„Boldog halloweent! Csokit vagy csalunk!” Akár akarjuk, akár nem, az életünk részévé vált október 31-e, a halloween estéje. Bese Gergő atya vasárnapi gondolatai.
Évek óta komoly feszültség van a töklámpásokat, csontvázakat, halálfejes termékeket piacra dobó lobbi és a hazai keresztény körök között. A szélmalomharc eredménye az lett, hogy még komolyabban felhívtuk a figyelmet valami újra, valami érdekesre, valami misztikusra.
Az ellenállók posztháborúinak eredménytelenségét és az újra való nyitottságot az is mutatja, hogy ma már természetes különböző rémisztő maskarákban végigmenni a főutcán, iskolákban töklámpásokat faragni és cukorkagyűjtésre elküldeni a gyerekeket.
Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy teljesen felesleges felemelni a szavunkat az okkultizmus, a halálkultúra meggyalázása és a háttérben megbújó gazdasági érdekek előretörése ellen. Viszont taktikát kell váltani. A megfelelő megoldás a tudatos nevelés.
Évről évre beszélni kell november 1-je, mindenszentek ünnepének fontosságáról. Rajzversenyt, jelmezversenyt lehet hirdetni iskolákban, egyházi közösségekben a szentekről.
Jó látni, hogy sokfelé a közösségi együttlétet, a bulit átvették a halloween-estektől, de katolizálták a pogány kultuszt.
Szenteknek öltöznek be a kisebbek, táncos rendezvényeket tartanak és kihoznak valami jót abból, amit a nyugati szelek hoztak hazánkba.
Mindenszentek ünnepe mellett emlékezni kell november 2-án, az elhunytakra is. A temetőben vagy útszéli kereszt mellett meggyújtott gyertya jelképezi az életünket, az elmúlást. A gyertya azonban értéktelen mindaddig, amíg meg nem gyújtjuk és be nem tudja tölteni funkcióját, azt hogy fényt, világosságot adjon. A fény egyúttal Krisztus világossága. A halottakért meggyújtott gyertya az imádságra hív, hogy szeretteinknek az örök világosság fényeskedjen.
Nem népi jámborság a temetőjárás, hanem az élők küldetése: emlékezni azokra, akiket szerettünk, akikre senki nem emlékszik már, és imádkozni, hogy levezekelve földi életük után járó büntetésüket, a mennyek országába jussanak.
Nagyon szeretem a Coco című Walt Disney rajzfilmet, mely a mexikói halottak napi ünnepi szokásokat mutatja. A főhős, Miguel Rivera halottak napján egy „varázslatnak” köszönhetően átlép a holtak országába és ott őseivel találkozva rájön, hogy ők csak addig élnek a túlvilágon boldogan, amíg lesz a földön legalább egy hozzátartozó, aki megemlékezik róluk. Ha eltűnnek az emlékezetből, a holtak országából is távozniuk kell. A kis főhősünk, aki korábban tehernek tartotta az ünnepet, rájött, milyen fontos emlékezni és továbbadni az ősök tiszteletét a fiataloknak. A történet mese, de üzenete van. Ha nem tiszteljük elhunyt szeretteink emlékét, nem keressük fel a temetőben sírjaikat, nem szánunk időt az értük való imádságra, akkor elvesznek az emlékezetből, és múltunk, identitásunk egy része tűnik el. Áldott ünnepeket, jó emlékezést!
Bese Gergő atya
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás