikeresen zárom ezt a délelőttöt.

Bár lett volna több dolgom is, így jó lett volna hamar végezni, úgy döntöttem, nem idegesítem magamat azon, hogy mikor kerülök majd sorra, hanem türelmesen kivárom a soromat. Pedig azért a mindennapokban számtalan olyan alkalom van, amikor könnyen bosszankodom, például, hogy miért nem lehet haladni az úton a dugóban, miért van megint nagy sor a benzinkúton, vagy épp mikor kerülök már sorra a szupermarketben. Nem tudom, hogy mással is elő szokott-e fordulni, hogy ezekben a szituációkban hamarabb lesz türelmetlen, hiszen manapság mindig, mindenhova sietünk, de

hirdetés

keresztényként különösen is fontos, hogy empatikusabban álljunk ezekhez a helyzetekhez.

A türelmetlenséggel pedig saját magunknak sem teszünk jót, és a másik embernek sem – aki például kiszolgál a pult mögül –, ha mogorvák vagyunk. Ahogy ültem és vártam az okmányirodában – amire volt lehetőségem bőven –, megtudtam, hogy mivel továbbképzés van, kevesebb ablak üzemel és ezért halad még a szokottnál is lassabban a kiszolgálás. Ez egy újabb lehetőség lett volna a bosszankodásra, hogy „na szép, megint sikerült kifognom egy ilyen napot”. De ezúttal inkább kicsit szemlélődtem és néztem az ott dolgozókat, hogy milyen türelemmel kezelik a felháborodott anyukát vagy éppen az értetlenkedő ügyfelet. A sorszámhúzásnál a biztonságiak naponta valószínűleg nem egyszer mondják el ugyanazokat a dolgokat, de mégis kellő türelemmel teszik ezt, pedig a másik fél nem mindig így áll hozzájuk.

Aztán közel másfél óra után sorra kerültem és nagyjából 15 perc alatt végeztem is. Próbáltam kedvesen viszonyulni az ügyintézőhöz, aki szintén nagy türelemmel és készséggel szolgált ki, pedig elmondta, hogy csupán hárman csinálják azt a munkát, amit többen szoktak végezni. Mégis volt ereje türelemmel válaszolni a kérdéseimre és még az útlevelemet is megcsinálta.

Amikor eljöttem, akkor egyrészt könnyebbség volt bennem, hogy kipipáltam ezt a kötelező kört másrészt örültem, hogy nem engedtem ezúttal a türelmetlenségemnek, hiszen azzal mindenkinek csak árthattam volna. Gondolkozzunk el néha, hogy miben tudunk jobban odafigyelni embertársainkra a mindennapokban!

Hortobágyi Tibor

hirdetés