Tegye fel a kezét, aki gondolt már a Biblia hőseire úgy, mint Supermanre vagy Batmanre. Szerintem legtöbben ezt a két témát jól különválasztjuk, hiszen hogyan férhetnek meg például a Marvel-filmek hősei egy sátorban mondjuk Mózessel vagy Dávid királlyal?
Miklya Luzsányi Mónika mégis tett erre egy kísérletet a Bibliai szuperhősök című könyvében. No, nem arról van szó, hogy történeteket talált ki, melyekben Pókember együtt menti meg a szegény bajba jutottakat Éhuddal vagy Józsué együtt rombolja le Jerikó falait Amerika kapitánnyal. Sokkal inkább a mai nyelvezetbe átültetve hozza picit közelebb a Biblia hőseit hozzánk. Egészen pontosan a kamaszokhoz, ugyanis ez a könyv azért nem feltétlenül a felnőtteket célozza.
A könyvben 9 hős mutatkozik be, akikről akár szuperfilmeket is lehetne forgatni, mi mégis inkább csak legyintünk rájuk, amikor halljuk a történeteiket a templomban vagy hittanon. Unalomig hallgattuk már, hogy Mózes kettéválasztotta a Vörös-tengert, Dávid pedig megölte Góliátot egyetlen parittyakővel. Ezekben a történetekben azonban sokkal több van annál, semhogy egy meseként eltegyük őket antik műveltségünk polcára, ahogy mondjuk a görög isteneket. A szerző nagyon jó érzékkel választotta ki a kilenc hőst, akik között egy asszony is szerepet kapott. Talán nem a legismertebb, de kétségtelenül az egyik leghősiesebb történet Debóráé, aki „bátrabb harcos volt, mint a Fekete Özvegy”.
Én magam is sokat gondolkodom azon, hogy hogyan lehetne közelebb hozni a fiatalokhoz az Ószövetség történeteit. Többször elolvastam már a teljes Bibliát és mindig arra jutottam, hogy sokkal gazdagabb kincs van benne, mint ahogyan azt gondoljuk a mindennapokban. Alig ismerjük a kisebb-nagyobb történeteket, melyeken keresztül Isten ma is tanít minket.
Ez a könyv egy lehetőség arra, hogy kedvet hozzon fellapozni magát a Szentírást és megismerni azokat a hősöket, akiket nem emberek találtak ki, nem írók, rendezők és producerek állítanak elénk példaként, hanem maga Isten.
1 Komment
Érdemes nem összekeverni a két dolgot. A bibliai történetekben szereplő bírák, szent királyok és próféták Istent képviselték, és ehhez tőle kapták a természetfeletti képességeiket. Ezzel ellentétben a hollywoodi filmek kitalált szuperhősei saját jogon rendelkeznek szupererővel, azaz a filmek világa szerint ők maguk az istenek (a nézők számára pedig bálványok).
Az szintén nem világos, hogy a bibliát miért kellene képeskönyv formában közelebb hozni a fiatalokhoz. Kik ezek a fiatalok? Hány évesekről beszélünk? Én úgy tudom, hogy legkésőbb 7 éves korára minden gyerek megtanul olvasni. Tehát csak el kell venni tőle a telefont, meg a Harry Pottert, és helyette kezébe nyomni a Bibliát.
Amiatt külön aggódom, hogy mit jelent az, hogy “mai nyelvezetbe átültetve”? Vajon a szerző jól értelmezi-e és helyesen emeli-e ki a történetek lényegét? És ha igen, akkor megértik-e azok az ovisok, akik még olvasni se tudnak?
Szerintem nem kell a Bibliából se mesekönyvet, se szuperhős-filmet csinálni, sokkal komolyabb dolog az annál.